Létrehozva: 2016.09.15.

Bűz van, babám! Ezrek szenvednek a magyar kisvárosban

A szokásosnál is fojtogatóbb a levegõ a helybéliek szerint. A gazdák egymásra mutogatnak és azt mondják, tûrni kell.

Minden évben ilyenkor trágyáznak Szentesen és Hódmezővásárhelyen, mert aratás után lehet ezt szakszerűen elvégezni. Ha gyorsan beletárcsázzák a talajba a trágyát, akkor nem tart sokáig a bűz. Elvileg.

Most azonban a két szomszédos település lakói arról számoltak be, hogy a szokásosnál durvább a helyzet...

Hódmezővásárhely belvárosában is érezni a szagot, pedig már végeztek a termelők a munkával. Szentesen még rosszabb a helyzet.

Tényleg gyomorforgató

- mondta el a %Ripost%-nak egy szentesi újságíró. Hozzátette, hogy még nagyjából egy hétig tart Szentesen a mezőgazdasági munka, és van olyan is, aki teregetés után újra mos, mert a ruhák átveszik a "trágyaillatot".

A szentesi önkormányzattól a közterület-felügyelethez irányítottak minket. Szerintük nem lehet semmit tenni ellene, ez a

szükséges rossz, amit el kell viselni a bőséges termés érdekében.

A förtelmes szagról egy szentesi srác elmondta, hogy hullámokban érkezik, és nagyon kellemetlen. Főleg, ha meleg van. Olyankor még erősebben megcsapja a rettenetes szag, amikor mondjuk szellőztetni akar:

Ezt csak a legyek bírják!

A bűz a sertéstrágyából származik, amit a Pankota Agrár Zrt. hord a földre. A cég hatalmas területen, majdnem 4000 hektáron termeszt haszonnövényeket a térségben.

A cég növénytermesztési vezetője elmondta: amióta világ a világ, ez történik a termőföldeken ősszel.

Õk minden szabályt betartanak, és mindent ugyanúgy csinálnak most is, mind eddig.

A szintén a környéken dolgozó Atevszolg Fehérjefeldolgozó Zrt.  képviselője a Délmagyarnak elmondta: nekik nincs semmi közük az elviselhetetlen szaghoz, a környékbeli gazdáknak viszont annál inkább: valószínűleg nem mindenütt dolgozták be a talajba szakszerűen az anyagot.

A helyi, növénytermesztéssel foglalkozó Árpád-Agrár Zrt-t és a hódmezővásárhelyi önkormányzatot is megkerestük, egyelőre nem kaptunk tőlük választ.

origo.hu

Megszólalt a magyar bíró a Real-Bayern BL-botrányról

origo.hu

A világháborúról beszélt Putyin

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

hirtv.hu

Magyar Péter tovább fokozza + videó

origo.hu

Katonák ezrei és tankok százai lepték el Moszkvát

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-