Magyar Péter őrjöngve, káromkodva támadt egy templomi menetre

POLITIK
Létrehozva: 2016.07.20.

Újabb zenészlegenda távozott: meghalt az Illés egykori dobosa!

Elhunyt Körmendi János, az Illés zenekar egykori dobosa. A népszerû "Joe bácsi", aki 1962 és 1966 között zenélt az Illésben, 75 éves volt.

Körmendi János súlyos betegség után Kanadában hunyt el, ahol évtizedeken át szülész-nőgyógyászként dolgozott.

Az 1957-ben alakult Illés zenekar első dobosa Rozinszky Csaba volt, őt váltotta 1962-ben Körmendi János. Ahogy azt a zenész egy tavalyi interjúban a passzio.hu-nak elmondta, korábban hegedűn játszott a MOM szimfonikus zenekarában, az 1950-es évek végén váltott át dobra, és Nényei Tas megkeresésére csatlakozott az Illés zenekarhoz. Négy éven át fellépett velük, először az Építők klubjában, majd a Bercsényi klubban, a Törekvésben, a Vasas klubban, a Boschban, végül a Ganzban.

A nyugati beatslágereket tartalmazó repertoárból Körmendi János énekelte a Fats Domino számait. 1965 nyarán Verőcén próbált és koncertezett a csapat, amelyben az Illés testvérek és Körmendi mellett már a Szörényi testvérek és Bródy János is az együttes tagja volt. Itt születtek az Illés később ismertté vált első magyar nyelvű dalai.

Körmendi az Illés három kislemezén játszott: először 1964-ben (Long Tall Sally, Chapel of Love, 64, Ostinato - utóbbi kettő instrumentális felvétel volt), majd 1965-ben (a Séta az aranyhúrokon, valamint a Protonok tánca című, szintén vokál nélküli számban), és az ő dobolása hallható a Táskarádió című kislemezen is, amely Bacsó Péter Szerelmes biciklisták című filmjének betétdala volt.

A kötelező sorkatonai szolgálatra 1966-ban bevonuló Körmendi Jánost Pásztory Zoltán váltotta a dobok mögött, vele lett az Illés zenekar Magyarország egyik legnépszerűbb beat-rock formációja.

Körmendi János 1970-től élt Kanadában.

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

ripost.hu

Álmukból felverve menekítik az embereket Csepelen, felcsaptak a hatalmas lángok

borsonline.hu

Meghúzta a vonalat Vilmos herceg, ezt tiltotta meg Katalinnak

hirtv.hu

Micsoda felvételek! Csikósok vágtáztak a Tour de Hongrie versenyzőinek oldalán + videó

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

vg.hu

Szomorú felvételek: egykori Malév-gép szenvedett balesetet Afrikában

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

metropol.hu

Korrupció és trükközés: Karácsony rekordot döntött, számtalan nyomozás folyik fővárosi ügyekben

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek a legtisztább a szíve!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-