Létrehozva: 2016.07.02.

Magánnyomozó gárda dolgozik a 16 éve eltűnt magyar fiú ügyén!

Till Tamásnak még 2000-ben veszett nyoma Baján, a szülei azóta nem adják fel a reményt, hogy elõkerül a mára 27 éves fiuk. A rendõrség mellett most már egy úgynevezett tisztánlátó és magánnyomozók is beszálltak a fiú keresésébe.

Nem adja fel a 2000-ben el­tűnt Till Tamás édes­anyja fia ke­re­sé­sét, nemrég a %RIPOST% is beszámolt arról, hogy a család egy tisztánlátóhoz for­dult, aki ennyi év el­tel­té­vel is biz­tos in­for­má­ci­ók­kal szol­gál­hat a ma 27 éves fi­ú­ról. A hivatalos szervek által is alkalmazott spirituális szakember már felvette a kapcsolatot Tamással, ám addig nem adhat információkat, míg meg nem bizonyosodik azok hitelességéről.

A 16 éve eltűnt kisfiú keresésével a rendőrségen kívül az Együtt az Eltűnt Gyermekekért Alapítvány is foglalkozik, napi szinten dolgoznak az ügyön.

Mivel nagyon sok a rejtély Till Tamás eltűnése körül, felkértük a Civil Körözési Rendszer magánnyomozói csapatát, hogy szálljanak be a keresésbe

- mondta a %RIPOST%-nak Sinka Vivien elnök, aki ugyancsak megállás nélkül kutat az esetleges nyomok után.

Több szem többet lát

A rendőrség munkáját kiegészítve, párhuzamosan dolgozik Till Tamás ügyén a Civil Körözési Rendszer (CKR) magánnyomozó csapata. Az a céljuk, hogy feltárjanak olyan apró részleteket is, amik 16 év után is segíthetik a nyomozást.

Till Tamás családjának engedélyével álltunk neki a munkának, egyelőre az információ- és adatgyűjtés fázisában vagyunk

- mondta a %RIPOST%-nak Pándi Ákos magánnyomozó, a CKR vezetője.

Fel kell mérnünk, hogy milyen vonalon tudunk elindulni, de ehhez minden részletet pontosan kell tudnunk az ügyről. A nyomozati anyagok átnézése és a család, az ügyben korábban már dolgozó szakemberek meghallgatása után tudjuk csak elkezdeni az érdemi munkát

- árulta el a munkafolyamatokat a szakember, aki közel húszéves nyomozói tapasztalata alapján hisz abban, hogy a "több szem többet lát" elve sokszor meghozhatja a várt előrelépést.

origo.hu

Dancsó Péter nevetségessé tette az amerikai nagykövettel pózoló influenszereket, ki is szórták a toplistáról

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Fergeteges gólyahír: megszületett kedvenc színésznőnk kisbabája

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

magyarnemzet.hu

Zidane sokatmondóan reagált a Real győzelmére a Bayern München ellen

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

travelo.hu

Új szabadidős helyszín nyílik Budapest szívében

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-