Létrehozva: 2016.03.18.

Drámai interjú az ügyészségre berontó férfi lefegyverzőjével

Két nappal ezelõtt kalasnyikovval rontott be egy férfi az ügyészségre, azzal a szándékkal, hogy lelõje az ügyészt. Ennek a férfinek köszönheti az életét.

A hirado.hu-nak nyilatkozott az a férfi, aki Kiskunhalason az ügyészség épületében harcképtelenné tett egy gépfegyverest. A férfi azzal a szándékkal ment oda, hogy lelője az ügyészt. Mint ismeretes még időben sikerült leszerelni a támadót, bár a kalasnyikov többször elsült, szerencsére senki nem sérült meg.

A gondnok most azt mondta:

Ahogy megláttam, hogy a férfinál gépfegyver van, azonnal azt gondoltam, hogy valahogy meg kell állítanom. Mivel a portásfülkében voltam, nem vett észre, azt hitte, a biztonsági őr egyedül van, és szabad útja van a bírói és az ügyészi szobákhoz - emlékezett vissza Madácsi Károly bírósági gondnok.

A támadó végig a biztonsági őr sakkban tartására koncentrált, ezért csak az utolsó pillanatban vette őt észre, akkor kezdődött el a dulakodás, ami 3-4 percig tartott.

Közben három lövés dördült el. Az elsőnél a biztonsági őrre célzott, de a találatot sikerült elhárítanom a fegyver csövének eltolásával. Aztán én lettem a célpont, de a második golyó az oszlopba csapódott. Utána legurultunk a lépcsőn, majd újratöltött, és megint lőtt, a folyosón.

A férfi azt is elmondta az M1-nek, hogy többször életveszélyben érezte magát, ugyanis a gépfegyver csöve többször is rá irányult, de akkor a támadó nem húzta meg a ravaszt.

 

origo.hu

Így magyarázkodott Mészöly Géza az Újpest újabb megalázó veresége után

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

vg.hu

Szomorú felvételek: egykori Malév-gép szenvedett balesetet Afrikában

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

mandiner.hu

Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el

origo.hu

Gyermek bűntények az elmúlt évekből

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

metropol.hu

Korrupció és trükközés: Karácsony rekordot döntött, számtalan nyomozás folyik fővárosi ügyekben

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-