Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2015.12.11.

Veszélyben lehet a Győrben eltűnt fiatal lány élete!

Iskolába indult a 14 éves Petra, de oda már nem érkezett meg. Tíz napja aggódva keresik, a nõvére szerint öngyilkosságra hajlamos a húga.

Szerző Brenner Balázs

Eltűnt Bagi Ramóna Petra 14 éves lány Győrből, az átmeneti otthonából még november 30-án. Ezen a napon elindult az iskolába, ahova nem érkezett meg, azóta nem adott magáról életjelet. Reménytelenül keresik 10 napja Petrát, akinek az élete is veszélyben lehet.

Az Együtt az Eltűnt Gyermekekért Alapítvány elnöke a %RIPOST%-nak elmondta, hogy nem ez az első eset, hogy Petra megszökött, már többször engedély nélkül távozott az átmeneti otthonból, ezért

kilátásba helyezték, hogy a Győr-Moson-Sopron Megyei Gyermekvédelmi Központba fogják áthelyezni.

Petra viszont  oda nem akart beköltözni, az elmúlt időszakban pedig úgy érezte, hogy neki nincs családja, vele senki nem törődik, hiába tartotta vele a kapcsolatot a nővére.

Attól tartunk, hogy nagy bajban lehet, ugyanis Petra öngyilkosságra hajlamos

- mondta aggódva a %RIPOST%-nak Sinka Vivien, az alapítvány elnöke, aki az eltűnt lány nővérétől azt is megtudta, hogy Petra orrából ömlik a vér és elájul, ha ideges lesz. A furcsa tünetek kivizsgálása pedig pont az eltűnése utáni napokban lett volna.

Bagi Ramóna Petra 160 cm magas és 55-60 kg. Gesztenye barna színű a haja, ami a válla alá ér, de általában kontyba összefogva viseli. Szeme színe is barna. Különös ismertető jegye: szeplős, alkarján pedig vágási hegek láthatók.

Aki Petra jelenlegi tartózkodási helyével, vagy eltűnésének körülményeivel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, azonnal hívja a rendőrséget a 107-es vagy a 112-es számon!

origo.hu

Orbán Viktor és Hszi Csin-ping közös sajtónyilatkozatától hangos a nemzetközi sajtó

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Óriási a felháborodás emiatt a reklám miatt, már több mint egymillióan látták

magyarnemzet.hu

Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-