Létrehozva: 2015.10.12.

Inzulin nélkül szökött meg a cukorbeteg kislány

Idén már másodszor keresik a 12 éves Rebekát, aki most a Pest megyei Versegrõl tûnt el vasárnap.

Nemcsak aggódó rokonai, hanem civil szervezetek, köztük az Együtt az Eltűnt Gyermekekért Alapítvány is nagy erőkkel keresi azt a 12 éves, cukorbeteg kislányt, akit október 11-én, vasárnap láttak szülei utoljára, azóta nem adott magáról életjelet Rebeka.

Sajnos nem az első eset, hogy megszökik a lány, nyáron a Heim Pál Kórházból tűnt el, akkor is csak napok múlva került elő

- meséli a történet előzményeit a %RIPOST%-nak az alapítvány elnöke, Sinka Vivien.

Az elnök hangsúlyozta, hogy az eltűnt kislány cukorbeteg és csak 3 napra elegendő nappali inzulint vitt magával, azonban az éjszakai adagot nem, így nagyon könnyen rosszul is lehet.

Felkészült a szökésre

Eltűnésekor feltehetően fekete kapucnis pulóvert, szürke garbót és sötét színű farmernadrágot viselt, ezen kívül elvitte a fekete vízhatlan táskáját is, amire egy angol zászló van varrva.

Telefon is van nála, de a SIM kártyáját kivette, így még nehezebb a bemérése

- folytatja Sinka Viven, aki bízik abban, hogy az országos felhívás nagyban segít majd a kislány megtalálásában.

A Nyomtalanul eltűnt emberek is segíti a keresést. A civil csoport vezetője a %RIPOST%-nak megerősítette azt az információt, mi szerint a 12 éves Rebeka

akár Szlovákiába szökhetett,

de egyelőre még Pest megyében folyik nagy erőkkel a keresése.

origo.hu

Isteni szikra – Mazda CX-30 e-Skyactiv X Nagisa teszt

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

mandiner.hu

Ezzel a magyar közmondással nyűgözte le Sulyok Tamást a kínai elnök

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-