POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.05.22.
Módosítva: 2024.05.22.

Újabb háborús veszély: NATO-kiképzés Ukrajnában

Az észtek javaslatára.

Kaja Kallas észt kormányfő kedden a brit Financial Times című lapnak adott interjújában felszólította a balti ország NATO-partnereit, hogy az ukrán katonákat közvetlenül Ukrajnában képezzék ki.

 

A 92. dandárhoz tartozó Achilles zászlóalj egyik ukrán katonája egy öngyilkos drónt készül indítani orosz célpontok felé a kelet-ukrajnai Harkiv megyében 2024. május 12-én. (Fotó: MTI/AP/Jevhen Maloletka)

A liberális politikus visszautasította azokat az aggályokat, miszerint mindez az orosz–ukrán háború elmérgesedéséhez vezethez. – Már vannak olyan országok, amelyek saját kockázatra helyben képezik ki az ukrán erőket – magyarázta. A kormányfő annak ellenére jelentette ezt ki, hogy Vlagyimir Putyin és az orosz vezérkar többször is leszögezte, ha nyugati katonák jelennek meg Ukrajnában az orosz–ukrán háborúban, az egyenlő lenne egy világháború kirobbanásával.

Kaja Kallas azt is megpróbálta elhitetni az emberekkel, hogy nem váltja ki automatikusan az észak-atlanti szövetség alapokmánya 5. cikkelyében szabályozott kollektív védelmi helyzetet, ha orosz csapatok nyugati kiképzőket támadnának meg.

Ha valaki az embereit küldi, hogy az ukránoknak segítsen, akkor tudja, hogy az ország háborúban áll, és veszélyzónába mennek. Tehát az ember vállalja ezt a kockázatot

– fogalmazott. Emmanuel Macron francia elnök felvetésére, hogy nyugati országok esetleg csapatokat küldhetnének Ukrajnába, az észt kormányfő úgy reagált, hogy egy ilyen lépésről a tallinni törvényhozásnak kellene döntenie.

Ez egy nyilvános vita, úgy gondolom, nem szabad kizárnunk semmit

– hangoztatta és bírálta, hogy a NATO-partnerek között nincs egység a hosszú távú célokat illetően. – Ez aggodalommal tölti el – mondta. Kijelentette: egyes országok, így Észtország is egyértelműen Ukrajna győzelme mellett foglalnak állást, mások pedig csak annyit mondanak, hogy Ukrajna nem veszíthet. Hangsúlyozta: ez a két dolog nem ugyanaz. 

Az elmúlt napokban több cikk is megjelent a nemzetközi sajtóban arra vonatkozóan, hogy Észtország katonákat küldhet Ukrajnába. Az EU-tagország, s vele együtt a NATO ezáltal belekeveredhet az orosz–ukrán háborúba. Tallinn tervei között szerepel, hogy nem harci tevékenységet átvéve kiváltsanak ukrán erőket, akik így a frontra mehetnek. Észtország vezetése arról tárgyal, hogy csapatokat küldjön Ukrajna nyugati részébe, hogy átvegyék az ukrán erőktől a nem közvetlen harci feladatokat. Ezzel lehetőséget adnának Kijevnek, hogy még több saját katonát küldjön a frontra – mondta a Breaking Defense-nek az észt elnök nemzetbiztonsági tanácsadója.

Oroszország felkészül a válaszcsapásra a nyugati vezetők háborúpárti kijelentései után

Oroszország rakétaalakulatainak személyzete az Iszkander műveleti-taktikai rakétarendszerhez szükséges speciális lőszerek beszerzésének, a hordozórakéták felszerelésének és a rakétaindítás előkészítése céljából a kijelölt területre történő rejtett mozgatását gyakorolja.

 

A nem stratégiai nukleáris fegyverek kezelőit is felkészítik egy válaszcsapásra

A nem stratégiai nukleáris fegyverek kezelőit is felkészítik egy válaszcsapásra Forrás: Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériuma

A nem stratégiai nukleáris fegyverek előkészítésének és alkalmazásának gyakorlati kiképzésével megkezdték a gyakorlat első szakaszát az Oroszországi Föderáció Fegyveres Erői Legfelsőbb Főparancsnokának utasításaival összhangban – áll az Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériumának közleményében.

Ennek a szakasznak a részeként a Déli Katonai Körzet rakétaalakulatainak személyzete az Iszkander műveleti-taktikai rakétarendszerhez szükséges speciális lőszerek beszerzésének, a hordozórakéták felszerelésének és a rakétaindítás előkészítése céljából a kijelölt helyzeti területre történő rejtett mozgatását gyakorolja.

A gyakorlatban részt vevő személyzet a légi megsemmisítő fegyverek speciális robbanófejekkel való felszerelését gyakorolja, beleértve a Kinzsal hiperszonikus aeroballisztikus rakétákat, és a kijelölt őrjáratozási területekre való repülést.

Amint arról az orosz védelmi minisztérium korábban beszámolt, a gyakorlat célja a nem stratégiai nukleáris fegyverek harci alkalmazására alkalmas egységek személyi és technikai felkészültségének fenntartása, válaszul egyes nyugati tisztviselők provokatív kijelentéseire és fenyegetéseire.

A napokban számoltunk be arról, hogy Nagy-Britannia mellett Franciaország és az Egyesült Államok is engedélyezi Ukrajnának, hogy a fegyvereiket oroszországi célpontok ellen vessék be. 

Emellett Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke is arra készül, hogy az európai parlamenti választások után bevezessék az egységes európai sorkatonai szolgálatot minden 18. életévét betöltő férfi esetében. A néhány hónapos alapkiképzés után a katonákat azonnal a frontra is küldhetnék. Egyébként ez összhangban van Emmanuel Macron tervével, hogy mihamarabb európai katonai alakulatokat küldene Ukrajnába. A háborúpárti politikus nincs egyedül ezzel a tervével, mert ebben vezető amerikai és európai politikusok is osztoznak.

 

 

origo.hu

Elképesztő észt világháborús bejelentés

ripost.hu

Most jött a hír: balesetet szenvedett a sikeres sportoló, nem tudták megmenteni

borsonline.hu

"Kínt, szenvedést látok" - A magyar jósnő szerint ekkor jön a világvége

hirtv.hu

Ha az EU így folytatja, tíz év múlva nem lesz EU – így reagáltak a németek a Magyarországot ért büntetés hírére

ripost.hu

Megbízhatsz bennük: ennek a négy csillagjegynek a legtisztábbak a szándékai

magyarnemzet.hu

Ádám Martin esete felháborította a finneket, régi sérelem állhat a háttérben

ripost.hu

"Nadrágszíjjal kergették apámat, mert bemerészkedett ide" - betonkoporsónak csúfolják a miskolci kockát

ripost.hu

Az ég is egymásnak teremtette őket: ez a négy csillagjegy tökéletesen passzol egymáshoz

ripost.hu

Bangó Margit lánya tiszta vizet öntött a pohárba az édesanyjával kapcsolatban

ripost.hu

A tudósok is kővé dermedtek attól, ami az óceán mélyéről előkerült

ripost.hu

Kiderült Marco Rossi félelmetes elgondolása: vadállatként készül a válogatott a németek ellen

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Amerikai vadászgépeket kap Ukrajna

POLITIK

A foci-Eb elleni pusztító terrortámadást akadályozott meg a rendőrség

POLITIK

Németországnak "háborúképessé" kell válnia. Jön a hadkötelezettség

POLITIK

Újabb településeket foglaltak el az oroszok

POLITIK

Csak színjáték volt a svájci békekonferencia?

POLITIK

Nemzeti felhatalmazás Brüsszelben

POLITIK

Magyarország kész közvetíteni Oroszország felé

POLITIK

Már a pozíciókról folyik az egyezkedés Brüsszelben