POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.05.17.

Stabil, de továbbra is nagyon súlyos Robert Fico állapota

Erről a szlovák védelmi miniszter beszélt.

Stabil, de továbbra is nagyon súlyos Robert Fico szlovák kormányfő állapota a műtét után – jelentette be Robert Kalinák szlovák védelmi miniszter, miniszterelnök-helyettes a besztercebányai kórházban csütörtökön.

A Nyitrabányán szerdán elkövetett merénylet után több lőtt sebbel életveszélyes állapotban kórházba szállított kormányfőn öt órán át tartó életmentő műtétet hajtottak végre, az állapota stabil, de nagyon súlyos – jelentette be Robert Kalinák.

A kórház igazgatóhelyettese szerint

a miniszterelnököt két orvosi csapat műtötte, és továbbra is az intenzív osztályon fekszik.

Amennyiben a szlovák miniszterelnök sérülései miatt hosszabb kezelésre szorulna, a vonatkozó szabályozás szerint feladatai ellátását a négy miniszterelnök-helyettes egyike venné át, a szlovák sajtó Robert Kalinákot tartja a legesélyesebbnek e feladat ellátására.

Robert Fico ellen szerda délután Nyitrabányán (Handlová), a kormány kihelyezett ülése után követett el lőfegyveres merényletet egy 71 éves lévai férfi, akit a helyszínen azonnal őrizetbe vett a rendőrség.

A TV Markíza értesülései szerint hétfőn konzílium ül össze a Besztercebányai kórházban, amelyen arról döntenek, hogyan folytatódjon a súlyos állapotban lévő szlovák miniszterelnök további kezelése.

A kormányfő továbbra sincs túl az életveszélyen, Peter Pellegrini, a június 15-én hivatalba lépő köztársasági elnök csütörtökön viszont már tudott vele beszélni.

A TV Markíza értesülései szerint a Robert Fico elleni támadást követően 60 százalékkal megnőtt a gyűlöletkeltő kommentek száma a közösségi oldalakon.

Az ilyen típusú posztok számának növekedése annak ellenére történt meg, hogy a legtöbb média a rendőrség kérésére kikapcsolta a bejegyzések kommentálásának lehetőségét.

Alexander De Croo belga miniszterelnök feljelentést tett a flamand Waregem 1 rádió egyik műsorvezetője ellen, aki egy szerdai adásban arra biztatta hallgatóit, hogy „vadásszák le” a miniszterelnököt – tájékoztatott a La Libre Belgique című belga napilap internetes oldalán csütörtökön.

A műsorvezető a Robert Fico szlovák kormányfő elleni merényletről szóló hír beolvasását követően tette a megjegyzést, arra biztatva hallgatóit, hogy próbáljanak szerencsét „a biztonsági intézkedések ellenére” – közölte a napilap.

A műsorvezető a belga kormányfőre utalva műsorában azt mondta: a biztonsági intézkedések ellenére látható, hogy meg lehet ölni egy miniszterelnököt, „ezért azt mondanám, hogy hajrá”.

Alexander De Croo hivatalán keresztül közzétett üzenetben azt írta: „míg a véleménynyilvánítás szabadsága szent, az erőszakra való felszólítás büntetendő, és a műsorvezető arra bátorította hallgatóit, hogy cselekedjenek”. A miniszterelnöki hivatal közölte továbbá: a kormányfő folytatja kampányát a június 9-én esedékes belga parlamenti választások előtt.

A rádiócsatorna közleményt tett közzé honlapján, amelyben bejelentették: „azonnali hatállyal felfüggesztette” alkalmazottját, és elítéli a „nem megfelelő megjegyzéseket”. Hozzátették, egy rosszul elsült viccről volt szó, azonban a Waregem 1 úgy véli, hogy kollégájuk rosszul ítélte meg úgy az időzítést, mint a kontextust, a kijelentést nem lett volna szabad megtenni.

Olyan országokban is terjed a háborús pszichózis, amelyek nem részesei a konfliktusnak; háborúpártiak feszültséget keltenek, a polgárháború szélére sodorják az országot – fejtette ki az alkotmányjogász, a Századvég tanácsadója csütörtökön az M1-en.

Ifj. Lomnici Zoltán a szlovák miniszterelnök elleni merénylettel kapcsolatban elmondta, az elkövető korábban ukránpárti tüntetésen való részvételével kinyilvánította véleményét arról, hogy ellenezte Robert Fico békepárti álláspontját. Szándéka a miniszterelnök felé leadott öt lövéssel „egyértelműen az ölés volt” – tette hozzá a jogász.

A Szlovákiában tapasztalható feszült helyzettel kapcsolatban kifejtette: az egyértelmű, hogy egy háborúpárti kormánya volt a Fico-kormány előtt Szlovákiának, amely mindenben együttműködött Brüsszellel. A kormányváltás után azonnal megfogalmazódott az a narratíva, hogy azért, mert a békepárti Robert Fico nem kíván bele sodródni a háborúba, már egyértelműen oroszbarát.

 

A Századvég tanácsadója szerint igazuk van azoknak, akik Szlovákia kapcsán is elmondják, hogy a háborús pszichózis egyértelműen abba a helyzetbe kényszeríti a konfliktust kerülő politikusokat, hogy változtassanak az álláspontjukon.

„A háborúpárti, gyűlöletkeltő tüntetők megpróbálják belesodorni a konfliktusba azokat a vezetőket, akik a béke pártján állnak. Megpróbálják polgárháborús viszonyok közé taszítani az adott országot” – jelentette ki, majd kiemelte: ez nem csak Szlovákiában, hanem Magyarországon is így van.

Ifj. Lomnici Zoltán mindebből arra következtetett, hogy megpróbálják az érintett vezetőket olyan pozícióba „préselni”, hogy kénytelenek legyenek a brüsszeli narratívát átvenni és egy háborúpárti álláspontot képviselni.

A Fico elleni merénylet okairól kifejtette, hogy nem lehet elválasztani attól a ténytől, hogy ő egy konfliktuskerülő, békepárti álláspontot képviselt. Ezért ellene és a kormánya ellen folyamatos gyűlöletkeltés zajlott.

Az alkotmányjogász rámutatott arra, hogy

az utóbbi hetekben Magyarországon is elindult egy eddig nem tapasztalható gyűlölethullám, amit sokan egy újonnan felbukkanó személyhez és párthoz kötik.

Aki rálát a Civil Összefogás Fórum (CÖF) Facebook-oldalára, sorozatosan olvasott olyan kommenteket a tegnapi merénylet kapcsán, amelyekben a magyar miniszterelnök halálát kívánták – mondta.

Az eddig soha ilyen mértékű, de most eszkalálódó gyűlölethullámot példátlannak nevezte, és azt mondta: ebben a baloldali politikusoknak és „különösen egynek” nagyon súlyos felelőssége van.

A június 1-jei békemenettel kapcsolatban, a CÖF – Civil Összefogás szóvivője a 10. jubileumi békemenet üzeneteként úgy fogalmazott: szükség van rá, hogy eddig soha nem látott mértékben mutassuk ki szolidaritásunkat a békepárti kormányzat mellett, valamint egy menet keretében mutassuk meg azt is, hogy ezt a békepárti politikát a magyarok többsége támogatja.

A menet a Roosevelt térről indul és a rakparton haladva eljut az alsó Margitszigeti nagyréthez, ahol a miniszterelnök felszólalását lehet meghallgatni – közölte ifj. Lomnici Zoltán.

Ukrajna mellett tüntetett és gyűlölte a szlovák miniszterelnök békepárti politikáját – ezt írta az origo a Robert Fico ellen merényletet elkövető Juraj Cintuláról. A lap szerint a férfi részt vett háborúpárti és Ukrajna melletti tüntetéseken és követte a szlovák kormányfő nyilvános rendezvényeit. A lap úgy tudja: a merénylő csütörtökön azt mondta: büszke arra, amit tett.

Öt lövést adott le egészen közelről Juraj Cintula szerdán, amelyek közül négy találta el Robert Ficót. A szlovák miniszterelnököt kórházba szállították, ahol életmentő műtétet kellett rajta elvégezni.

Az Európában évtizedek óta példátlan merényletet elkövető Juraj Cintulát a helyszínen elfogták.

A rendőrségen arról beszélt: egy hónapja eldöntötte, hogy merényletet követ el Robert Fico ellen. Lapinformációk szerint Juraj Cintula legálisan tartott pisztolyát használta, korábban egy magán biztonsági szolgálatnál dolgozott.

„Nem értek egyet a kormány politikájával ”– jelentette ki a 71 éves merénylő a rendőrségen, akit előre kitervelt, bosszúból elkövetett gyilkossági kísérlettel gyanúsítanak.

„Éljen Ukrajna! Hazaárulók! Elég volt Ficóból!” – kiabálta még április 24-én a kihelyezett kormányülés ellen és Ukrajna mellett tüntetve a későbbi merénylő Alsókorompán. Juraj Cintula néhány társával transzparenseket felmutatva éltette Ukrajnát és bírálta a szlovák kormányt.

A szlovák hatóságok szerint az elmúlt időszakban a szélsőségek irányába fordult, negatívan viszonyult a roma kisebbséghez, és szimpatizált a szlovák félkatonai szervezetekkel is.

Robert Fico radikális baloldali merénylője korábban részt vett Ukrajna-párti tüntetésen – ezt írta az Origo.

A lap kiemeli: Juraj Cintula nem értett egyet a szlovák miniszterelnök békepárti politikájával. Szakértők szerint az információk és felvételek alapján a szlovák merénylő egyértelműen háborúpárti.

A szlovák belügyminiszter pedig arról beszélt: nyilvánvaló, hogy a merénylő nem értett egyet a Fico-kabinet politikájával. A belügyminiszter közlése szerint a merénylet miatt őrizetbe vett férfin kívül a rendőrség 32 másik személyt is vizsgál, akik a miniszterelnököt ért támadás után a közösségi médiában helyeselték a merényletet.

origo.hu

Ez a világ legnagyobb barlangvára, és itt van a szomszédban - képek

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

borsonline.hu

Nem utalt semmi a tragédiára: Tompos Kátya három nap alatt adta fel a harcot

metropol.hu

Most derült csak ki: ismert ember a verőcei hajóbaleset egyik áldozata

mandiner.hu

Egyértelmű üzenet érkezett Brüsszelbe: „Előbb engem agyon kell lőni, hogy a fiamat elvigyék katonának”

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

travelo.hu

A szakemberek sem tudják, milyen lények kerültek elő a Tiszából

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

ripost.hu

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

ripost.hu

Ez most jól jön, Szoboszlai óriási előnybe került a Liverpool edzőjénél

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Rövidesen indul a Békemenet

POLITIK

Németországban máris kezdeni akarják a sorozást

POLITIK

Világháborúval fenyegető, Ukrajnát támogató javaslatokról egyeztet a NATO Prágában

POLITIK

NATO különleges küldetés indulhat Ukrajnában: mi áll a háttérben?

POLITIK

Putyin megtámadhatja Európát?

POLITIK

Ismét Harkivot támadták az oroszok

POLITIK

Félelmetes bejelentést tett a fehérorosz elnök.

POLITIK

Ilyen lesz a sorkatonai szolgálat Európában