POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.03.11.

Leleplezés: A vágatlan felvételek érdeklik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Hogyan próbálták befolyásolni a választásokat külföldről?

Lánczi Tamás, a hivatal vezetője a Magyar Nemzetnek azt mondta: az X-en megjelent videók megdöbbentő részleteket tárnak fel arról, hogy kik és hogyan próbálták befolyásolni a választásokat a tengeren túlról, hogy leválthassák a magyar kormányt. Az elmúlt napokban az is kiderült: amerikai hírtelevíziókat is manipulált a Korányi Dávidhoz köthető Action for Democracy, hogy lejárató anyagokat közöljenek Magyarországról. Ezért megszerezné a dollárbaloldalt leleplező vágatlan felvételeket a Szuverenitásvédelmi Hivatal.

Az elmúlt hetekben több, titokban rögzített, a dollárbaloldalt leleplező videó is megjelent az X nevű közösségi oldalon. A felvételeken az amerikai Action for Democracy tagjai, és elnöke is

részletesen beszélnek arról, hogy miként próbáltak több szuverén országban, így Magyarországon is beavatkozni a belpolitikába.

A legbeszédesebb felvétel egyikén például Wesley Clark, az Action for Democracy kuratóriumi tagja egyenesen kijelenti: persze, Magyarországon is megpróbáltak beavatkozni.

Kati Marton, az Action for Democracy kuratóriumi elnöke pedig egy felvételen lényegében bevallotta: a szervezetet Soros György pénzelni. A videókon szereplők azt is részletezik, hogy a Soros Györgytől kapott pénzekért cserébe milyen feladatokat kaptak.

Erich Koch-nak például az volt a dolga, hogy rontsa a magyar miniszterelnök hírnevét Amerikában. Ehhez például a CNN-nél és az NBC News-nál lobbizott azért, hogy lejárató anyagokat közöljenek Magyarországról a 2022-es választás kampányában.

Karácsony Gergely volt tanácsadója,

Korányi Dávid pedig arról beszélt, hogy milyen politikai lobbitevékenységet folytatott az Action for Democracy annak érdekében, hogy Magyarország ne kaphassa meg a neki járó uniós forrásokat.

A Megafonos Filep Dávid pedig nemrég bemutatott egy levelet, amit az amerikai szervezettől kapott. Abban az Action for Democracy lényegében maga is elismerte, hogy a baloldali pártokkal dolgozott együtt a szoros választási eredmények érdekében.

Az amerikai szervezet magyarországi befolyásolási kísérletéről, a később guruló dollárok néven elhíresült tiltott kampányfinanszírozásról Márki Zay Péter rántotta le a leplet másfél éve. Akkor ugyanis beismerte: dollármilliókat kaptak az Action for Democracy nevű szervezeten keresztül az Egyesült Államokból a 2022-es választások előtt és után is.

Később titkosszolgálati vizsgálat derítette ki, hogy összesen több mint 4 milliárd forint érkezett külföldről a baloldalhoz.

Hogy soha többé ne fordulhasson elő külföldi pártfinanszírozás Magyarországon, a parlament tavaly novemberben, 2/3-os többséggel elfogadta a nemzeti szuverenitás védelemről szóló törvényjavaslatot, amelynek értelmében a Szuverenitásvédelmi Hivatal is létrejött.

A Magyar Nemzetnek a Hivatal vezetője, Lánczi Tamás most azt mondta: az X-en megjelent felvételek megdöbbentő részleteket tárnak fel arról, hogy kik és hogyan próbálták befolyásolni a választásokat. Hozzátette: a felvételek tanúsága szerint tengeren túli befektetők arról beszélnek, hogy pénzhez juttatnak politikai szereplőket a kormány leváltása érdekében. A Szuverenitásvédelmi Hivatal ezért kísérletet tesz arra, hogy megszerezze a teljes, vágatlan felvételt.

Budapest főpolgármestere is Korányi Dáviddal, az Action for Democracy ügyvezetőjével közösen kampányolt Magyarország ellen Brüsszelben.

Az Action for Democracy Karácsony Gergelyékkel közösen lobbizott Brüsszelben azért, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós forrásokat. A Mandiner szerint egy internetes videóban a szervezet vezetője elismerte, hogy amerikai kormányzati körökkel is kapcsolatban álltak.

Az elmúlt hetekben több információ is megjelent arról, hogy az Action for Democracy hogyan avatkozott be több szuverén állam, köztük Magyarország belpolitikájába.

„Magyarország esetében Budapesttel próbáltunk nyomást gyakorolni a kormányra és az Európai Bizottságra, amikor a magyar forrásokról, a nemzeti tervekről tárgyaltak” – mondta Korányi Dávid egy videófelvételen, amit az X-en is meg lehet találni. A magyar baloldal tiltott külföldi kampányfinanszírozását bonyolító Action for Democracy ügyvezetője több olyan kulcsfontosságú körülményre is kitér, amelyet korábban cáfolt a szervezet. Többek között az is elhangzik, hogy Karácsony Gergelyékkel közösen lobbiztak Brüsszelben a magyar érdekek ellen.

„Vannak kapcsolataink az amerikai kormányzati emberekkel, Brüsszelben európai biztosokkal és így tovább. Ez azért is van, mert politikai lobbitevékenységet is végzünk, ezért ez értelemszerűen fontos része a kirakósnak” – mondja a videóban az NGO ügyvezetője.

Korányi tehát elismerte, hogy a főpolgármester – vagyis korábbi munkaadójának – hivatalával karöltve előszobáztak Brüsszelben annak megnehezítéséért, hogy megkaphassuk a hazánknak törvényesen járó uniós forrásokat – számolt be róla a Mandiner.

Bár az Action for Democracy több kuratóriumi tagja és együttműködő partnere is tett erre utaló kijelentéseket a korábban megosztott felvételeken, a társainál rendszerint óvatosabban fogalmazó Korányi Dávid esetében mérföldkőnek számít a beismerés – fogalmaz a lap.

Az előző hetekben nyilvánosságra került videókon Kati Marton, az Action for Democracy kuratóriumának elnöke is látható, aki bár zavartan nevetgél, később helyesel arra a kérdésre, hogy a magyar származású spekuláns, Soros György finanszírozta-e az általa is vezetett NGO-t.

Az Egyesült Államokban tevékenykedő politikai kommunikációval foglalkozó cégvezető, Eric Koch pedig arról értekezik az egyik felvételen, hogy egyik munkája az volt,  hogy rontsa Orbán Viktor hitelét Amerikában.

Márki-Zay Péter maga ismerte be, hogy még júniusban is érkezett az Action for Democracytól több mint 400 millió forint.

A baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje mindezt egy interjúban jelentette ki, amivel  a rendszerváltás utáni legnagyobb pártfinanszírozási botrányát robbantotta ki.

Azóta titkosszolgálati vizsgálat derítette ki, hogy a baloldalhoz több mint négymilliárd forint érkezett külföldről, amelynek jó részét a Karácsony Gergely városstratégiai tanácsadójaként is dolgozó Korányi Dávid vezette Action for Democracy kalapolta össze.

Mindezek fényében meglehetősen furcsa – emlékeztet rá a Mandiner –, hogy az Action for Democracy egy minapi közleményében továbbra is azt bizonygatta: pártpolitikai kampányokat soha nem támogattak, sem Magyarországon, sem Lengyelországban, sem másutt.

Az egykori NATO-főparancsnok szerint tehetetlenek Orbán Viktorral szemben – erről ír a Mandiner annak kapcsán, hogy Wesley Clark, a Korányi Dávid-féle Action for Democracy kuratóriumi tagja egy videóban arról beszél, nem tudnak mit kezdeni a magyar kormányfővel. A tábornok úgy fogalmazott, idézem: Orbán Viktor egy okos fickó. Harminc éve van a politikában. Tudja, hogy mit csinál.

„Orbán Viktor egy okos fickó. Harminc éve van a politikában. Tudja, hogy mit csinál” – ezt mondja a magyar miniszterelnökről a baloldalnak kampánypénzeket gyűjtő Action for Democracy kuratóriumi tagja azon a videón, amely az X nevű közösségi oldalon szivárgott ki. A korábbi NATO-főparancsnok a titokban rögzített felvételen

Orbán Viktort nehéz ellenfélként emlegeti, akit szerinte nehéz elmozdítani.

Bár a demokrata párti amerikai vezetés úgy tesz, mintha a magyar kormányt csettintésre lehetne megrendszabályozni,

Orbán Viktort komoly ellenfélnek tartják, aki az amerikai konzervatív körökben rendkívül népszerű

– ezt írja a videóról a Mandiner.

A portál szerint mivel a magyar kormányfő és Donald Trump jó kapcsolatot ápol, és mindketten a háború lezárását, valamint tűzszünetet sürgetnek, közösen keresztülhúzhatják a háborúpárti baloldal számításait. Csakhogy – ahogy a Mandiner fogalmaz – a baloldal részéről Wesley Clark egyértelműen elismeri, hogy gyakorlatilag

tehetetlenek Orbán Viktorral szemben.

Orbán Viktor egyesült államokbeli népszerűségéről az egykori NATO-főparancsnok több olyan videóban is beszélt, amelyből kiderült,

külföldről próbálhattak meg beavatkozni a magyar belpolitikába.

Az egyiken Wesley Clark például arról vall, hogy a Republikánus Párt még a programját is a magyar kormányfőhöz igazítja, ami nem tetszik a demokratáknak.

Egy másik, szintén az interneten terjedő felvételen a politikai aktivista, Eric Koch ismeri el, hogy egyik megbízása arról szólt, hogy az Egyesült Államokban lejárató kampányt szervezzen a magyar miniszterelnök ellen.

Az volt a dolgom, hogy besározzam, mert a konzervatív oldalnak ő egy kultikus hős

– mondja a videón Eric Koch.

Az aktivista egyébként egyike azoknak, akik Wesley Clarkhoz hasonlóan együttműködtek a baloldalnak többmilliárdnyi kampánypénzt gyűjtő Action For Democracy nevű szervezettel. Az NGO-ról ugyanezen a felvételen éppen Eric Koch az, aki elismeri:

támogatásuk valójában egy-két adományozótól származik, akik közül az egyik Soros György.

Az Action for Democracy adománygyűjtése miatt azután robbant ki a botrány, hogy feloldották azt a titkosszolgálati jelentést, amelyet itthon a 2022-es országgyűlési választások külföldi befolyásolásáról készítettek. Az elmúlt hetekben emellett több olyan videó is felkerült az X közösségi oldalra, amelyeken az Action for Democracy vezetője és tanácsadói beszélnek arról, hogyan is működik a szervezet.

Évekig beavatkoztunk az olasz és a görög választásokba – ismeri el az egyik felvételen Wesley Clark, akitől beszélgetőpartnere ezután azt kérdezi, hogy Magyarországon is így tettek-e. Erre a volt NATO-főparancsnok egyszerűen azt feleli: persze, Magyarországon is.

 

origo.hu

Az atomháborúra készülnek: Vlagyimir Putyin drámai látogatást tett

ripost.hu

A tudósok is kővé dermedtek attól, ami az óceán mélyéről előkerült

borsonline.hu

Műveltségi kvíz: ha 7-re tudod a választ, már átlag felett vagy!

mandiner.hu

Túl sokat akart a Néppárt, kudarcba fulladt a brüsszeli csúcs

hirtv.hu

Ha az EU így folytatja, tíz év múlva nem lesz EU – így reagáltak a németek a Magyarországot ért büntetés hírére

ripost.hu

Most jött a szörnyű hír: kisiklott egy vonat Magyarországon, zajlik a mentés

mindmegette.hu

David Beckham újhagymával és tyúkokkal pózol hatalmas konyhakertjében – videó

ripost.hu

Most érkezett: mentőhelikopter szállt le az M5-ösön, roncsok mindenütt

ripost.hu

Bangó Margit lánya tiszta vizet öntött a pohárba az édesanyjával kapcsolatban

ripost.hu

Kiderült Marco Rossi félelmetes elgondolása: vadállatként készül a válogatott a németek ellen

ripost.hu

Tápai Szabinát otthonában érte baleset, hihetetlen dolog történt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Amerikai vadászgépeket kap Ukrajna

POLITIK

A foci-Eb elleni pusztító terrortámadást akadályozott meg a rendőrség

POLITIK

Németországnak "háborúképessé" kell válnia. Jön a hadkötelezettség

POLITIK

Újabb településeket foglaltak el az oroszok

POLITIK

700 ezer orosz katona az ukrán fronton

POLITIK

Több orosz gáz érkezik Európába, mint amerikai

POLITIK

Több ország nem írta alá a svájci békedokumentumot Ukrajnáról

POLITIK

Putyin komoly segítséget ígért Észak Koreának