POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.02.13.
Módosítva: 2024.02.13.

Tróger kommunistának nevezték a Klubrádió "főtitkárát"

"Ez a klubrádiós tróger kommunista".

Kocsis Máté közösségi oldalán reagált Arató Andrásnak a Klubrádió oldalán vasárnap publikált példátlanul alpári mondataira. A Fidesz frakcióvezetője két kérdést fogalmazott meg:

 

Ez a klubrádiós tróger kommunista tisztában van azzal, hogy a két nő, akiről beszél, három-három gyermek édesanyja?

– írta kocsis Máté azzal kapcsolatban, hogy Arató rendkívül aljas szavakkal illette Novák Katalint és Varga Juditot.

Hol van ilyenkor Kunhalmi művésznő, Vadai professzor és Szabó ügynök?

– tette fel a kérdést a frakcióvezető, mivel a baloldali politikusok hallgatnak az ügyről.


Egy kivétellel a balliberális pártok mind hallgatásba burkolództak, és nem voltak hajlandók elítélni Arató András kijelentéseit. Egyedül az LMP – Magyarország Zöld Pártja volt hajlandó elhatárolódni Arató András kijelentéseitől. A Magyar Nemzet megkeresésére válaszolva az LMP közölte, 

 

„az, hogy a volt köztársasági elnököt és volt igazságügy-minisztert ilyen alpári módon az ön által említett jelzőkkel illessék, az elfogadhatatlan, annak semmi köze a jelenlegi ügyhöz, kizárólag egy reményeink szerint régmúlt rendszer fosszíliája, mikor a férfiak egyéb eszközeik híján ily módon minősítik a nőket.”

A párt hozzátette, Novák Katalin és Varga Judit hibázott, amikor elfogadhatatlan módon kegyelemben részesítette a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesét.

Forrás: Facebook

Azonban a többi párt, többek között a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus koalíció, amely rendszeresen tetszeleg a női egyenjogúságért való küzdelem egyik zászlóvivőjeként, most, a szükség órájában nem hajlandó elítélni Arató András kijelentéseit, és politikailag inkorrekt módon hallgatnak. 

A DK egyik prominens személyisége, Kálmán Olga sem volt hajlandó reagálni az ügyre, lapunk megkeresésére válaszolva mindössze annyit mondott,

a Magyar Nemzetnek nem szeretnék válaszolni.

A Márki-Zay Péter fémjelezte Mindenki Magyarországa Mozgalom korábbi elnökségi tagja azonban reagált a Klubrádión megjelent botrányos publicisztikára. Lukácsi Katalin szavai szerint ez Arató András tévedése, ugyanakkor a címadás kapcsán hozzátette:

vállalhatatlan, és nagyon örülök neki, hogy lecserélték.

Az üggyel kapcsolatban a Magyar Nemzet kérdéseket intézett Kunhalmi Ágneshez, az MSZP országgyűlési képviselőjéhez és Lendvai Ildikó szocialista politikushoz, a Klubrádió elkötelezett támogatójához. Azonban a megkeresésre a két női politikus egyike sem volt hajlandó válaszolni. 

Kemény kritikával illette a magyarországi baloldalt a gyermekvédelem és a pedofilok elleni fellépése ügyében Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója hétfő este a HírTV Napi aktuális című műsorában.

Hiányzik a baloldal szótárából az, hogy felelőséget vállalni valamiért, azok a kategóriák, hogy morál vagy erkölcs már régen kikoptak Szánthó Miklós meglásáta szerint. 

A baloldalnak a gravitációs pontja a képmutatás, az álságosság és a fake news – ezzel utalva arra, hogy a The New York Times úgy írt Novák Katalin ügyéről, mintha szexbotrány miatt kellett volna lemondania. Ezt követően felidézte, hogy Arató András, a Klubrádió vezetője egészen alpári stílusban írt Novák Katalin és Varga Judit lemondására.

Az pedig világos Magyarországon – a magyarországi baloldalt leszámítva – a pedofília kapcsán zéró tolerancia van, hiszen Novák és Varga is ezen az állásponton volt és van és a jobboldalnak mindig is nagyon egyenes testtartása és konzekves viselkedésmódja volt a gyermekvédelem kapcsán és a pedofília elleni fellépés kapcsán, mutatja ezt a gyermekvédelmi törvény is, amit a magyar baloldal nem szavazott meg 

– hangsúlyozta.

Szánthó Miklós úgy fogalmazott, ha mégnézzük a magyarországi baloldali sajtónak a pedofil-témában nyújtott teljesítményét, akkor tényleg az az ember érzése, hogy álljon már meg a menet, hogy ki beszél itt valamiféle erkölcsi piedesztálról.

Több becsület van Novák Katalinban és Varga Juditban, mint az egész magyarországi baloldalban, elkövetnek egy hibát, levonják a konzekvenciát, felelősségteljesen viselkednek és akkor a magyarországi baloldal ilyen múlttal esik kenik és kezd el kidolgozni egy iszonyatosan aljas és képmutató lejárató kampányt 

– értékelt Szánthó Miklós.

 

 

origo.hu

Ez volt Tompos Kátya egyik utolsó üzenete

ripost.hu

A Partizán több százezresre becsüli a Békemeneten résztvevők számát - videó

metropol.hu

Most derült csak ki: ismert ember a verőcei hajóbaleset egyik áldozata

vg.hu

Az orosz-ukrán háború 829. napja – Dél-Korea szerint nagy a baj, Oroszország illegálisan szerzett fegyvereket vethet be Ukrajnában

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

mandiner.hu

Kövesse nálunk élőben Orbán Viktor beszédét a Békemeneten! (VIDEÓ)

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

mindmegette.hu

Jó hír a vásárlóknak: a Lidl testvérboltja is megjelenhet Magyarországon

ripost.hu

A kép, amely mindent elmond a Békemenetről

ripost.hu

"Mi már áradunk!" - ennyien vannak vonulnak a Békemeneten

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Rövidesen indul a Békemenet

POLITIK

Németországban máris kezdeni akarják a sorozást

POLITIK

Világháborúval fenyegető, Ukrajnát támogató javaslatokról egyeztet a NATO Prágában

POLITIK

NATO különleges küldetés indulhat Ukrajnában: mi áll a háttérben?

POLITIK

Zelenszkij szerint az oroszok nevetnek rajtuk

POLITIK

A miniszterelnök a béke üzenetét fogalmazta meg

POLITIK

Putyin megtámadhatja Európát?

POLITIK

Ismét Harkivot támadták az oroszok