POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.02.15.
Módosítva: 2024.02.15.

A Gyurcsány-kormány kitüntette a gyerekeket molesztáló tanárt

Tévéműsorokat is szerkeszthetett.

Noha az ellenzék napok óta megpróbál politikai hasznot húzni K. Endre kegyelmi botrányából, korábbi döntésük teljesen hiteltelenné teszi a felháborodásukat.  Sipos Pál baloldali politikai hátszelének köszönhetően évtizedekig a kulturális közélet résztvevője maradhatott. Ráadásul a Gyurcsány-kormány  magas kitüntetésben részesítette a perverz gyermektáborokat szervező pedagógust. A máig büntetlen Sipos később, előélete ellenére ifjúsági műsorokat szerkeszthetett, majd főszerkeszthetett a köztelevízióban 2010-ig - írta meg a Magyar Nemzet.

Gyurcsány miniszterétől kitüntetést is kapott

 

 Az HBO  egy külön doukmentumfilmben mutatta be, hogy Sipos Pál hogyan építette ki az 1980-as években a félelmen alapuló gyermektársadalmát, ahol aztán nemcsak szadisztikus kegyetlenséggel bánt a kiskorúakkal, fizikailag és lelkileg is folyamatosan bántotta őket, de a gyermekek ellen szexuális bűncselekményeket is elkövetett.

Sipos Pál soha nem felelt a táborokban elkövetett tetteiért
Fotó: PestiSrácok

Még 2014-ben a 444.hu számolt be a csak S. középiskolai tanárnak nevezett Siposról, aki az 1980-as években az akkori fővárosi elit gyerekeinek szervezett táborokat. „S. nem csupán tanár volt, hanem dolgozott a televízióban és táborokat is szervezett, amelyekbe leginkább a budapesti értelmiség küldte lelkesen a gyerekeit” – írta a szerző, Magyari Péter. Akinek egy abuzált fiú így számolt be Siposról: „Hat perc töri vagy magyar után áttért szexuális témákra. Persze izgatott is. És amikor elélveztem, meg volt, hogy ő is, akkor azt mondta, hogy ne érezzem rosszul magam, csak mert most furcsán érzem magam. Azt mondta, hogy »post coitus omnis animalis triste«, ami azt jelenti, hogy közösülés után minden állat szomorú. Közben is tanított, igazi mesterednek érezhetted.”

Sipos ténykedése nem maradt titokban, az ELTE Ságvári Endre Gyakorló Iskolában (a mai ELTE Trefort Ágoston) betelt a pohár, mennie kellett, az iskola jó hírnevét megőrizendő, nyomozás és felelősségre vonás nélkül. Sipos Pál azonban továbbra is közel maradt a fiatalokhoz, a Magyar Televízióban többek között ifjúsági műsorok szerkesztőjeként, később a kulturális szerkesztőség vezetőjeként tevékenykedett, évente tízmillió forintot meghaladó fizetésért. Előélete mit sem számított, pedig a budapesti értelmiségi elit körében közismert volt furcsa „vonzódása”. Komoly politikai hátszele volt, amelynek köszönhetően Sipos magas állami kitüntetésben részesült, valamint 2010-ig, a Gyurcsány–Bajnai-kormányok bukásáig sziklaszilárd volt a pozíciója a köztelevíziónál. A 444.hu újságírójának azt mondták Sipos akkori tévés környezetéből, hogy a főszerkesztő ott is „gyakorolta” kedvenc abúzusait. Ezt Sipos tagadta Magyarinak, állítva, a középiskolai táborok után nem fordult elő hasonló eset.

Ami a magas állami kitüntetést illeti, Sipost 2006-ban Bozóki András, a Gyurcsány-kormány nemzeti kulturális örökség minisztere a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntette ki. A kitüntetést a botrány kirobbanása után sem vonták vissza „törvény hiányában”, ám ha jogilag nézzük, nem is vonhatták volna vissza, Sipos ugyanis soha nem került tetteiért bíróság elé, de még csak nyomozás sem indult ellene.

 

– Bár a köznyelv „pedofíliának” mondja azt, amit elszenvedői szerint Sipos velük tett, ám jogilag nem számít pedofilnak, hiszen a pedofil bűntett az, ha egy felnőtt személy szexuális cselekményt végez(tet) egy gyerekkorú – 14 év alatti – személlyel, mondta lapunknak egy, a téma miatt neve mellőzését kérő kriminálpszichológus, aki szerint Sipos szexuális bűncselekményeket követhetett el, és esetében a felelősségre vonás elmaradása mellett az is probléma, hogy nem tudjuk, kapott-e szakpszichológusi segítséget, esetleg kezelést. A „pedofília”, valamint a fiatalkorúak iránti szexuális vonzalom ilyetén való kiélése felveti az elkövető pszichés betegségének lehetőségét. A pedofília nem gyógyítható, a mai orvoslás csak a gyerekekkel, fiatalkorúakkal szembeni szexuális vonzalmak törvénysértő kiélését tudja fékezni.

Tíz éve a 444.hu számolt be a csak S. középiskolai tanárnak nevezett Siposról, aki az 1980-as években az akkori fővárosi elit gyerekeinek szervezett táborokat. A férfi rideg számításból építette ki a félelmen alapuló gyermektársadalmát, ahol aztán nemcsak szadista kegyetlenséggel bánt a gyerekekkel, de fizikailag és lelkileg is folyamatosan bántotta őket, illetve szexuális bűncselekményeket is elkövetett velük szemben. A perverz tanárnak rengeteg áldozata volt.

Egy abuzált fiú így számolt be Siposról: 

Hat perc töri vagy magyar után áttért szexuális témákra. Persze izgatott is. És amikor elélveztem, meg volt, hogy ő is, akkor azt mondta, hogy ne érezzem rosszul magam, csak mert most furcsán érzem magam. Azt mondta, hogy »post coitus omnis animalis triste«, ami azt jelenti, hogy közösülés után minden állat szomorú. Közben is tanított, igazi mesterednek érezhetted.

Sipos ténykedése nem maradt titokban, az ELTE Ságvári Endre Gyakorló Iskolában (a mai ELTE Trefort Ágoston) betelt a pohár, mennie kellett, az iskola jó hírnevét megőrizendő, nyomozás és felelősségre vonás nélkül. Eltussolták az ügyét.

Ennél is felháborítóbb, hogy Sipos továbbra is közel maradt a fiatalokhoz, a Magyar Televízióban többek között ifjúsági műsorok szerkesztőjeként, később a kulturális szerkesztőség vezetőjeként tevékenykedett, évente tízmillió forintot meghaladó fizetésért.

Ne felejtsük azt sem, Sipos Pál komoly politikai hátszéllel rendelkezett, amelynek köszönhetően magas állami kitüntetésben részesült: Sipost 2006-ban Bozóki András, a Gyurcsány-kormány nemzeti kulturális örökség minisztere a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntette ki. A kitüntetést a botrány kirobbanása után sem vonták vissza „törvény hiányában”. 

A perverz tanárnak ráadásul 2010-ig, a Gyurcsány–Bajnai-kormányok bukásáig sziklaszilárd volt a pozíciója a köztelevíziónál. A 444.hu újságírójának azt mondták Sipos akkori tévés környezetéből, hogy a főszerkesztő ott is „gyakorolta kedvenc abúzusait”.

 

 

origo.hu

11 európai parlamenti listavezető vitázik - élőben az Origón

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

borsonline.hu

Megvizsgálták a talált koponyát: azonították a csodálatos magyar lány maradványát

magyarnemzet.hu

Hollywood Budapesten: elképesztő, mit kért a szállodától Ryan Reynolds és felesége

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek született mázlisták, idén nyáron nagy szerencse éri őket

magyarnemzet.hu

Jó hír érkezett a nyugdíjasok számára, ennyit nőhet az ellátásuk idén

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

travelo.hu

Videó: Apró puma hármasikrek most a Nyíregyházi Állatpark legújabb sztárjai

ripost.hu

Aggasztó szöveget tett közzé az olimpikon párja

ripost.hu

Ben Affleck borzalmasan néz ki, egy üveg piával a kezében sétált - Fotó

ripost.hu

Most kaptuk: tömegkarambol történt Budapesten, rohantak menteni

ripost.hu

Jön a változás, 3 csillagjegy életébe szól bele az univerzum

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

NATO különleges küldetés indulhat Ukrajnában: mi áll a háttérben?

POLITIK

Hajléktalanok vertek tábort a Mariahilfer Strassén Bécsben

POLITIK

Újabb 100 milliárd eurót pumpálnának a háborúba, már Trump győzelmére készülnek

POLITIK

Három ukrán férfi nyilatkozott: A háborút nem lehet túlélni

POLITIK

Magyar Péter állatnak nevezte a FIDESZ szavazókat

POLITIK

Súlyos viták várhatók a NATO holnapi miniszteri ülésén

POLITIK

Oroszország csapaterősítéseket hajt végre Harkov körül

POLITIK

Külföldre akartak szökni Magyar Péter bizalmasának vádlott-társai