POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.11.17.

Izrael a túszok nyomaira bukkant a Gázai-övezetben

Mikor lesz tűzszünet?

Az izraeli katonák az október 7-i terrortámadásban a Gázai övezetbe hurcolt izraeli túszok már Gázában készült fényképeire bukkantak számítógépeken az al-Sifa kórházban – jelentette a katonai szóvivő csütörtökön.

Az izraeli hadsereg egyik szóvivője, Jonatán Konrikusz a BBC brit közszolgálati televíziónak elmondta, hogy a kórházban tartott rajtaütésen rengeteg számítógépet és egyéb berendezést találtak, amelyek rávilágíthatnak a helyzetre, remélhetőleg a túszokkal kapcsolatban is. Ezeken a túszokról elrablásuk után készült fotókra és videókra leltek, de a BBC hangsúlyozta, hogy a katonák nem mutatták meg a felvételeket.

„A Hamász itt volt az elmúlt napokban” – mondta Konrikusz.

„Végső soron ez csak a jéghegy csúcsa, a Hamász nincs itt, mert látták, hogy jövünk. Biztosan ez késztette őket távozásra. Értékelésünk szerint van még mit felfedni”

– tette hozzá.

Az izraeli egységek csütörtökön épületről-épületre haladtak a komplexumban, és emeletről-emeletre kutattak.

Néhány épület átvizsgálása után a Hamászhoz tartozó fegyvereket, hírszerzési anyagokat, köztük az október 7-i támadással kapcsolatos információkat, katonai technológiákat és katonai felszereléseket, parancsnoki állásokat, kommunikációs eszközöket találtak.

„Az izraeli hadsereg továbbra is a kórház területén tevékenykedik, és holttesteket vittek el”

– közölte a kórház igazgatója, Mohamed Abu Szalmija az Al-Dzsazíra pánarab hírcsatornával csütörtökön. A Maárív című izraeli újság hírportálja palesztin jelentésekre hivatkozva azt közölte, hogy csütörtökön a Gázai övezetben ismét leállt az internetszolgáltatás.

A katonai szóvivők tájékoztatása szerint Bét Hanúnban egy Hamász-terrorista házában, kislánya ágyában rakétákat találtak, egy babakocsiban egy légelhárító rakétát, s a gyerekszobában több tucat kilogramm robbanóanyagot. Miután megtalálták, megsemmisítették a lőszereket.

A hadsereg csütörtökön újabb katona elestéről számolt be,

a huszonkét éves modiini Slomó Ben Nun százados haláláról adtak hírt. Október hetedike óta összesen 371 izraeli katona vesztette életét a harcokban.

Az ország közepén található Modiin városba érkezett csütörtök délután a gázai túszok családtagjainak Tel-Avivból Jeruzsálembe tartó menete. A város lakóinak tömege fogadta őket izraeli zászlókkal, majd a „nincs győzelem az utolsó túsz hazaérkezéséig” szlogent kiabálva elkísérték őket az övezetbe hurcolt, és ott megölt 19 éves katonanő, Noa Marciano otthonához.

A túszok családtagjai ezután folytatták útjukat Jeruzsálem felé, ahol a miniszterelnöki hivatal elé fognak érkezni szombat este.

Csütörtök délután kiújult a rakétaháború Izrael északi, libanoni határánál. Számos lövedéket észlelt a légvédelem, melyek Libanonból átjutottak Izrael területére, majd lakatlan területeken csapódtak be. Emellett páncéltörő rakétát indítottak az izraeli hadsereg egyik állása ellen Dovev térségében. Válaszul az izraeli tüzérség libanoni célpontokat lőtt.

Tegnap délelőtt az izraeli hadsereg bejelentette, teljes kontroll alatt tartja az al-Sífa kórházat. A helyszínen lévő újságírók beszámolói szerint az izraeli kommandósok szobáról szobára haladtak, minden emeletet átvizsgáltak, a betegeket és az ott dolgozókat is.

„A kórházból speciális folyosót nyitott a hadsereg. Az intézmény vezetését folyamatosan tájékoztatták az ostrom alatt arról, miként haladnak a speciális egységek az épületben. Később a hadsereg inkubátorokat, orvosi felszerelést és élelmet is hoz majd a kórházba” – számolt be az eseményekről az egyik izraeli tévécsatorna újságírója

Korábban a hírek arról szóltak, a Hamász esetleg a kórház alatt rejtette el az október 7-i terrortámadást követően az izraeli túszokat. A hadsereg szűkszavú beszámolói szerint csak elhagyott alagutakat és a Hamász által hátrahagyott jelentős mennyiségű fegyvert találtak.

A hadsereg a tervezett behatolásról nem sokkal előtte tájékoztatta a kórház vezetését. A behatolás előtt a kórház közelében ellenállásba ütköztek, és tűzpárbajban megöltek öt palesztin fegyverest. A behatolás után a katonák az épületegyüttes egy bizonyos részére koncentráltak, ahol hírszerzési információk szerint a terroristák tartózkodtak. Felszólították őket, hogy adják meg magukat. Ellenállásba már nem ütköztek. Találtak fegyvereket és arra utaló infrastruktúrát, hogy ott a terrorista tevékenység irányítása folyt – mondta a szóvivő.

Monir Al-Baras, a gázai kórházak igazgatója azt mondta: a katonák a sürgősségi és a sebészeti osztályon, valamint a kórház pincéiben keresik a Hamász fegyvereseit.

 „A hadsereg azt remélte, hogy látványos képeket tud majd készíteni a hamászosok tűzpárbajban való elfogásáról, de nem volt ellenállás, és egyetlen lövés sem dördült el” – mondta.

Izraelben és Gázában úgy becsülik, hogy 1000-1500 ember lehet az épületegyüttesben. Aszraf Al-Kadra, a Hamász egészségügyi minisztériumának szóvivője szerint csak öt-hatszáz orvos és ápoló, az egészségügyi személyzet tíz százaléka lehet még ott.

Az Al-Dzsazíra pánarab hírcsatorna felvételt tett közzé a kórház igazgatója és egy izraeli tiszt közötti beszélgetésről, és ebben az igazgató a különböző részlegek elhelyezkedéséről és arról beszélt, hogy a kórházban tartózkodók félnek. Arra kérte a tisztet, hogy kíméljék meg a betegeket és az épületekbe menekült civileket.

Az akciónak nem célja ártani a betegeknek, az egészségügyi személyzetnek vagy a menekült civileknek” – hangsúlyozta az izraeli hadsereg közleményében. „A fokozottan veszélyes terepen és körülmények között folyó hadműveletben egészégügyi, illetve olyan katonák is részt vesznek, akik beszélnek arabul vagy valamilyen szempontból különleges kiképzést kaptak. Céljuk, hogy ne ártsanak a Hamász által élő pajzsként használt civileknek. A hadsereg a kórházkomplexumba való behatolás után orvosi felszereléseket, inkubátorokat, bébitápszert és élelmiszert vitt oda” – közölték.

Az Egyesült Államok szerint bizonyíték van arra, hogy a Hamász és a Palesztin Iszlám Dzsihád szervezet a Gázai övezet kórházait saját katonai céljai elérésére használja – jelentette ki a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője kedden.

John Kirby újságírók előtt kérdésre válaszolva elmondta, hogy az utóbbi napokban nagy figyelmet kapott Al-Shifa kórház, a Gázai övezet legnagyobb egészségügyi intézménye alatt is húzódnak olyan alagutak, amelyet a palesztin fegyveresek használnak.

Úgy fogalmazott, hogy az értesülések különböző hírszerzési forrásokból származnak, ennél pontosabbat azonban nem mondott. A Nemzetbiztonsági Tanács kommunikációs koordinátora ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok nem támogat kórház elleni légicsapást.

A Kongresszus felsőházában a demokrata többség elutasította a kizárólag Izrael katonai támogatásáról szóló törvényjavaslatot, amelyet november elején a Képviselőház demokrata szavazatokkal elfogadott. A republikánus javaslat alapján Izrael számára az önvédelemhez, költségvetésen belüli átcsoportosítással 14,3 milliárd dollárt bocsátottak volna rendelkezésre. A hosszú vita során a demokraták kitartottak korábbi álláspontjuk mellett, miszerint olyan törvényt nem tudnak elfogadni, amelyben Izrael támogatása mellett nem szerepel az Ukrajnának nyújtandó további segítség forrása.

Kedden Washingtonban több tízezres tömeg részvételével tartottak Izrael melletti és az antiszemitizmus elleni megmozdulást. A „Menet Izraelért” elnevezésű tüntetést kezdeményező zsidó szervezetek szerint 100 ezer ember gyűlt össze a Capitolium előtt a nemzeti emlékhely, National Mall füves területének egy részén.

Az eseményen többek mellett beszédet mondott Mike Johnson republikánus képviselőházi elnök, valamint Hakeem Jeffries, az alsóházban kisebbségben lévő demokraták vezetője.

A tüntetők és felszólalók szolidaritásukról biztosították Izraelt, illetve többen, köztük Mike Johnson további és szélesebb kiállást sürgetett Izrael mellett.

Az Izrael és a Hamász közötti háborús cselekmények kirobbanása óta a keddi volt az első tömegeket megmozdító tüntetés Izrael mellett, miután az elmúlt hetekben rendszeressé váltak a palesztinbarát szervezetek nagy létszámú felvonulásai és tüntetések.

origo.hu

Döbbenetes előtte-utána fotót mutatott a magát szörnyeteggé plasztikáztató ukrán modell - kép

origo.hu

Végleg szakíthatott L.L. Junior és 18 évvel fiatalabb barátnője

borsonline.hu

Meghúzta a vonalat Vilmos herceg, ezt tiltotta meg Katalinnak

hirtv.hu

Megszólalt Bayer Zsolt a következő Békemenetről + videó

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

hirtv.hu

Nógrádi György figyelmeztetése a háborús pszichózis kapcsán + videó

origo.hu

Joe Biden egy 17 perces interjú során 15 hazugságot mondott

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Magyar Péter őrjöngve, káromkodva támadt egy templomi menetre

POLITIK

Meglepően őszintén beszélt egy ukrán tábornok

POLITIK

Nyugati katonák Ukrajnában? Megszólalt a NATO-főtitkár és az orosz kémfőnök

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Az ENSZ-főtitkár az újabb izraeli offenzíva ellen

POLITIK

Karácsony 2019-es kampányát is külföldről pénzelhették

POLITIK

Tusk szerint a lengyeleknek háborúval kell szembenézniük

POLITIK

Erről a belorusz bázisról indulhat az új orosz támadás