POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.11.18.

Budapesten minden a káosz felé tart

A Fidesz kongresszus legérdekesebb beszédei.

Budapesten minden a káosz felé tart, de már csak kétszáznégy nap van, hogy „véget tudjunk vetni ennek a rémálomnak” – mondta Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója a Fidesz tisztújító kongresszusán.

A politikus kifejtette: Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és Karácsony Gergely főpolgármester „régóta pajtikák”, jóban voltak már akkor, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök volt, ugyanis Karácsony Gergely neki dolgozott a Miniszterelnöki Hivatalban politikai tanácsadóként.

Mindkettejüket „alkalmatlannak” minősítette. – Rossz végigsétálni Budapest koszos, hajléktalanokkal teli utcáin, „éppen úgy minden a káosz irányába tart”, mint Gyurcsány Ferenc ténykedése alatt. Budapest hitelekből működik, a kiszivárgott dokumentumok szerint még idén csődbe megy, miközben az ország leggazdagabb városa, és amikor Tarlós István, „Budapest egyik legjobb főpolgármestere” átadta a város kulcsait, a tartalékai megközelítették a 200 milliárd forintot – mutatott rá. Hozzátette:

úgy van csődben Budapest, hogy 2019 óta a város bevételei folyamatosan nőnek.

Hangsúlyozta: teli kasszából, növekvő adóbevételekből és támogatásokból sikerült romba dönteni a költségvetést, ahogyan „Geri titkos főnöke”, Gyurcsány Ferenc csinálta az országgal. Sok minden épült, de „nekünk a dugók jutnak”. „A főváros megépíttette a kormány pénzéből a Lánchidat”, ami „ötmilliárd forinttal került csak többe”, és továbbra is zárva van az autósok előtt. A „főváros továbbá megépíttette a kormány pénzéből a csupa beton Blaha Lujza teret”, aminek a legfőbb látványossága a nyilvános vécé – sorolta. Felidézte, hogy a főpolgármester büszkén fényképezkedett a köztéri illemhely előtt, s emiatt a pestiektől megkapta a „budibáró” elnevezést.

Kubatov Gábor hozzáfűzte: „de már csak kétszáznégy nap van, hogy véget tudjunk vetni ennek a rémálomnak”. Ugyanakkor „egy dologban egészen biztosak lehetünk: nincs Karácsony Gyurcsány nélkül” – zárta beszédét a Fidesz pártigazgatója.

– Ez a mi országunk, és meg is fogjuk tartani az unokáink és dédunokáink számára – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Fidesz tisztújító kongresszusán.

Hirdetés

A Fidesz választmányi elnöke kiemelte: aggodalomra van okunk, csüggedésre azonban nincs. Jó, ha „mindenki tudja, aki szórakozni akar velünk, hogy ez nem a Soros Gyuri bácsik és Alexek országa, ez a Weisz Erikek országa, a Nobel-díjasok, a Rubik Ernők, Petőfi és Madách, a Puskás Öcsik és az olimpiai bajnokok szülőföldje”. „Az Árpád-házi szentek, Hunyadi János és Hadik András, a kurucok, a Nemecsek Ernők és Dugovics Tituszok, a Horváth Jánosok, Wittner Máriák és a pesti srácok hazája” – fogalmazott. Kijelentette:

 

Ez a mi országunk, és meg is fogjuk tartani az unokáink és dédunokáink számára.

A Fidesz 2010-es kormányra kerülése óta ez a hetedik kongresszus, és „a kétharmados többséggel való kormányzásunk 14. évét tapossuk” – emlékeztetett. A legutóbbi kongresszus óta eltelt két évben kitört az orosz–ukrán háború, azóta az Európai Unió bevezetett 11 szankciócsomagot, amelyek hatására az orosz gazdaság ugyan nem rendült meg, az európai viszont igen. De a háború sem ért véget, „aminek a fegyver- és olajbizniszben érdekeltek nagyon örülnek” – idézte fel.

Megalakult az ötödik Orbán-kormány, amire szövetségeseink válaszképpen ideküldtek egy „Andropov-imitátor” nagykövetet. „A brüsszeli föderalisták megpróbálják az országból kiszervezni a független igazságszolgáltatást, átadni a kormányzás ellenőrzését mindenféle ügynökszervezeteknek, és eközben még a pénzünket is el akarják rabolni”. Továbbra sem sikerült sem Törökországot, sem egyetlen nyugat-balkáni csatlakozásra váró országot felvenni a tagállamok sorába, és

milliószám özönlenek be a menekültnek álcázott hódítók.

Eközben pedig az Európai Unió két évvel közelebb került saját maga felszámolásához – sorolta a házelnök.

Kövér László úgy látja, „véget ért egy aranykorszak”, helyét az infláció és a gazdasági, jövedelmi szűkülés elleni küzdelem vette át. Ugyanakkor továbbra is nő a foglalkoztatottság és nőnek a beruházások, ami reményt ad arra, hogy hamarosan egy új, felfelé ívelő időszak veheti kezdetét. „Nem lettünk fiatalabbak, de talán boldogabbak igen, még az sem kizárt, hogy egy kicsit bölcsebbek is” – mondta a választmányi elnök, aki arról is beszélt, hogy

a Gyurcsány Ferenc vezette ellenzék nem lett sem okosabb, sem szebb, gátlástalanabb és aljasabb viszont annál inkább.

– Ne bocsássunk meg nekik, mert tudják, mit cselekszenek – fűzte hozzá.

A Fidesz és a KDNP szövetsége a magyar történelem és az Európai Unió legsikeresebb politikai formációja – jelentette ki a Fidesz tisztújító kongresszusán Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke, aki beszédében pártja alapításának történetét is felidézte. A miniszterelnök-helyettes leszögezte: a feladat változatlan, a keresztény civilizáció és a nemzeti szuverenitás védelme.

 

– A mi önértelmezésünk az, hogy a magyar történelem folyamának, a magyar küldetésnek a részesei vagyunk itt és most. Ennek a küldetésnek a fundamentuma Szent István. Az a Szent István, aki a keresztény civilizációt választotta, és úgy lett a keresztény Európa része, hogy eközben nem lettünk sem a Bizánci Birodalom, sem a Német-római Császárság hűbérese – fejtette ki Semjén Zsolt.

Jelentem a kongresszusnak, hogy készen állunk arra, hogy folytassuk Szent István országépítő nagy művét. Adjon ehhez Isten erőt és bölcsességet!

– mondta a kereszténydemokrata pártelnök.


– Döbbenetes, velőtrázó és fájdalmas mindennap látni, hogy „fanatikus háborús agitátorokká válnak” a békeprojektként létrejött Európai Unió bürokratái – mondta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője a párt kongresszusán.

Az EP-képviselő hangsúlyozta: az uniónak „az a hivatása, hogy több száz millió európai és Európa szomszédságában élő polgár békéjét garantálja”. Ám miközben rengetegen halnak meg az ukrajnai háborúban, „a magyar dollárbaloldal minden európai parlamenti képviselője a háború eszkalálódása, az újabb és újabb fegyverszállítások mellett tör lándzsát Brüsszelben”. Azért emelnek szót, hogy Magyarországot minél inkább, minél gyorsabban és minél mélyebben belesodorják ebbe a háborúba. – Mi ebből a háborúból kimaradunk, bármekkora is az ellenszél, a béke politikáját képviseljük – jelentette ki Deutsch Tamás.

Arra is kitért, hogy Magyarország minden brüsszeli támadás ellenére évek óta sikeresen védi déli határait, és ezzel az Európai Uniót. Hangsúlyozta: idén eddig 230 ezernél több, 2015 óta egymilliónál több illegális migráns betörését sikerült megakadályozni Magyarországon. Ebben a helyzetben 

a magyar dollárbaloldal valamennyi európai parlamenti képviselője, Dobrevtől Cseh Katalinig, Ujhelyitől Gyöngyösiig azért támadja hátba a magyarokat, mert egy népszavazáson kiálltak amellett: csak egyedül mi dönthetjük el, hogy kikkel akarunk együtt élni

– közölte. Hozzátette:

bármekkora is a támadás, erről a közös álláspontunkról nem vagyunk hajlandók lemondani.

Deutsch Tamás rámutatott: a brüsszeli bürokrácia a gyermekvédelmi törvény eltörlését akarja az országra kényszeríteni, hogy „szabadon csatangolhassanak genderérzékenyítő kommandók a magyar óvodákban és iskolákban”.

Értjük az üzenetet: a gyermekvédelmi törvényt szigorítani fogjuk

– szögezte le a politikus. Arra is kitért, hogy a brüsszeli bürokrácia törvénytelenül, az Európai Unió írott szabályait megsértve tartja vissza a jog szerint a magyaroknak járó forrásokat, mert politikai kifogásaik vannak. – Nem tetszik az, ahogy 2010 óta döntünk – mondta Deutsch Tamás, aki arról is beszélt, hogy 

Gyurcsány Ferenc és dollárbaloldali elvtársai találták ki a politikai zsaroló feltételeket, amelyeket „jogi köntösbe öltöztetve” Magyarországra akarnak kényszeríteni.

Hangsúlyozta: nemcsak Brüsszelben, de e tekintetben Magyarországon is változásra van szükség, mert elképzelhetetlen, hogy aki a magyar polgárok bizalmából európai parlamenti képviselői mandátumot nyert, saját hazája ellen áskálódjon a jövőben. – A hazaszeretet, a nemzeti büszkeség, a nemzeti szuverenitás, a patriotizmus tartozik a legfontosabb európai értékek közé, nem pedig az, ha valaki a saját hazája ellen áskálódik. Aki a saját hazája szuverenitását védi, az valójában Európa szuverenitását védi – mutatott rá az európai parlamenti képviselő.
 

origo.hu

Kitálalt Jákob Zoltán volt felesége: ezért váltak el valójában

ripost.hu

Aggasztó szöveget tett közzé az olimpikon párja

borsonline.hu

Nem takargatja tovább Tilla, ünnepel a család: még Majka is gratulált

mandiner.hu

Ferenc pápa ismét meggondolatlan kijelentéseket tett

ripost.hu

Ez a bundáskenyér mindent lepipál, pedig csak egy apró változtatás kell hozzá

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

mindmegette.hu

Minden háztartásban ott vannak, és titkon zabálják az áramot: szabadulj meg a fantomfogyasztóktól!

ripost.hu

Ugrik a Porsche, új autót kap Gulácsi Péter és Orbán Willi

ripost.hu

Ledöbbentek a rajongók: elképesztő dolog derült ki Michael Jacksonról

ripost.hu

Ben Affleck borzalmasan néz ki, egy üveg piával a kezében sétált - Fotó

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Németországban máris kezdeni akarják a sorozást

POLITIK

Világháborúval fenyegető, Ukrajnát támogató javaslatokról egyeztet a NATO Prágában

POLITIK

NATO különleges küldetés indulhat Ukrajnában: mi áll a háttérben?

POLITIK

Hajléktalanok vertek tábort a Mariahilfer Strassén Bécsben

POLITIK

Orbán Viktor: Minden héten közelebb vagyunk a háborúhoz

POLITIK

Deutsch Tamás: Újabb világháborút jelent, ha Európa harcoló félként belesodródik a háborúba

POLITIK

Merényletet tervezett Zelenszkij két ezredese.

POLITIK

Európai katonákkal akarják pótolni az ukránok veszteségeit