Létrehozva: 2023.10.19.

Berlinben a rendőröket, Libanonban az amerikai követséget támadták

Folytatódnak az erőszakos, Hamasz-párti tüntetések.

A feldühödött demonstrálók megpróbáltak áttörni az erősen őrzött libanoni amerikai nagykövetséget védő szögesdrótakadályon – számolt be róla egy szemtanú.

Jake Nelson, a nagykövetség szóvivőjének közleménye szerint a tüntetők a nagykövetség környékén károkat okoztak, de a követség dolgozóinak és létesítményeinek nem esett baja.

A szóvivő megköszönte a libanoni biztonsági erők gyors beavatkozását. Egyúttal ismételten óvatosságra és éberségre intette a Libanonban tartózkodó amerikai állampolgárokat.

Korábban a Hezbollah több ezer támogatója tüntetett Izrael ellen Bejrút külvárosaiban. A több száz halálos áldozatot követelő gázai Al-Ahli kórháznál történt robbanást követően az Irán-barát síita szervezet szerdán hirdette meg az Izrael elleni „harag napját”.

Az izraeli hadsereg szerint szerdán a Hezbollah rakétákkal lőtte Libanonból az izraeli állásokat. Az izraeli haderő pedig válaszcsapásokat mért a Hezbollah libanoni állásaira.

Mintegy tízezren tüntettek hatósági adatok szerint a szerda esti palesztinpárti tüntetésen Athén belvárosában.

Szemtanúk beszámolói szerint az aktivisták egyebek között azt skandálták, hogy „Szabadság Palesztinának!”. A rendőrség nagy erőkkel biztosította a közrendet.

Az izraeli nagykövetség előtt néhány tucat ember vett részt egy Izraellel való szimpátiatüntetésen. A karhatalom számos utcát lezárt, hogy a két tüntetés résztvevői között elejét vegye az esetleges incidenseknek.

A görög közszolgálati rádió jelentése szerint amikor a palesztinpárti demonstráció néhány tucat résztvevője elszakadt a tömegtől és az Izraelt támogató tüntetőkre akart támadni, a rendőrségnek közbe kellet avatkoznia, s könnygázt vetett be. Ezt követően a helyzet lecsillapodott.

A görög polgári védelmi minisztérium ezzel párhuzamosan a készenléti rendőrség alakulatait mozgósította az égei-tengeri Leszbosz, Híosz, Számosz, Lérosz és Kósz szigetein működő migránstáborok környékén. A létesítményekben számos palesztin, illetve arab államokból származó migráns él.

Összecsaptak tüntetők és a jordániai rendőrök szerdán Ammánban, az izraeli nagykövetség közelében, a rohamrendőrség több tagja megsebesült.

A hatóságok előzőleg a rohamrendőrséget vonultatták fel a megerősített nagykövetségi épülethez, hogy megvédjék az izraeli nagykövetséget azoktól a tüntetőktől, akik a Gázai övezet elleni megtorló támadások miatt tiltakoztak.

Becslések szerint mintegy tízezer tüntető vonult a nagykövetség közelébe, tiltakozásul a gázai kórházat az előző este ért támadás miatt, amelynek az elkövetésével Izrael és fegyveres palesztin szervezetek egymást vádolják.

A tüntetők palesztin zászlókkal, illetve Joe Biden amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fényképével vonultak fel,

ez utóbbiakon arabul és angolul „háborús bűnösök” és „partnerek a bűnben” felirat volt olvasható.

Joe Biden támogatta szerdán azt az izraeli álláspontot, amely szerint a kórházat ért kedd esti rakétatámadás a Gázai övezetet irányító Hamásszal szövetséges Iszlám Dzsihád palesztin fegyveres szervezet műve. A szervezet – számos arab országhoz hasonlóan – Izraelnek tulajdonítja a támadást, amely cáfolta az érintettségét.

Szerdán Ammán mellett az arab és a muszlim világ számos nagyvárosában, egyebek között Tuniszban, Bejrútban és Damaszkuszban is több ezer ember tiltakozott a rakétatámadás miatt, amelyben 471 ember vesztette életét.

A jordániai parlament rendkívüli ülést tartott a gázai helyzetről, és Ahmad Szafadi házelnök követelte, hogy „az általuk elkövetett bűncselekmények miatt állítsák a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elé a megszálló (izraeli) vezetőket”.

Számos képviselő követelte a diplomáciai kapcsolatok megszakítását Izraellel és az ammáni izraeli nagykövet kiutasítását.

II. Abdalláh jordániai uralkodó elítélte a gázai kórházat érő rakétatámadást, és felszólította Izraelt, hogy vessen véget a háborúnak, amely „a nemzetközi jog nyilvánvaló megsértése”. Jordániában mintegy 2,2 millió palesztin menekült él az ENSZ szerint, és a palesztin származású jordániaiak az ország lakosságának mintegy a felét teszik ki.

Ismét rendőrökre támadtak palesztinpárti és Izrael-ellenes tüntetők Berlinben, a szerda esti összecsapásokban többen megsebesültek.

A német főváros Neukölln nevű kerületében sorban a második este rontottak rá tüntetők a nagy erőkkel kivonuló rohamrendőrökre. A várható antiszemita megnyilvánulások miatt egyelőre nem is adnak ki engedélyt palesztinpárti demonstrációkra, mégis több százan gyűltek össze, és a spontán megmozdulások ismét heves összecsapásokba torkolltak.

Az antiszemita és Izrael-ellenes rigmusokat skandáló tüntetők kövekkel, palackokkal, tűzijátékokkal dobálták meg a rendőröket és felgyújtottak kukákat, gumiabroncsokat és autókat. Többen megsebesültek, köztük rendőrök, rendőri intézkedésnek ellenszegülő tüntetők és kívülállók, járókelők is.

 

 

A rendet kora hajnalra sikerült helyreállítani. A csütörtök reggeli adatok szerint legkevesebb száz embert őrizetbe vettek – jelentette a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaság.

Több törökországi városban tüntettek Izrael ellen szerdára virradóra, a gázai kórház melletti robbanás nyomán feldühödött tiltakozók helyenként a rendőrökkel is összecsaptak.

Palesztin zászlókat lengető demonstrálók tüntettek Izrael ankarai nagykövetségénél és számos más városban is, ahol Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak. Az isztambuli konzulátusnál a rendőrök paprikaspray-vel és vízágyúkkal oszlatták fel a több ezer fős tömeget. Tüntetők egy csoportja a konzulátus épületébe is megpróbált behatolni, öt embert őrizetbe vettek. A külképviseletnél továbbra is magas a biztonsági készültség, a nap folyamán újabb megmozdulásokra számítanak.

A gázai Al-Ahli kórház melletti robbanásban több százan meghaltak kedden. A Gázai övezetet uraló Hamász azonnal azt állította, hogy Izrael bombázta a kórházat. Izrael viszont a történtek kivizsgálása után azt állította, hogy az Iszlám Dzsihád felelős a támadásért, és szándékosan közölték azt, hogy Izrael mért csapást az egészségügyi intézményre. A palesztinok és az arab világ nagy része Izraelt hibáztatta, Jordánia, Törökország, Egyiptom és Szaúd-Arábia azonnal elítélte a zsidó államot.

Recep Tayyip Erdogan török elnök az X közösségi oldalon „#FakeNews”-nak, vagyis álhírnek nevezte Izrael állítását az esettel kapcsolatban. A kórház melletti robbanás Erdogan szerint „a legújabb példája az embertelen izraeli támadásoknak”.

 

Az izraeli nemzetbiztonsági tanács (NSC) arra figyelmeztette az izraeli állampolgárokat, hogy ne utazzanak Törökországba, mert félő, hogy ott támadások célpontjaivá válhatnak. Az éppen Törökországban tartózkodó izraelieknek pedig azt javasolták, mielőbb hagyják el az országot.

A felhívást követően izraeli légitársaságok jelezték, hogy járatokat indítanak szerdán Isztambulból a távozni kívánó izraeli állampolgárok számára.

origo.hu

Köllő Babett a vízparton mutogatja a tangás fenekét - képek

ripost.hu

Nem tudták megmenteni: legyőzte a rák, elhunyt a legendás énekes

mindmegette.hu

Gordon Ramsay súlyos balesetet szenvedett, nagyon csúnyán megsérült - videó

hirtv.hu

Ádám Martin személyében máris megvan az Európa-bajnokság egyik szupersztárja

ripost.hu

5 ingyenes strand, amit érdemes kipróbálnod a nyáron

vg.hu

Financial Times: Oroszország két év után először megelőzte az Egyesült Államokat az Európába irányuló gázszállításban

ripost.hu

3 gyanús jel: akinél ezeket tapasztalod, abban jobb, ha nem bízol meg

travelo.hu

A világ legszebb utcái között egy magyar is megtalálható

ripost.hu

Ettől a hozzávalótól lesz fejedelmi lakoma a lecsóból

ripost.hu

Megbízhatsz bennük: ennek a négy csillagjegynek a legtisztábbak a szándékai

ripost.hu

Nem kopogtatni kell a dinnyét vásárláskor, mutatjuk, hogy találod meg a legjobbat

ripost.hu

Született művészek: ez a négy csillagjegy a legkreatívabb mind közül

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

A foci-Eb elleni pusztító terrortámadást akadályozott meg a rendőrség

POLITIK

Németországnak "háborúképessé" kell válnia. Jön a hadkötelezettség

POLITIK

Újabb településeket foglaltak el az oroszok

POLITIK

F-16-osok érkeznek Ukrajnába, NATO-repterek is célponttá válhatnak

POLITIK

Scholz szerint Putyinnal is tárgyalni kéne a békéről

POLITIK

Mi várható az amerikai elnökválasztáson?

POLITIK

Ami sok, az sok! Ezt üzenték az amerikai követnek.

POLITIK

Magyar Péter új pártcsaládja helyesli hazánk megbüntetését