POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.09.25.

Eva Kaili trükkösen menekül a felelősségre vonás elől

A rendőrségre, titkosszolgálatokra kenné a korrupciós botrányt.

Azzal érvel, hogy a rendőrség és a titkosszolgálatok törvénytelenül jártak el, amikor nyomoztak utána. Kaili ügyvédjeinek fellépésére a szövetségi ülés a brüsszeli igazságügyi palotában tanácskozást hívott össze − írja a Politico brüsszeli hírportál.

Eva Kaili (Fotó: MTI/EPA/Dzsalal Morsidi)

A Kailit védő két ügyvéd, Sven Mary és Christophe Marchand azt állítja, hogy a belga titkosszolgálat és a rendőrség megsértette az ügyfele parlamenti mentelmi jogát és a gyanúsítottakat védő uniós törvényeket. Kaili ügyvédei ezért az eljárás jogi ellenőrzése iránti kérelmet nyújtottak be a szövetségi ügyészséghez, amely a vádakkal kapcsolatban három független bíró általi vizsgálatot indított. Kaili mindezzel arra akarja kényszeríteni a taláros testületet, hogy az mindegyik felet kérje fel az üggyel kapcsolatos észrevételekre – írta a Magyar Nemzet.

A korrupt politikus azzal érvel, hogy megsértették a parlamenti mentelmi jogát, és ezért az ellene indított büntetőeljárást törvénytelennek kell nyilvánítani.

Az ügyvédek szerint a jogi eljárások megkezdése előtt a brüsszeli korrupciós botrány nyomozóinak hivatalos kérelmet kellett volna benyújtaniuk a parlamenthez annak érdekében, hogy függessze a politikus mentelmi jogát. Azonban erre nem került sor.

Ehelyett a belga rendőrök rajtaütöttek a brüsszeli lakásán, letartóztatták, és táskákat foglaltak le, amelyekben körülbelül 150 ezer euró készpénz volt. Más személyeket is célba vettek, és összesen legalább egymillió eurót foglaltak le.

Ha úgy döntenek, hogy a bizonyítékokat jogellenesen gyűjtötték össze, akkor azok nem használhatók fel a bíróságon – mondta Vincenzo Domenico Ferraro, a korrupciós botrány egy másik gyanúsítottja, Andrea Cozzolino ügyvédje.

Elmondta: megkeresték őt, valamint az ügyben megvádolt harmadik európai parlamenti képviselő, Marc Tarabella ügyvédjét, hogy álljanak össze Kaili védelme érdekében. Ferraro megerősítette, hogy Cozzolino igent mondott a kérésre. A Politico által látott idézés azt mutatja, hogy a brüsszeli tanácskozásra meghívottak listáján nemcsak a korrupciós botrány 13 gyanúsítottjának a neve szerepel, de európai parlamenti képviselők és az ügyben érintett katari és marokkói diplomaták is. Ezek közé tartozik Pier Antonio Panzeri és két személy, akiket a brüsszeliek korrumpálásával gyanúsítanak, Ali Bin Samikh Al Marri katari munkaügyi miniszter és Abderrahim Atmún marokkói diplomata – olvasható a Politicón.

Eva Kaili ténylegesen visszatért: az EP volt szocialista alelnöke az uniós törvényhozás plenáris ülésén szavazott, július 11-én – írta meg a Mandiner. A portál emlékeztet, hogy a brüsszeli korrupciós botrány főszereplőjét korábban a vizsgálati fogságból házi őrizetbe helyezték Brüsszelben, majd később az EP-képviselői jogainak gyakorlását is engedélyezték.

Tavaly decemberben robbant a hír, hogy az

Európai Parlament szocialista alelnökét, a görög Eva Kailit letartóztatták, brüsszeli lakásán pedig csaknem 1,5 millió euró készpénzt találtak a házkutatáskor. A rendőrök a politikus apját tetten is érték, miközben egy brüsszeli szállodából – lánya megbízására – készpénzzel teli bőröndökkel próbált elmenekülni.

Az ügyben többeket is letartóztattak, köztük Eva Kailit és élettársát, Francesco Giorgit is, aki a kihallgatáson beismerte:

tagja volt egy olyan lobbiszervezetnek, amelynek segítségével Marokkó és Katar pénzért cserébe megpróbálta befolyásolni az EP döntéseit.

Noha számos bizonyíték alátámasztja, hogy Eva Kaili érintett a brüsszeli korrupciós ügyben, a görög politikus továbbra is ártatlannak vallja magát. Erről különböző összeesküvés-elméletekkel igyekszik meggyőzni a nyilvánosságot. Azt állítja, csak azért került a hatóságok célkeresztjébe, mert túl sokat tudott a kormányzati kémkedésről.

Közben a gyanúsítottak nagy részét már a házi őrizetből is kiengedték.

Eva Kaili amúgy még áprilisban szabadult a brüsszeli Haren börtönből és került házi őrizetbe. Mára ügyvédje azt is elérte, hogy ne csak a brüsszeli vagy a strasbourgi EP-üléseken vehessen részt újra a volt szocialista alelnök, hanem lényegében a schengeni térségben bárhová szabadon utazhasson.

A brüsszeli korrupciós ügy kulcsfigurája a nyár közepén jelent meg először Strasbourgban, és annak ellenére szavazott meg egy Lengyelországot elítélő határozatot, hogy a büntetőeljárás még folyik ellene. De nem ő az egyetlen: az indítványt ugyanis a korrupciós botrány másik érintettje, Marc Tarabella belga szocialista EP- képviselő is megszavazta. Ő azonban már nem először élt újra szavazati jogával: júniusban Magyarország ellen szavazott az EP-ben, mert szerinte hazánk többek között a korrupció miatt nem alkalmas a soros elnökségre.

Csakúgy, mint Eva Kaili esetében, ugyanaz történt: a képviselő a börtön után házi őrizetbe került, onnan visszaült az EP-be, majd erkölcsi ítéletet mondott Magyarországról – összegzett a Mandiner. A Magyar Nemzet pedig Eva Kailiról most azt írta, se sajtóanyag, se Twitter-bejegyzés:

a brüsszeli korrupciós botrány egyik fő gyanúsítottja gyakorlatilag csak úgy visszaosont az Európai Parlamentbe.

A Politico nevű brüsszeli hírportál pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy ironikus módon Eva Kaili visszatérése az Európai Parlamentbe szinte egybeesik az EU újonnan felállítandó etikai testületéről, valamint a brüsszeli korrupciós botrány nyomán szükségessé vált reformokról szóló voksolással.

A képviselők ugyanis épp a brüsszeli korrupció miatt hozott új szabályrendszert vitatták meg a nyári szünet előtti utolsó plenáris ülésen. Ez pedig azt jelenti, hogy ezekről a kérdésekről az EP minden idők legnagyobb korrupciós botrányában érintett képviselői is szavazhatnak.

A legutóbbi fordulat a brüsszeli korrupciós botrányban, hogy...

...augusztus végén több mint 280 ezer eurót, átszámítva csaknem 110 millió forintot találtak egy szocialista EP-képviselő, Maria Arena fiának a házában. Egy belga lap szerint a szövetségi rendőrség a baloldali uniós politikus nevéhez köthető hat ingatlanban tartott razziát. Ezek egyikében a politikus fia lakik. Az érintettek és ügyvédeik egyelőre nem reagáltak.

Futótűzként járta be tavaly decemberben az európai sajtót a hír, miszerint a görög szocialista EP-képviselő, Eva Kaili, és a hozzá köthető személyeknél tartott házkutatás során a belga hatóságok pénzzel teli bőröndöket találtak. Összesen 1,5 millió eurónyi (közel 569 millió forintnyi) készpénzt foglaltak le. A tetemes mennyiségű bankjegykötegeket a vádak szerint Eva Kaili kenőpénzként kaphatta egy bűnszervezet tagjaként, cserébe azért, hogy az Európai Parlamentben kedvező döntéseket hozzon például Katarnak vagy Marokkónak.

Most – kilenc hónappal a botrány kirobbanása után – a rendőrség újabb nagy mennyiségű készpénzre bukkant.

Európai parlamenti botrány: Maria Arena fia 280 ezer eurónyi készpénzzel bukott le – ezzel a címmel jelent meg szerdán írás a brüsszeli The Brussels Times oldalán.

Információik alapján a pénz eredete egyelőre nem ismert,

az 56 éves Maria Arena neve a brüsszeli korrupció kapcsán ugyanakkor nem először kerül a hatóságok fókuszába.

Ő az a politikus, aki a korábban előzetes letartóztatásba került szintén belga Marc Tarabellával és két másik társával együtt alkothatott négyes szövetséget, amelyet az olasz volt EP-képviselő, Pier Antonio Panzeri irányíthatott.

Maria Arena esetleges érintettségéről éppen a hatóságokkal vádalkut kötő Panzeri vallomásából derültek ki részletek. A kiszivárgott iratok szerint a belga szocialista képviselőnő például 2015-ben egy marokkói útja során Marrakesben fényűző luxushotelben szállt meg.

Maria Arenáról januárban a brüsszeli Politico írta, hogy az EP emberi jogi albizottságának élén történt tavaly májusi dohai útját a katari kormány finanszírozta. Az úttal viszont nem számolt el. Maria Arena ezután lemondott a bizottság vezetéséről.

Bár a politikust egyelőre hivatalosan nem gyanúsították meg, július közepén a nyomozók végül az ő és öt hozzá köthető személy lakásán is razziáztak. Az átvizsgált ingatlanok között volt Maria Arena fiának otthona is, vagyis az az ingatlan, ahol a 280 ezer eurónyi készpénzt megtalálták.

A lakásról a Brussels Times azt írja, hogy az éppen Maria Arena otthonának szomszédjában van.

Az ügyben ráadásul nemcsak Maria Arena, hanem fia, Ugo Lemaire neve sem ismeretlen: a férfiról korábban kiderült, hogy

2018 óta közös céget visz az ügy vizsgálatát vezető belga bíró, Michel Claise fiával.

Michel Claise júliusban összeférhetetlenségre hivatkozva visszalépett az ügytől. A lapok ugyanakkor megírták, hogy a bíró visszalépése előtt néhány nappal indítványozta volna Maria Arena mentelmi jogának visszavonását. Erre azonban így végül nem került sor.

Vagyis Maria Arena továbbra is részt vesz az Európai Parlament munkájában és a képviselői döntéshozatalban. Csakúgy, mint Marc Tarabella, vagy Eva Kaili, aki az ügy fő gyanúsítottja. Marc Tarabella június elején a börtönből frissen szabadulva például egy olyan jelentést szavazott meg, amely korrupciógyanúra hivatkozva Magyarországot fosztaná meg a soros uniós elnökség betöltésétől. Eva Kaili pedig néhány hete az EP korrupcióellenes javaslatának voksolásánál jelent meg.

Csakhogy – bár a görög politikus az erről szóló napirendi pont előtt és után is szavazott –

ennél a javaslatnál nem nyomott gombot.

Arról, hogy szeretné-e ha az EP-képviselőkre szigorúbb átláthatósági szabályok vonatkoznának, nem nyilvánított véleményt.

 

origo.hu

Hatalmas rendőri készültség, hömpölyög a magyar szurkolósereg - videó

ripost.hu

Most jött a szörnyű hír: kisiklott egy vonat Magyarországon, zajlik a mentés

metropol.hu

„Soha nem feledünk” – gyászba borult Curtis közösségi oldala

mandiner.hu

Donyeckben áttörtek az oroszok, a következmények beláthatatlanok

ripost.hu

A tudósok is kővé dermedtek attól, ami az óceán mélyéről előkerült

mandiner.hu

Az Európai Bizottság megegyezett Magyarországgal, Brüsszel kielégítőnek tartja a kormány válaszát

ripost.hu

3 csillagjegynek különös üzenetet küld idén nyáron az őrangyala

mindmegette.hu

Népszerű nyugtatót vontak ki a forgalomból, ez az oka

ripost.hu

Óriási fordulat az eltűnt maláj gép ügyében: furcsa hangjelek oldhatják meg a rejtélyt

ripost.hu

Most érkezett: mentőhelikopter szállt le az M5-ösön, roncsok mindenütt

ripost.hu

Kétperces helyesírási teszt: mennyit találsz el?

ripost.hu

Valami furcsa volt rajta? Fény derült Katalin hercegné titkára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Amerikai vadászgépeket kap Ukrajna

POLITIK

A foci-Eb elleni pusztító terrortámadást akadályozott meg a rendőrség

POLITIK

Németországnak "háborúképessé" kell válnia. Jön a hadkötelezettség

POLITIK

Újabb településeket foglaltak el az oroszok

POLITIK

„Jelenleg vesztésre állunk" - nyilatkozta egy ukrán parancsnok

POLITIK

Havi 6-7 millió megváltoztatta Magyar Péter véleményét

POLITIK

A világ kilenc nagy atomhatalma ismét versenybe kezdett

POLITIK

A magyar EU- elnökség sikere egész Európa sikere lesz