Létrehozva: 2023.09.11.

Amerikában is erősödik a békepárti hang

Az Alapjogokért Központ elemzése.

Andy Harris, magyar származású amerikai kongresszusi képviselő béketárgyalásokat szorgalmaz, mert a háború "megnyerhetetlen". A képviselő, aki tavaly, és idén is videóüzenetet küldött a CPAC Hungary-re, nemrég választói fórumot tartott Washingtonhoz közel. Választóinak az amerikai államadósság folyamatos növekedését és kilátástalanságát bemutatva úgy érvelt, hogy az ukrajnai háború "megnyerhetetlen", ezért "ideje leállítani" a közvetlen amerikai támogatásokat, és Zelenszkij elnököt a béketárgyalások megkezdésére kell felszólítani.

Az államadósságról szóló prezentációját ismertetve Andy Harris képviselő azt mondta választóinak, hogy ideje lenne leállítani az Ukrajnának nyújtott közvetlen amerikai támogatást. "Ez inkább patthelyzet? Legyünk reálisak ezzel kapcsolatban. Szerintem valószínűleg igen" - fogalmazott Harris.

Az ukrán tavaszi offenzíváról is beszélt, amelynek a háború fordulatát kellett volna elérnie: „Őszinte leszek, kudarcot vallott" - mondta az ukrán ellentámadásról. A képviselő őszintén nyilatkozott a háborús győzelem kilátásairól is: „Nem vagyok benne biztos, hogy ez megnyerhető". Harris számos aggálya között szerepel a csalás vagy pazarlás lehetősége, és az amerikai élelmiszerárak emelkedése, valamint a "harmadik világháború" kirobbantásának lehetősége Ukrajna NATO-csatlakozásával. De legfőképpen a költségek: „Sajnálom, de nincs ennyi pénzünk" - mondta Harris, rámutatva az Egyesült Államok folyamatosan növekedő és vészjósló költségvetési hiányára.

„Úgy gondolom, reálisan eljött az idő, hogy béketárgyalásokat szorgalmazzunk. Tudom, hogy Zelenszkij elnök nem akarja" - mondta Harris a városházán összegyűlt tömegnek. "De Zelenszkij elnök a mi segítségünk nélkül csúnyán elveszítené a háborút. A mi segítségünkkel pedig nem nyer. Ez most egy patthelyzet" - fogalmazott.    

Ezzel Harris most csatlakozott a republikánusok keményvonalasaihoz, akik a Capitol Hillen a háború tárgyalásos befejezését szorgalmazzák.

Ezek a nézetek nem szokatlanok a konzervatív képviselőtől - mutat rá a POLITICO. Harris a kongresszusi ukrán frakció társelnöke, ukrán édesanyja a második világháború után menekült el a kommunista Kelet-Európából. A magyar felmenőkkel is rendelkező politikus a háború első hónapjaiban rendületlenül támogatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, és tavaly megszavazta a kongresszus nagy, önálló ukrán segélycsomagját, amely katonai és humanitárius segélyt egyaránt támogatott az országnak az Oroszország elleni harcban.

Harris a képviselőház költségvetési bizottságának vezető tagja is, így pártja fiskális politikájának meghatározásában is nagy befolyással bír. A választói fóruma utáni interjúban arra a kérdésre, hogy támogatna-e egy újabb segélyrészletet, élesen elzárkózott: „Csak akkor, ha humanitárius segélyekről van szó. Ha nem-katonai vagy katonai pénzekről van szó főellenőr nélkül, akkor nem támogatom."

Harris új hangneme az ukrajnai segélyekkel kapcsolatban újabb jele annak, hogy a Republikánus Párt a kérdésben megváltoztatta álláspontját - aggódik a POLITICO. És ez egy előzetese annak, hogy ez a kérdés mennyire fog fejfájást okozni Kevin McCarthy házelnöknek, amikor a törvényhozók a jövő hónapban visszatérnek a szünetről. Joe Biden, elnök ősszel pedig további 24 milliárd dolláros sürgősségi támogatást kér Ukrajnának.

Andy Harris tavaly és 2023-ban is videóüzenetet khttps://alapjogokert.hu/vilagfigyelo/az-egyesul-allamok-kongresszusaban-is-erosodik-a-beketargyalasokat-surgetok-hangjaüldött a CPAC Hungary-re. Legutóbb úgy fogalmazott: „Miközben Európában bizonytalanság uralkodik, addig Orbán áll Magyarország élén."

A Magyar-Amerikai Kongresszusi Baráti Tagozat társelnöke úgy fogalmazott, büszke arra, hogy az Egyesült Államok Magyarországgal karöltve a történelme során együtt állt ki a szabadság ügye mellett, és utasította el a szocializmust, "mert a történelem megtanította országainkat arra, hogy a szocializmus és a kommunizmus doktrínái minden országot tönkretettek, ahová beszüremkedtek."

„Egyetlen épeszű ember sem kockáztathatja, hogy Mariupol miatt Massachusettset érje atomcsapás” – írja Sumantra Maitra, az American Conservative főszerkesztője és a Királyi Történelmi Társaság (Royal Historical Society) tagja. A szerző szerint másfél évvel a háború kezdete után itt az ideje, hogy higgadtan számba vegyük, és kiértékeljük az ukrán NATO-tagság mellett felhozott érveket. Maitra négy fő – egymással párhuzamosan hangoztatott, de egymással szöges ellentétben álló – érvet vizsgál meg.

  • Az első ilyen érv, hogy Ukrajna erős ország, és ezért erősíteni fogja a NATO-t. Mások ezzel szemben azt hangoztatják, hogy Ukrajna gyenge ország, és ezért szüksége van a NATO-ra, hogy a védelmi szövetség végszükség esetén atomfegyverrel biztosítsa Ukrajna szuverenitását. Harmadszor, sokat hallgatjuk, hogy Ukrajna stratégiailag fontos terület, és létfontosságú a NATO biztonsága szempontjából, ezért a nyugati szférában kell lennie. Negyedszer, azt mondják, hogy Ukrajna a demokrácia bástyája, szabadon dönthet a NATO-hoz való csatlakozásról, és a túlélésért küzd, tehát segítenünk kell neki.
     
  • A fent felsorolt érvek egy része akár még elfogadhatónak is tűnhet elsőre, azonban, „ha kicsit alaposabban átgondoljuk, akkor kiderül, mennyire nevetségesek ezek az állítások” - írja a szerző. Ha Ukrajna erős ország, akkor nincs szüksége a NATO-ra. A tény, hogy Oroszország és Ukrajna patthelyzetben van, azt mutatja, hogy egyik sem kimondottan erős, de nem is különösebben gyenge, és hogy Oroszország, bármennyire is ezt a látszatot szeretné kelteni, képtelen elérni a kontinentális hegemóniát. „Függetlenül Ukrajna erejétől vagy gyengeségétől, az ország stratégiailag nem elég nagy fontosságú ahhoz, hogy indokoljon egy atomháborút.”

     
  • „Ukrajna alig tekinthető egy működő demokráciának. Az ukránok véleménye a kérdés szempontjából irreleváns, itt a lényeg, hogy a NATO egy védelmi szövetség, melynek tagjai érzelemmentes költség-haszon elemzést végeznek” – írja Maitra. Mérlegelik, hogy kockáztassanak-e egy esetleges nukleáris konfliktust egy új tag érdekében, aki háborúban áll egy másik atomhatalommal. „Nem minden feltörekvő demokráciáért éri meg háborút vívni. A földrajz bizonyos szempontból egy-egy nemzet végzete, meghatározza a sorsát. Ukrajna egészen egyszerűen nem ér meg egy lehetséges atomháborút, mivel az amerikai föld biztonsága szempontjából stratégiailag irreleváns. Ezek a rideg, nyers tények” – fejezi be Maitra a cikket.
origo.hu

Magyargyűlöletből, az utcáról hurcolják el az ukránok a magyarokat a háborúba

ripost.hu

Ugrik a Porsche, új autót kap Gulácsi Péter és Orbán Willi

metropol.hu

Zuhanórepülésben Marco Rossi kulcsembere, itt az újabb mélyütés

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

vg.hu

Nem udvariasságból köszönnek a légiutas-kísérők felszálláskor – kiderült a valódi indok

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

lakaskultura.hu

Az ezerarcú tyúklábminta: mindenhol elegánssá teszi a teret

ripost.hu

Ez most jól jön, Szoboszlai óriási előnybe került a Liverpool edzőjénél

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

ripost.hu

Ez a bundáskenyér mindent lepipál, pedig csak egy apró változtatás kell hozzá

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Rövidesen indul a Békemenet

POLITIK

Németországban máris kezdeni akarják a sorozást

POLITIK

Világháborúval fenyegető, Ukrajnát támogató javaslatokról egyeztet a NATO Prágában

POLITIK

NATO különleges küldetés indulhat Ukrajnában: mi áll a háttérben?

POLITIK

Putyin megtámadhatja Európát?

POLITIK

Ismét Harkivot támadták az oroszok

POLITIK

Félelmetes bejelentést tett a fehérorosz elnök.

POLITIK

Ilyen lesz a sorkatonai szolgálat Európában