Létrehozva: 2023.05.08.
Módosítva: 2023.05.08.

Nagy sikerként értékelték idei CPAC Hungary-t

"Együtt erő vagyunk!"

Magyarország összekötő kapocs kíván lenni a világ konzervatív erői között – így értékelte a CPAC konferenciát a miniszterelnök politikai igazgatója a Kossuth Rádióban. Orbán Balázs szerint a nyugati világ megosztottabb a béke kérdésében, mint Magyarország, de a világban összességben kisebbségben van a háborúpárti álláspont. A CPAC Hungray konferenciát a héten rendezték meg Budapesten, a szervezők szerint nagy sikerrel – hangzott el az M1 Híradójában.

Együtt erő vagyunk...

Vezető politikusok, amerikai kongresszusi képviselők, korábbi szenátorok, miniszterelnökök és neves közéleti szereplők is felszólaltak a héten Budapesten, a CPAC Hungary-n.

„Együtt erő vagyunk és együtt védjük meg az életmódunkat ”

– mondta Szánthó Miklós az Alapjogokért Központ főigazgatója.

Az eseményt az Alapjogokért Központ rendezte. A vezérszónok Orbán Viktor miniszterelnök volt.

„Annyi az egész, hogy választás előtt hatalmas betűkkel és jól láthatóan fel kell írni a zászlóra: no migration, no gender, no war” – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök.

A kormányfő nyitóbeszédében úgy fogalmazott: progresszív liberális laboratóriumokban kifejlesztett vírustámadás alatt áll a nyugati világ, de Magyarországon megvan az ellenszer. Azt mondta: Mi vagyunk a bizonyíték, hogy csak a konzervatív politika segíthet ott, ahol a liberálisok, a baloldaliak romba döntöttek egy országot.

„Magyarország valójában egy inkubátor, ahol a jövő konzervatív politikáját kikísérletezik. Magyarország az a hely, ahol nemcsak beszéltek a progresszív liberálisok legyőzéséről és egy konzervatív, keresztény fordulatról, hanem meg is csináltuk azt”

mondta a miniszterelnök.

Magyarország összekötő kapocs kíván lenni a világ konzervatív erői között” – így értékelte a konferenciát a miniszterelnök politikai igazgatója. Orbán Balázs a Kossuth Rádióban úgy fogalmazott:

a résztvevők között sokan gondolták azt, hogy a háborúskodás a világban a legtöbb esetben a birodalmi külpolitikai gondolkodás következménye, és a háború eszkalálódásához vezető lépéseknek gátat kellene szabni.

„Magyarország azt gondolja, hogy a konzervatív, migrációt ellenző, ezt a marxista gender elképzelésrendszert és a gyermekek szexualizálását ellenző, illetőleg a birodalmi külpolitizálásnak és a háborúval szemben nemet mondó konzervatív erőknek együtt kell működniük a nyugati világon belül is. Ehhez szeretnénk mi hozzájárulni, platformokat biztosítani, összehozni az embereket” – mondta.

Orbán Balázs hozzátette:

habár a nyugati világ megosztottabb a béke kérdésében, mint Magyarország, összességben a háborúpárti álláspont kisebbségben van a világon.

Szerinte a CPAC megmutatta, hogy Nyugat-Európában is vannak olyan komoly politikai erők, amelyek hasonlóan gondolkodnak, mint Magyarország.

Az elmúlt években Magyarországon sikeres konzervatív kísérlet zajlik – jelentette ki az Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a CPAC Magyarország konferencián.

Gulyás Gergely az Alapjogokért Központ által szervezett Együtt erő vagyunk! című rendezvény egyik záróelőadásán azt mondta, a magyarországi konzervatív kísérlet sikeres, mert demokratikus legitimáció áll mögötte: négyszer egymás után igen nagy többséggel sikerült a parlamenti választásokat nyerni. De sikeres azért is, mert nem mondott le azokról az alapvető értékekről, melyekről Nyugat-Európa önmagukat kereszténydemokratának és konzervatívnak nevező párjai már lemondtak – tette hozzá.

A CPAC fontos szerepe, hogy összekösse az óceán két partját, mert a konferencia az amerikai konzervatívok fontos fóruma, melyet most már más országok is vendégül látnak – közölte a politikus.

Gulyás Gergely a kormány nevében köszönetet mondott az előadóknak, akik vállalták, hogy eljönnek Magyarországra, melynek politikai jelentősége ma a konzervatív vitákban lényegesen nagyobb annál, mint amit egy 10 milliós ország és egy tizen-egynéhány milliós nemzet súlya önmagában indokolttá tesz.

A miniszter kiemelte, Nyugat-Európában sokszor a konzervatív pártok is elfogadják azokat a játékszabályokat és kereteket, amelyeket a baloldal, a liberálisok nekik megszabnak. Amerikára ez nem jellemző, a konzervatívok ott megmaradtak konzervatívnak, és megvédik a woke által támadott alapvető értékeket.

A woke „természetellenes ostobaságairól” naponta sokat hallani, néha olyan esetekről is, amelyekre azt mondják: „ingyen senki nem lehet ilyen hülye” – mondta a politikus.

Ez nem ingyen történik, erre Magyarországon a legkézzelfoghatóbb bizonyíték éppen az, hogy Amerikából négymilliárd forintnak megfelelő dollárt kapott a magyar ellenzék arra, hogy hatalomra kerüljön. Annak érdekében, hogy Magyarország ne lehessen olyan, konzervatív, kereszténydemokrata kormány által vezetett ország, amely a jelenlegi amerikai adminisztráció szemében szálkának tűnik – közölte a miniszter.

A woke éppen a hazát kérdőjelezi meg, a szabadságot veszi célba, azt a jogot, hogy a nép szabadon dönthessen sorsáról, saját maga határozza meg azokat az értékeket és kereteket, melyek között élni kíván – jelentette ki Gulyás Gergely.

A konferencia bejáratánál olvasható „no woke zone” szlogen olyan közös felhívás a cselekvésre, melynek célja, hogy olyan politikai erők legyenek kormányon, melyek hirdetik: saját hazájuk nem válhat woke zónává. Melyek úgy gondolják, a férfi férfi, a nő nő, az alapvető értékeinket, nemzetet, hitet és összetartozást pedig meg kell őrizni – mondta a politikus.

 

origo.hu

Szörnyű dolgok derültek ki Fico merényletével kapcsolatban

ripost.hu

Ellepték a kerted a csigák? Így inthetsz búcsút nekik nyomban

borsonline.hu

Bekövetkezett, amitől mindenki tartott: gyászhír jött a Palotából

vg.hu

Orbán Viktor rövid és egyértelmű választ adott Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatban

ripost.hu

Hoppá: Világsztár jelent meg egy magyar cipőboltban, ezt a lábbelit vitte haza

mandiner.hu

Magyar Péter, Nagy Ervin és Rost Andrea együtt bulizott Azahriah koncertjén

ripost.hu

Megmondta a véleményét Szoboszlairól a Liverpool legendája

mindmegette.hu

Hihetelen, mit tesz a csalán a növényekkel - így készíts tápoldatot belőle!

ripost.hu

Gyászol a Buckingham-palota: mindenki szíve összetört

ripost.hu

Ezt nem láttuk jönni: száguld felénk, pillanatok alatt lecsap az ítéletidő

ripost.hu

Tragédia történt az éjjel: meghalt a 37 éves színész

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Három ukrán férfi nyilatkozott: A háborút nem lehet túlélni

POLITIK

A 2022-es magyar választást külföldről befolyásoló hálózat ma is aktív

POLITIK

Vajon Manfred Weber elküldené a gyerekeit katonának?

POLITIK

Lengyel tábornok: Az ukránokat az mentheti meg, ha megállítjuk a háborút

POLITIK

Szentkirályi Alexandra:Elég a közlekedési káoszból Budapesten

POLITIK

Nőtt a foglalkoztatás és csökkent a munkanélküliség

POLITIK

Mit ér a svájci békekonferencia Oroszország nélkül?

POLITIK

A Tisza-pártot a piramisjáték álcázására hozták létre?