Létrehozva: 2022.10.02.

Az MSZP követeli, hogy Ujhelyi adja vissza EP-képviselői mandátumát

Áll a bál a szociknál.

Vasárnap délután az MSZP úgy döntött, reagál Ujhelyi István kilépésére, nem is akárhogy. A párt szerint Ujhelyi nemrég még arról beszélt, hogy továbbra is elszántan küzd a párt sikereiért, most azt várják, hogy a politikus mondjon le EP-képviselői mandátumáról és fizesse vissza tetemes tartozását. 

„Sajnálattal vettük tudomásul, hogy Ujhelyi István az MSZP nevének sikertelen megváltoztatása, a visszavont népszavazási kezdeményezése és a feladott pártelnöki ambíciója után úgy döntött, kilép a Magyar Szocialista Pártból” – indul a szocialista párt vasárnap délutáni közleménye, amelyben Ujhelyi István kilépésére reagálnak. Kiemelik:

Abból a közösségből, amelynek nemrég még azt ígérte, továbbra is aktív tagja lesz, és elszántan küzd a közös sikerekért.

Hozzátették, csalódva, de barátsággal gondolnak a politikusra, és jön a szokásos de. Azt írják,

Azonban – ahogy a mondás is tartja – a hosszú barátság alapja a pontos elszámolás. Arra kérjük Ujhelyi Istvánt, rendezze a szocialista párt felé az elmúlt években felhalmozott jelentős tartozását, egyben felszólítjuk, hogy adja vissza EP-képviselői mandátumát, amelyet a Magyar Szocialista Párttól kapott.

 

Próbáltam fakírként létezni a szilánkokon, de egyszerűen nem megy tovább. Tízezer-hatszázhuszonhárom nap után elbúcsúzom a Magyar Szocialista Párttól – fogalmazott vasárnapi közleményében Ujhelyi István. 

Az MSZP európai parlamenti képviselője bejelentette vasárnap, hogy kilép a szocialista pártból. Levelében többek között azt írja, hogy valami összeragaszthatatlanul eltört.

Nem gondoltam volna, hogy valaha is így lesz. Hogy ennyi sebet tud ejteni egy darabokra hulló kapcsolat nemcsak rajtam, de minden bizonnyal közösségem testén is. Hosszú idő tépelődése, belső vajúdása és gyászmunkája után írom most ezeket a sorokat. Valami összeragaszthatatlanul eltört.

Azzal folytatta, hogy próbált fakírként létezni a szilánkokon, de nem megy tovább. Tízezer-hatszázhuszonhárom nap után elbúcsúzik a Magyar Szocialista Párttól. Hozzátette, igyekezett legalább annyit visszaadni ennek a közösségnek az elmúlt évtizedekben, amennyit tőle kapott és hiszi, hogy ez sikerült. 

Kötszert lelki sebeimre majd európai szakmai munkám eredményei és a NER elleni küzdelmek biztosítanak. Családomként szeretett közösségemmel a szakítás fájdalmas, mégis meg kell tennem. Tüskéket nem hagyok, új sebeket nem nyitok, vissza nem lövök, egyszerűen lezárom ezt az időszakot. A viszontlátásra, tagtársaim!

– fogalmazott Ujhelyi István a döntésével kapcsolatban rendhagyó vasárnapi nyílt levelében. 

A tisztújításra készülő MSZP-ben a tagság többsége Mesterházy Attilát látná a legszívesebben az elnöki székben, a pártvezetés a mai elnökhelyettes, Komjáthi Imre megválasztásáért fáradozik. Sokak szerint Mesterházy kigolyózása, csak a vak nem látja, azt szolgálja, hogy egy szűk kör egyéni érdekeinek, a vagyonfelélésnek senki és semmi ne álljon az útjába.

„Csak a sok okos fikázónak szeretném a tudtára adni: Imre szeptemberben elkezdte a Miskolci Egyetem ÁJK-n (állam és jogtudományi kar – a szerk.) levelezőn a személyi és munkaügyi főiskolai szakot! Tudom, mert én az igazságügyi-igazgatási szakot kezdtem meg, és tegnap közös óránk volt alkotmányjogból. Amúgy a beiratkozásnál be kellett mutatni az eredeti érettségi bizonyítványt, és még jó, ha mindenki tudja, a felvételihez kellett egy tantárgyból emelt szintű vizsga is” – írta közösségi oldalán Kormos Anna, Komjáthi Imre MSZP-s elnökjelölt párttársa. A párt belső köreiben ugyanakkor sokan kétségbe vonják azt is, hogy a jelenlegi pártvezetés és főként Molnár Zsolt pártigazgató által favorizált elnökjelöltnek, Komjáthinak egyáltalán van-e érettségije.

Az elnökhelyettes életrajzában ugyanis csupán annyit írt, hogy 1999-ben, vagyis 29 éves korában érettségizett, de hogy hol, mely településen, melyik középiskolában, arról nem tett említést sem. 

A párton belül mindenesetre nagyon sok a kétkedő, sőt egyenesen katasztrófának tartják Komjáthi elnökjelöltségét. Az MSZP Szimpatizánsok Csoportja közösségi oldalán arról is olvashattunk, hogy a magát tipikus melósnak beállító Komjáthi évek óta a pártvezetés kitartottja, függetlenített elnökhelyettesként évekig havi 800 ezer forintos fizetést kapott az MSZP-től, mellette pedig betették egy fővárosi önkormányzati cég felügyelőbizottságába is, ahol havonta további 161 ezer forintot kapott.

A részben általa alapított Közmunkás Szakszervezetet a közösségi oldalon kamu szakszervezetként írták le, s hozzátették, hogy a Komjáthi által szervezett Éhségmenet is csak látszat munkáslázadás volt, mivel azon párttagokon kívül egy fia munkás nem volt a menetben. A szocialisták jelenlegi elnökhelyetteséhez és elnökaspiránsához ennek kapcsán is elküldtük kérdéseinket, ám nem hogy cáfolat, még válasz sem érkezett.

Egy , névtelenséget kérő, Komjáthi tevékenységét közelről ismerő párttársa  úgy fogalmazott: „Imre öt-hat éve a pártelnökség kitartottja. Az elnökségi tagságot is csak úgy vállalta, hogyha korábbi fizetését, amit kazincbarcikai munkahelyén kapott, a párt megtéríti. Ez még teljességgel érthető volt, hiszen hat gyermeke van, akiket el kell tartania. Később azonban nagy pénzért elvállalta azt is, hogy az elnökség bábja legyen, amilyenek a függetlenített párttitkárok voltak a pártállam idején, 2022-ben pedig közös listáról betolták a parlamentbe is. Ugye, ezek után senki nem gondolja azt komolyan, hogy ő majd ellenáll annak a folyamatnak, amely jó ideje már párt vagyonának kiszervezéséről szól, s ha keresztülverik azt, hogy az Imre elnök legyen, mindent alá fog írni.”

Hozzátette még: „Imre csupán arra kell, hogy legyen valaki, aki majd a leépülési folyamat végén lekapcsolja a villanyt. Sajnálom azt, hogy ő ezt nem látja, nem érzékeli, miközben most már nincs olyan hét, hogy ne értesülnénk valamelyik pártiroda eladásáról. Gőzerővel folyik a vagyonfelélés. Mesterházy Attila újbóli kigolyózása, csak a vak nem látja, azt szolgálja, hogy egy szűk kör egyéni érdekeinek senki és semmi ne álljon az útjába. Csak szánni tudom Imrét, s nagyon remélem, a végén nem ő lesz az, akinek esetleg majd be kell vonulnia börtönbe...”

 Hadházy Ákos számolt be arról, hogy a Budapest XIV. kerületében helyi elnökké választott Tóth Csaba feleségének cége – Hadházy szerint mélyen áron alul – megvette az MSZP Thököly úti pártszékházát.

Általánosságban a pártszékház eladásáról elmondható, hogy azok úgy zajlanak le, hogy ezt követően a párt az új tulajdonostól visszabérli az ingatlant, hiszen a tagságnak – már ahol még létezik ilyen szervezet – valahol mégis össze kell jönnie. „Így a kecske is elvész és a káposzta sem marad meg” – kommentálta szocialista forrásunk a vagyonfelélési technológiát. A fővárosban például van olyan pártiroda, amelyet havonta 270 ezer forintért bérel vissza a helyi szervezet.

A napokban Siófokról is kaptunk egy fotót, amelyen az MSZP egykori siófoki irodája látható, amely egy önálló telken állt, s szintén vevőre akadt.  Ugyanakkor a város egy másik pontján az MSZP-s képviselő büdzséjéből bérelnek irodát.

 

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Poloska Peti offon van - videó

borsonline.hu

Már tényleg nincs visszaút: A rákbeteg Károly király inkább David Beckhamet választotta fia, Harry herceg helyett

vg.hu

Kényszerleszállást kellett végrehajtania Besenyei Péternek egy katonai bázisrepülőtéren – fotó

metropol.hu

Jön a zivatar, de egy vármegyére visszavonták a riasztást

hirtv.hu

Nógrádi György figyelmeztetése a háborús pszichózis kapcsán + videó

origo.hu

Kiderült, valójában hogyan ismerkedett meg gazdag barátjával Berki Mazsi

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Magyar Péter őrjöngve, káromkodva támadt egy templomi menetre

POLITIK

Meglepően őszintén beszélt egy ukrán tábornok

POLITIK

Nyugati katonák Ukrajnában? Megszólalt a NATO-főtitkár és az orosz kémfőnök

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Az ENSZ-főtitkár az újabb izraeli offenzíva ellen

POLITIK

Karácsony 2019-es kampányát is külföldről pénzelhették

POLITIK

Tusk szerint a lengyeleknek háborúval kell szembenézniük

POLITIK

Erről a belorusz bázisról indulhat az új orosz támadás