Létrehozva: 2022.09.08.
Módosítva: 2022.09.08.

Új határon próbálkoznak a migránsok

A cseh-német határ az új kapu?

A cseh–német határ vált az embercsempészek és az illegális bevándorlók legújabb kapujává, az ide érkező bevándorlók száma pedig egyre csak növekszik. Idén júniusban mintegy kétezer ember akart illegálisan belépni Németországba, ami 140 százalékkal több az előző év azonos hónapjához képest. Nem sokáig maradt megdöntetlenül a rekord, hiszen augusztusban már csaknem háromezer külföldi kísérelte meg az illegális határátlépést – derült ki a német kormány egyik kiszivárgott jelentéséből. A dokumentum szerint a menekültek többsége szíriai, afgán és iraki. A drezdai főpályaudvarra naponta több száz bevándorló érkezik vonattal Prágából.

A csempészbandák átcsoportosították magukat, és most Szlovákián és Csehországon keresztül jutnak el hozzánk

– mondta a sajtónak Heiko Teggatz, a német szövetségi rendőrszakszervezet elnöke, aki szerint aggasztók és félelmetesek ezek a fejlemények.

 

Egyre több és egyre agresszívabb illegális migráns ostromolja a déli államhatárt.

Úgy véli, ez újabb jele annak, hogy az európai külső határvédelem is komoly hiányosságokat mutat. Teggatz egyúttal azt követelte, hogy Nancy Faeser német belügyminiszter azonnal rendelje el az ellenőrzést a Csehországgal közös határterületen. A birtokában lévő jelentés ellenére azonban a szövetségi kormány egyelőre nem tesz semmit az illegális bevándorlás megállítása érdekében. Nem ez az első eset, amikor a német kormány hibásan méri fel a helyzet súlyosságát.

Hét év telt el a 2015-ös nagy menekülthullám óta, amikor Németország több mint 1,2 millió migráns előtt nyitotta meg a határait.

A legtöbben Afganisztánból, Eritreából, Irakból, Iránból, Nigériából, Pakisztánból, Szomáliából és Szíriából érkeztek. Angela Merkel akkori kancellár azzal magyarázta a kormány döntését, hogy Németországban óriási a munkaerőhiány, a szakképzett menekültekkel pedig fel tudnák tölteni a betöltetlen állások nagy részét.

A májusi adatok ugyanakkor azt mutatták, hogy csúnyán elszámolta magát a német kormány.

A 2015-ben érkezett migránsok közül ugyanis csaknem 700 ezren még mindig munkanélküliek, és közülük is csak mintegy négyszázezren keresnek aktívan munkát. A menekültek 88 százalékának egyáltalán nincs semmilyen szakképzettsége, és a jelek szerint nem is szeretnének ezen változtatni. Ezek a migránsok rendszeresen munkanélküli-segélyt kapnak, amelynek mértéke többek között a származási országuktól is függ. Ma már olyan mértékig fajult a helyzet, hogy egy segélyben részesülő munka nélküli migráns csaknem ugyanannyit, egyes esetekben pedig több pénzt kap havonta, mint egy átlagos dolgozó német. Az emberek pedig joggal háborodnak fel ezen az adaton.

Az Olaf Scholz vezette német kormány tovább súlyosbítaná a helyzetet azzal, hogy eltörölné a mostani szabályozást, miszerint kevesebb segélyt kap egy munkanélküli, ha visszautasítja az állásajánlatokat vagy továbbképzéseket.

Norbert Kleinwächter, az Alternatíva Németországért (AfD) parlamenti frakciójának helyettes vezetője szerint ezzel a dolgozó embereket alázzák meg. Azt mondta egy parlamenti felszólalásában, hogy „a jelenlegi szabályozás kicsúfolja mindazokat, akik mindennap korán kelnek, dolgozni mennek, este hullafáradtan érnek haza, és hónap végén alig van több a fizetési lapján, mint a szociális segélyben részesülőknek”. Hozzátette: vannak, akik joggal kérdezik maguktól, miért járnak még egyáltalán dolgozni.

Valóságos harc zajlik a határon a magyar honvédség és a bűnbandák között – erről Bakondi György beszélt az M1-en. A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója azt mondta: mivel tipikussá vált, hogy létrák segítségével másznak át a kerítésen, ezért megerősítik a védelmet, és az új határvadász terepjárókban sem tudnak már kárt okozni a bevándorlók.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint ha naponta átlagosan hatszáz és ezer-ezeregyszáz közötti határsértő kísérletezik a határon, akkor az többletfeladatot jelent ahhoz képest, amikor még „normál” időszak volt. Hozzátette: migrációs mozgás leginkább a szerb szakaszt érinti, de akad határsértő a román szakaszon is.

Legkésőbb szeptember végén már megkezdhetik a szolgálatukat az első határvadászegységek – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója. A tábornok tájékoztatása szerint a déli határnál ma már naponta ezer bevándorló ellen kell intézkedni, akiket egymással fegyveres háborút vívó embercsempészbandák és Soros-szervezetek is segítenek.

A szakember a lapnak elmondta: az 2015-ös nagy bevándorlási hullám óta egyértelmű, hogy műszaki határzárral, megfelelő rendőri erőkkel és jogi határzárral is védekezni kell. Manapság azonban egyre nagyobb a baj, nagyon sokan jönnek, ráadásul szervezett embercsempész-hálózat segíti őket, amely bandaháborút folytat a határ mentén. Az illegális migránscsoportok összetétele is változott, már nemcsak Afganisztánból vagy Szíriából indulnak el emberek, hanem más, ázsiai és afrikai országokból is, nagy tömegben. Érkeznek indiaiak, pakisztániak, tunéziaiak, marokkóiak, sőt nepáliak is – tette hozzá.

Egyre többször kerül elő a létra.

Közlése szerint:

jelentősen megnövekedett, háromszorosára nőtt a migránsok száma Olaszország partjainál, ahová Afrikából érkeznek tömegesen az emberek. Mint mondta: folyamatosan figyelik a törökországi helyzetet is.

Kiemelte, hogy a Soros-szervezetek aktívak a migránsok támogatásában; a folyamatban, pénzzel, térképekkel, ismertető füzetekkel, pihentetéssel, tüntetések szervezésével próbálkoznak. – Azt persze nehéz megmondani, hogy az utazást konkrétan ki finanszírozza, és hogy miként tudják rávenni egy indiai vagy afrikai falu lakóját az indulásra. Vannak hírek azonban arról, hogy a menekültstátust kapott bevándorlók például Németországban fizetett szabadságot kapnak, hogy hazamenjenek a rokonok meglátogatására. Nagy kérdés viszont, hogyan látogathat haza valaki abba az országba, ahonnan menekülnie kellett. Nem véletlen, hogy ma már vannak olyan nyugat-európai országok, ahol a muszlim lakosság számaránya lassan meghaladja a tíz százalékot. Ez pedig megváltoztathatja a kultúrát és kaotikus viszonyokat teremthet, de mindez nem számít a baloldalnak, mert szavazóbázist jelent a számukra – fogalmazott a Magyar Nemzetben Bakondi György.

A szakember beszélt arról, hogy egyre durvábban az embercsempészek és a migránsok módszerei. Mint mondta: mivel az embercsempészbandák egymással is harcban állnak a területek felügyelete miatt, és igyekeznek teljesíteni a megrendelők igényeit, komoly fegyvereket is használnak. Ennek az eredménye, hogy a magyar határ közelében, Ásotthalommal szemben, Szabadka külterületén fegyveres összetűzések is voltak az embercsempészek között.

Hangsúlyozta, hogy ma már jellemzővé vált a határkerítésnél a csoportos elkövetés, és tipikussá vált a létrás módszer. Alumíniumlétrákat vásárolnak, hogy felülről jussanak át a határzáron. Teljesen egyértelmű a szervezett bűnözés a segítők és az embercsempészek körében. Kifigyelik a magyar határőrizeti rendszert, néhány embercsempész megtámadja a kerítést, elkezdi dobálni a járőröket, arra számítva, hogy a határvédelmi erőket odacsoportosítják, eközben pedig a határ más szakaszain megpróbálnak átjutni a bevándorlók.

Bakondi György kitért a lapnak nyilatkozva arra, hogy

az Európai Unió még egy fillért sem fizetett azért, hogy Magyarország gyakorlatilag a schengeni határt védi ezzel a kerítéssel.

Arról is nyilatkozott, hogy első körben 2200 embert vesznek fel határvadásznak, akik a helyi rendőrökkel közösen vesznek részt majd a határőrizetben. Mint mondta, nem lepte meg, hogy több ezren érdeklődtek a határvadászattal kapcsolatban. Úgy fogalmazott, hogy a határ menti régióba az emberek szívesen vettek részt ilyen feladatokban eddig is, a polgárőrség például rendszeresen bekapcsolódott ebbe a szolgálatba. Határvadászként viszont a rendőrség állományába kerülhetnek, és részt vehetnek a haza fegyveres védelmében, aminek jelentős vonzereje van. Nem beszélve arról, hogy már a tanfolyam alatt háromszázezer forintos havibért biztosítunk az étkezés és a szállás mellett, a tanfolyam elvégzése után ez a fizetés négyszázezer forintra emelkedik – tette hozzá.

Olyan gyakorlatias képzést kapnak a határvadászok, amely megfelelő alapot ad számukra leendő szolgálatuk ellátásához - emelte ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója péntek este az M1 aktuális csatornán.

Bakondi György elmondta, hogy az első pár száz leendő határvadász felvétele után elkezdődött az intenzív kiképzésük és a tervek szerint szeptember végén szolgálatba is állhatnak.

A kiképzésen a határőrizethez szükséges ismereteket tanulják meg, egyebek mellett a jogszabályokat, a fegyverhasználatot, a kényszerítő eszközök alkalmazását és az eljárásrendeket. Hangsúlyozta: alapos képzésben részesülnek.

Elmondta, hogy összességében egy határvadász ezred jön létre megyénként több századdal, de a tiszti kar hivatásos rendőrökből áll majd.

Felidézte, hogy korábban Bács-Kiskun és Csongrád megyei rendőrök látták el a határrendészeti feladatokat. 2015-től, az erősödő migrációs nyomás óta azonban az ország más részeiből is a déli határra vezényeltek rendőröket, emellett a Magyar Honvédség erőit is oda kellett vezényelni. Egy olyan tartós határőrizeti rendszer kiépítése a cél most, ami ezt a vezényléses rendszert megszünteti – mondta.

Beszélt arról is: zajlik a kerítés megerősítése is, hogy megakadályozzák a létrás áthatolás, ami tipikussá vált az utóbbi egy-két hónapban.

Bakondi György kitért arra is, hogy más típusú nyomás alatt áll az ukrán határszakasz, ahová nagy számban érkeznek ukrán menekültek.

Újabb 14 profi terepjárót kaptak a rendőrök, a határvadászok használják majd ezeket az autókat – a tervek szerint szeptembertől. Kell is az erősítés a határra: hiszen mostanáig már több mint 150 ezer bevándorlót állítottak meg idén, ez jóval több, mint a tavalyi egész éves adat, hiszen az 120 ezer körül volt – hangzott el az M1 Híradójában.

Hűtő, golyóállómellény-tartó, heveder, és egy 12 voltos elektromos töltőállomás is van azokban a nehézterepjárókban, amik a déli határon teljesítenek majd szolgálatot.

Speciális gumiabroncsokkal és haspáncéllal is felszerelték a kocsikat.

Fontos ugyanis, hogy a határvadászokat kiszolgáló autók a legextrémebb körülmények között is működjenek.

A világ egyik legismertebb terepjáróját 70 éve gyártják, több mint 10 millió darab készült belőle eddig.

Meghódította az egész világot, gyakorlatilag a legextrémebb körülmények között szolgál. Az afrikai sivatagoktól a sarkvidékekekn át a Dél-afrikai esőerdőkig rengeteg verzióban a egextrémebb körülmények között is helyt áll” – mondta László Richárd, a Toyota Central Europe országigazgatója.

A meglévők mellé most újabb 14 autót kapnak azok a megyei rendőr-főkapitányságok, ahol határvadász századok szolgálnak majd. Az országos rendőrfőkapitány rendészeti helyettese azt mondta: a határvadászok szeptemberi szolgálatkezdésével biztonságosabb lesz a határőrizet.

Újabb 14 nehézterepjáró ünnepélyes átadása a Rendőrségi Igazgatási Központ épülete előtt Budapesten, a Teve utcánál 2022. augusztus 25-én azon megyei rendőr-főkapitányságok részére, ahol a határvadász századok szolgálnak majd szeptembertől (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

A komplex határőrizeti rendszer működtetésébe beosztott rendőrök által az illegális migrációval kapcsolatban tett intézkedések száma ebben az évben már meghaladta a 150 ezret, az elfogott embercsempészek száma már a nyár végén megközelítette a tavaly egész évben végrehajtott ilyen elfogások számát, egyrészt ezért is nagyon különösen fontos volt ezeknek a gépkocsiknak a beszerzése” – fogalmazott Kuczik János Zoltán, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes.

A déli határ helyzete egyre kritikusabb. Jelenleg rendőrök és katonák védik védik a határt, de a kormány a háború miatt úgy döntött, hogy a katonáknak más fontos feladataik is vannak, ezért határvadász századokat hoznak létre. A toborzást július közepén kezdték.

Határvadász lehet,

  • aki már elmúlt 18 éves, de még nincs 55 éves
  • sikeresen teljesíti a rendelet szerinti határvadász vizsgát,
  • megfelel az egészségügyi, pszichológiai és fizikai alkalmassági követelményeknek,
  • akinek kifogástalan az előélete és vállalja, hogy fedhetetlenségét bármikor vizsgálhatják
  • és akinél nem állnak fenn kizáró okok.

Gulyás Gergely miniszter a keddi Kormányinfón azt mondta: az első határvadászok szeptemberben állhatnak munkába.

Ismét lövöldözés volt Szabadkán, a makkhetesi erdő közelében, a szerb rendőrség vizsgálja az esetet. A városban és a szerb-magyar határ közelében egyre több az illegális bevándorló, akik között egyre gyakoribbak az összetűzések. A legnagyobb összecsapás július elején történt, amikor két csoport lőfegyverekkel támadt egymásra a határ melletti erdőben. A leszámolásnak akkor több súlyos sérültje és egy halálos áldozata is volt.

Ismét lövöldözés volt Szabadkán, a makkhetesi erdő közelében. A helyiek elmondása szerint az eset hajnali fél egy előtt történt és valószínű, hogy migránsok voltak az elkövetők. A július másodikai incidens óta egyébként nem most volt egyedül lövödözés Szabadkán, a makkhetesi erdőben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter védett vasúti kocsiban utazott a vasárnapi tüntetésre, így reagált a MÁV

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Akár minden második szavazatot a Fidesz kaphat a választáson

POLITIK

Akik a NATO-t háborúba vinnék, világháborút kockáztatnak

POLITIK

Nagy az esélye, hogy az USA belekeveredik az ukrán háborúba

POLITIK

Ma iktatják be Vlagyimir Putyint a Kremlben