Létrehozva: 2022.08.10.
Módosítva: 2022.08.10.

Folyamatosan érkeznek a migránsok a szerb fővárosba

Egyre durvább a helyzet.

Szerző Ripost

Szinte már a 2015-ös állapotokat idézi a migrációs helyzet Belgrádban. A szerb fővárost ellepik az illegális migránsok, a jó időnek köszönhetően az éjszakákat is a szabad ég alatt töltik. A befogadótáborok tele vannak, az utánpótlás pedig folyamatos. Ezt pedig a magyar határon is érezni. Egy nap alatt több mint 850 migránssal szemben kellett intézkedniük a magyar rendőröknek és katonáknak – számolt be az M1 Híradója.

Szinte már rá sem lehet ismerni az egykor csendes és nyugodt parkra Belgrád központjában. Teljesen elfoglalták a migránsok. A helyiek inkább már elkerülik a környéket, azt mondják, a helyzet naporól napra romlik.

„Itt élek a közelben. Mindennapos látvány, hogy elárasztják a parkot a migránsok. Itt fekszenek egész nap, és az éjszakákat is itt töltik. Gyakran vannak összetűzések is közöttük, és sokszor provokálják a helyieket is. Ez a hely nagyon közel van a főváros központjához. Nincs rendjén, hogy idepiszkítanak” – panaszkodott egy helyi lakos.

A migránsok láthatóan otthonosan érzik magukat. Elfoglalják a padokat, a füves területeken leterített takarókon pihennek. Vannak, akik az ivókutat tisztálkodásra, hajmosásra használják. Ezután pedig, amint tudnak, továbbindulnak.

„Sok problémánk van itt. A befogadóközpontban túl sokan vagyunk, már nem férünk el. Innen pedig a rendőrök gyakran elküldenek minket. Feszült a helyzet közöttünk, ezért mihamarabb el kell jutnunk az unióba”

– mondta egy afgán férfi.

Belgrádtól nem messze, Obrenovacban sem jobb a helyzet. Ráadásul folyamatosan érkezik az utánpótlás. Az itt működő befogadóközpont megtelt, így már nem mindenkinek jut hely.

„Sokan két-három napja érkeztek ide. Nincs hol aludnunk, és nagyon sok probléma van közöttünk, ezért minél előbb folytatni akarjuk az utat. Mindannyian Európába tartunk” – mondta az egyik bevándorló.

Egy másik migráns arról beszélt az M1-nek, hogy több országhatáron is gond nélkül sikerült átjutnia. Ugyanakkor szerinte a magyar határt védik a legerősebben, és nem érti miért nem engedik át rajta.

„Németországba vagy Franciaországba megyek, még nem döntöttem el. Nekünk, afgánoknak nagyon sok problémánk van. Egymás között is feszült a hangulat, mert nagyon nehéz átjutnunk a határon” – panaszkodott a férfi.

Magyarország déli határát folyamatos nyomás alatt tartják az illegális migránsok. Csak kedden több mint 850 határsértővel szemben kellett intézkedniük a rendőröknek és katonáknak. A legtöbben Csongrád-Csanád megyében próbálkoztak, de a déli határ mentén szinte mindenhol volt dolguk a hatóságoknak.

Így Románia felől sincs megállás. Egy háztartási gépekkel megrakott kamionban találtak 50 férfit a csengersimai átkelőnél. Magyarországon át szerettek volna Ausztriába jutni. És nem ők voltak az egyedüliek.

Két kamionban ugyanis összesen száz migránssal szemben kellett intézkedni.

Míg a román hatóságok szigorú határellenőrzéssel próbálják vsszatartani az illegális migránsokat, a szerb belügyminisztérium rendszeres razziákat szervez a magyar–szerb határ mentén. A horgosi határátkelő közeléből nemrég több mint 300 bevándorlót szállítottak el, korábban ott alakítottak ki illegális sátortábort.

Ezek az akciók azonban csak átmeneti megoldást jelentenek, a migránsokat ugyanis nem tántorítják el a razziák, néhány napon belül visszatérnek.

.

Tüntetnek a gazdák SzerbiábanA

A mezőgazdasági termelők elégedetlenek a felvásárlási árakkal és a magas üzemanyagárakra is panaszkodnak. Újvidék központjában több tucat traktor vesztegelt egész nap. A tiltakozók azt mondják: addig maradnak a tartományi kormányszékház előtt, amíg nem teljesülnek a követeléseik – számolt be az M1 Híradója.

 

Az elégedetlen gazdák a tartományi képviselőház előtt éjszakáztak Újvidéken. Azt mondták, addig maradnak, amíg a követeléseikre írásbeli ígéretet kapnak.

A traktoros tiltakozók azt nehezményezik, hogy a szerb mezőgazdasági minisztérium korlátozta a haszonnövények felvásárlási árát. Ugyanakkor hozzáférhető üzemanyag- és műtrágyaárakat követelnek, és azt is szeretnék elérni, hogy a napraforgó tonnánkénti ára legalább 700 eurót, azaz közel 280 ezer forintot tegyen ki.

„Nem segélyt kérünk az államtól. A mezőgazdasági termelőknek nincs szükségük segélyekre. Az állam feladata, hogy segítséget nyújtson a gazdáknak, hogy táplálják a termőföldeket, és vele együtt a polgárokat is. Ehhez elengedhetetlen, hogy teljesítsék a követeléseinket”

 mondta az egyik gazda.

A tüntetők követelései között szerepel az is, hogy az őszi munkálatok idején a töltőállomásokon legyen egységes az üzemanyag ára, és engedélyezzék a napi többszöri tankolást.

„Sok termelőnek mintegy ötven kilométert kell utaznia az első benzinkútig, ahol hatvan liter üzemanyagot tankolhat naponta. Az érvényben lévő előírások alapján nem szállítható üzemanyag külön tartályokban. A termelőknek nem kifizetődő ennyit utazniuk az olcsóbb üzemanyagért, és az előírt mennyiség is nagyon kevés. Ezt a problémát mindenképpen meg kell oldani” – nyilatkozta egy demonstráló.

A vajdasági kormány elnöke azzal nyugtatta az újvidéki gazdálkodókat, hogy a szerb földművelésügyi miniszter konkrét és egyértelmű javaslatokat fogalmazott meg a problémáik megoldására, amelyek elegendőek ahhoz, hogy befejezzék a tiltakozást. Ám a termelőket ez nem győzte meg: addig folytatják a tüntetést, amíg nem kapnak biztosítékot arra, hogy követeléseiket teljesítik

 

origo.hu

Nézőcsúcs, őrület, tombolás és Kanada: elképesztő ünneplést kapott a világbajnok magyar hokicsapat

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

mandiner.hu

Jordán Adél a coming outjáról beszélt, majd leszögezte: Ennek az országnak nagyon alapos érzékenyítésre van szüksége (VIDEÓ)

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Magyar Péter új embere évek óta fúrja a rezsicsökkentést.

POLITIK

Már 2019-ben megindultak Karácsonyhoz a guruló dollárok

POLITIK

A gazdasági együttműködés fokozása, ezért jön a kínai elnök

POLITIK

Itt a teljes névsor: Ők indulnak Budapesten a polgármesteri címekért