Létrehozva: 2022.08.16.
Módosítva: 2022.08.16.

Államosítanák a nagy kibocsátású gazdaságokat Hollandiában

Politika van a dolog mögött.

A klímacélok elérése érdekében vennék el a gazdáktól a telepeiket Hollandiában, az elvett területeken pedig a tervek szerint migránsközpontokat hoznának létre.

A holland gazdák hetek óta tartó tüntetéseiről beszélt a Breitbart News Daily podcast műsorában Eva Vlaardingerbroek politikai kommentátor és műsorvezető, ahol elmondta, hogy a holland kormány valójában a klímaagenda jegyében akarja korlátozni a gazdákat.

Vlaardingerbroek szerint ennek keretében a vezetés azt mondja, hogy a nitrogén- és ammóniakibocsátás túl magas, azokat vissza kell fogni, ezt pedig a farmereknek kell megtenniük. Felhívta azonban arra a visszásságra is a figyelmet, hogy a döntéshozók nem a rengeteg kibocsátásért felelős légitársaságokat akarják korlátozni.

A műsorvezető szerint a holland kormány el akarja venni a földeket a gazdáktól a klímaterv jegyében, a tervek szerint pedig az ország élőállat-állományának 30 százalékát akarják levágni, hogy visszafogják a nitrogénszennyezést.

Mindeközben azonban vannak sokkal súlyosabb gondok is Hollandiában, amivel a kormány nem foglalkozik kellő módon – ilyen például a bevándorlás. A nyitott határok értelmében rengeteg migráns áramlik az országba, akiket már nem tudnak hová elhelyezni.

Ezzel kapcsolatban Eva Vlaardingerbroek azt mondta, vannak olyan állami dokumentumok, amik arra irányulnak, hogy a gazdáktól eltulajdonított földeken migránsközpontokat állítanának fel.

Vlaardingerbroek arra figyelmeztetett, hogy ilyen módon próbál az állam uralmat szerezni az állampolgárai felett. „Mindig te vagy az – egyszerű civil, egyszerű állampolgár – akinek fel kell adnia a jogait”, fogalmazott, hozzátéve, hogy nagyszerű módja az emberek kontrollálásának az, hogy kontrollálod az élelmiszer-ellátásukat, márpedig jelen esetben ez történik.

A műsorvezető szerint így az állam teljes uralmat tud szerezni az emberek felett, ha ő diktálja, hogy az állampolgárok mikor, mit és mit nem ehetnek.

Hollandiában immáron több hete tartanak a sokszor radikális irányt vevő demonstrációk a gazdák részéről. A demonstrációk során a gazdák elfoglalták az autópályákat, blokád alá vettek szupermarketeket, összetűzésbe keveredtek a rendőrökkel, akik egy traktorra rá is lőttek, a tüntetők pedig elmentek az illetékes miniszter utcájába, ahová folyékony trágyát öntöttek.

A termelők azért tiltakoznak, mert a holland kormány 2030-ra a felére csökkentené az üvegházhatású gázok kibocsátását, ennek eléréséhez pedig zónákra osztanák Hollandiát. A legnagyobb kibocsátású zónákban a gazdáknak el kellene adniuk gazdaságaikat az államnak.

 

Nem egy mezőgazdasági problémák miatt kirobbant átlagos elégedetlenségnek lehetünk tanúi Hollandiában. A küzdelem a mindennapi élelmezési ellátást biztosító termelők és a radikális marxista klímapolitikát rájuk erőltetni akaró nagyvárosi keménybalos civil és politikai elit közt zajlik.

A gazdák egyik szószólója arra is rámutatott, hogy a kormány a termőföldek helyére új lakónegyedeket tervez, hogy a fejetlen bevándorláspolitikája eredményeként kialakult súlyos lakásválságot így kezelje.

A nyugati aktivista sajtó a szembenállást általában a gazdák fejlődésképtelenségével és az éghajlatváltozás okozta problémák iránti érzéketlenségével magyarázza. Egyes újságírók azzal is megvádolták a tüntető termelőket, hogy bizonyos radikális eszmék kezdenek terjedni soraikban, és ez vezérli megmozdulásaikat. Az szinte szóba sem kerül, hogy az európai liberális elit egyik vezéralakja, Mark Rutte kormányfő elhibázott klíma- és bevándorlási politikájának következményeinek lehetünk épp tanúi.

Hetek óta zajlanak Hollandia több részén a tüntetések, útblokádok, lövések is eldördültek már a termelők egyik akciója során, a gazdák pedig erre a hétre is új, az előzőeknél még radikálisabb tüntetéseket ígértek. Látszattárgyalások ugyan zajlottak a hetekben, de mivel Mark Rutte liberálisai az iparág 95 százalékát képviselő Termelői Védelmi Erőt (FDF) szinte érthetetlen meggondolásokból kizárták a tárgyalásokból, az FDF kemény választ ígér.

A holland mezőgazdaság a világ talán legfejlettebbje az iparágon belül, a világ minden részén csodálták az évi 105 milliárd dollárt termelő holland ágazat technológiai megoldásait és környezetkímélő filozófiáját. A VVD kormánypártot befolyásoló radikális klímaszervezeteknek viszont még ez sem volt elég, azzal a követeléssel álltak elő, hogy az amúgy is a technológiai megoldások csúcsán termelő gazdák még erőteljesebben csökkentsék az iparág nitrogénkibocsátását.

A Magyar Hírlap korábbi írására, amely a holland gazdákat ért politikai és ideológiai támadásokat érintette, reagált egy a szerkesztőségnek küldött üzenetében Geert Wilders, a legnagyobb holland nemzeti–jobboldali párt, a Szabadságpárt (PVV) vezetője.

A politikus ebben kifejtette, „a holland gazdák a világ legjobbjai közé tartoznak, és kiváló élelmiszerekkel látják el lakosságunkat és számos más országot. Most azonban a saját kormányuk támadja őket, amely abszurd új szabályokat ró rájuk a nitrogén nem létező problémájával kapcsolatban”.

Wilders rámutatott, hogy a tenyésztőknek „csökkenteniük kell az állatállományukat, és akár földjeik elhagyására is kényszeríthetik őket, hogy még több lakásnak adjanak helyet a muszlim bevándorlók számára. A kormányunk teljesen megőrült a kultúránk és nemzetünk elpusztításában”, fogalmazott.

A holland parlamenti képviselő leszögezte, mindent megtesz azért, hogy minél előbb új választásokat írjanak ki országában. „A PVV ellenzi büszke mezőgazdasági ágazatunk lerombolását, és vállvetve áll minden békés tüntető mellett, akik a létükért és a gazdálkodáshoz való jogukért küzdenek!" – zárta sorait a jobboldali politikus.

 Mark Rutte liberális holland kormányfő a klímavédelmet használja ürügyként arra, hogy radikális környezetvédő lobbiknak engedelmeskedve tönkretegye a holland állattenyésztést, és a helyi gazdák szerint földjeiket az illegális migránsoknak szánt lakónegyedek építésére hasznosítsa.

 

A neves kanadai pszichológus és konzervatív publicista, Jordan B. Peterson egy a napokban közölt videóinterjújában megszólalt a tüntető termelők egyik képviselője, Jeroen van Maanen tejtermelő is. Szerinte bármilyen környezetszennyezésről és klímaproblémáról legyen is szó, országában a mezőgazdasági termelők vannak mindig kipellengérezve mint a gondok fő okozói.

Van Maanen rámutatott arra, hogy már harminc évvel ezelőtt is a környezetvédők azzal ijesztgettek, hogy a nitrogénkibocsátás miatt a természet rövid időn belül végleges és visszavonhatatlan károsodást fog szenvedni. A holland gazda szerint viszont harminc évvel később a természet még mindig itt van, és nagyrészt nagyon jó állapotban található.

A holland termelő úgy folytatta, két évvel ezelőtt a környezetvédők újra elővették a nitrogénszennyezés témát. A termelők a nitrogénszennyezés kezelésére egymással összefogva kidolgoztak egy közös, szakszerű akciótervet, ezt viszont a baloldali kormány elvetette. Van Maanen szerint ehelyett a kormány és a környezetvédők egy olyan, általa „idiótának” nevezett javaslattal álltak elő, miszerint egyes mezőgazdasági régiók 75, de akár 95 százalékkal is kötelesek lennének redukálni a nitrogén- és ammóniakibocsátásukat.

A holland gazda szerint emellett a kormány és a hatóságok semmiféle újítást nem engedélyeznek a mezőgazdaságban, és ez is bizonyítja azt, hogy a nitrogénkibocsátás csak ürügy egy másik, titkolt cél elérésére. Van Maanen szerint a baloldali holland pártok, globális ideológiai partnereikkel összefogva, el akarják pusztítani az állattenyésztést, mint olyat. Ehelyett növényi alapú élelmiszereket akarnának az emberekkel etetni és a vegetáriánus életmódra szoktatni a népet.

Van Maanen rámutatott arra is, hogy Hollandia területének 62 százaléka ma mezőgazdaságilag hasznosított terület, aminek egy részére most politikusok és civil szervezetek tartanak igényt. Ha a gazdákat elűzik a földekről teljesíthetetlen követeléseikkel, a földek értéke jelentősen csökkenni fog. A holland termelő szerint ezt azért akarják elérni, mert szükségük van új telkekre lakásépítés céljából. A gazda úgy véli, erre a sok új lakóházra nem a hollandoknak van szükségük, hiszen az átlag holland párnak jelenleg csak 1,6 gyermeke születik, ami nem indokolná ezt a nagy ingatlanberuházást. Leszögezte, ez csak egyetlen módon magyarázható, mégpedig azzal, hogy százezrével érkeznek országába a bevándorlók, akiknek az állam lakhatást akar biztosítani a helyi termelők rovására.

Jeroen van Maanen úgy véli, hogy ha a kormány képes lesz megvalósítani az intézkedéseit, a gazdák 40-50 százaléka is elvesztheti a megélhetését. A kormányt viszont egyáltalán nem érdekli a termelők problémája és az sem, hogy ezzel az élelmiszerlánc biztonságát veszélyezteti. Ezért mentek ki most az utcára a termelők, és ezért folyamodnak egyre erőteljesebb eszközökhöz, tette hozzá a holland tejtermelő.

Mark Rutte liberális VVD pártja jelenleg 25 százalékon áll a tavalyi 36-hoz képest. Második helyen, fej-fej mellett a gazdák által alakított új párt, a Gazda-Polgári Párt (BBB) 17 százalékon, és Geert Wilders Szabadságpártja (PVV), ugyancsak 17 százalékon.

 

origo.hu

Nem ismerné fel az utcán - így néz ki most az Egy rém rendes család sztárja

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Meghúzta a vonalat Vilmos herceg, ezt tiltotta meg Katalinnak

vg.hu

Budapest–Belgrád vasútvonal: Hadházy Ákos „leleplezte” a kínai beruházást, de lyukra futott – Lázár János helyretette

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

vg.hu

Bombameglepetés: legendás vendégek tűntek fel Orbán Viktor és a kínai elnök találkozóján – fotó

origo.hu

Ismert magyar honvédezredes halt meg az M1-esen tragikus balesetben

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Magyar Péter őrjöngve, káromkodva támadt egy templomi menetre

POLITIK

Meglepően őszintén beszélt egy ukrán tábornok

POLITIK

Nyugati katonák Ukrajnában? Megszólalt a NATO-főtitkár és az orosz kémfőnök

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Karácsony ki akarja tiltani a 10 évnél idősebb kocsikat Pestről

POLITIK

Hatalmas offenzívára készülnek az oroszok

POLITIK

Miért akarnak a nyugat-európaiak Ukrajnában meghalni?

POLITIK

Újabb olasz intézkedések az illegális migráció ellen