Létrehozva: 2022.03.23.
Módosítva: 2022.03.23.

Már 750 millió forintot gyűjtöttek a magyar emberek az ukrajnai menekülteknek

A Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán számolt be az eredményekről. Kocsis Máté bejegyzésében azt írta: „A háború kezdete óta példátlan összefogás zajlik Magyarországon.”

Szerző Ripos


 

A politikus külön kitért a segítségnyújtás sokféleségére is. Mint írta: „Rengeteg élelmiszer és higiéniai termék érkezik adományként, sokan önkéntes munkát vállalnak, az egyházak, karitatív szervezetek és a hivatásosok folyamatosan talpon vannak határátkelőkön és a humanitárius segítőpontokon.

Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy egész Magyarország megmozdult.

Köszönet minden segítőnek!” – zárta bejegyzését Kocsis Máté.

A menekültválság a nagyságrendjét tekintve eddig nem tapasztalt kihívást jelent Magyarország számára, mozgósítani kell az ország erőforrásait – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán az M1 Ma este adásában.

Ebben a helyzetben a magyar állami szervek, az önkormányzatok, a civil szervezetek és az állampolgárok erőfeszítéseinek az összehangolására van szükség – emelte ki Bakondi György.

Hozzátette, mostanáig félmillió menekült érkezett Magyarországra Ukrajnából, míg 2015-ben a „nagy migránsválság” időszakában csak 400 ezren érkeztek.

Közölte azt is, a kormány tartós és hosszú távú megoldásokat keres a menekültekről való gondoskodásban; az érkezőket a határmenti szűrés és a gyors ellátása után egy nagy budapesti központba szállítják, ahol már rendelkezésre áll minden szükséges feltétel. Az érkezők szállást, étkezést, orvosi ellátást és – ha szükséges – a továbbutazáshoz is segítséget kapnak – tájékoztatott Bakondi György.

Mint mondta, továbbra is őrzik a rendőrség és a honvédség erői a déli határszakaszt is; idén eddig 34 500 határsértőt fogtak el, ami 12 ezerrel több, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Eddig 300 embercsempész ellen indítottak eljárást – tette hozzá a főtanácsadó.

Bakondi György szólt arról is, gyors uniós döntésekre van szükség a menekülteket segítő országok támogatására. Ezt kívánja ugyanis Magyarország és az Európai Unió belső biztonsága is – hangsúlyozta.

Ezen a héten is maximális fordulatszámon pörgött a munka annak érdekében, hogy valamennyi Magyarországra menekült külföldi állampolgár mielőbb visszajusson hazájába. A héten a Külügyminisztérium 3077 embernek segített hazajutni hét különböző országba, 19 mentesítő járattal – számolt be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán szombaton.

A legnagyobb számban az indiai állampolgárok utaztak haza Magyarországon keresztül, az elmúlt napokban 2067-en repültek el a mentesítő járatokkal.

„Jó hír, hogy ezzel az indiaiak evakuciós akciója lezárult és összesen 5615 ember repülhetett haza Delhibe” – írta Szijjártó Péter.

Ezen a héten a Külügyminisztérium 3077 embernek segített hazajutni hét különböző országba, 19 mentesítő járattal. Számszerinti megosztásban 2067 indiai, 306 nigériai, 227 kínai, 217 marokkói, 160 Egyesült Arab Emirátusok-beli, 54 egyiptomi és 46 izraeli állampolgár hagyta el Magyarországot az elmúlt hét napban – számolt be a miniszter.

„Ez azt jelenti, hogy a háború kitörése óta külügyes kollégáimmal eddig összesen tizenkét ország 8115 állampolgárának segítettünk hazajutni, 48 mentesítő járattal”

– tette hozzá Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a napokban egyeztettek az egyiptomi partnerekkel is, miután a kormány úgy döntött, hogy segítséget nyújt az Egyiptomban rekedt ukrán állampolgárok hazatérésében.

„A jelentések szerint több mint tízezer ukrán turista rekedt az észak-afrikai országban a háború kitörését követően. Számukra Magyarország nyújt most segítséget: az engedélyezett különgépek eddig 3828 ukránt hoztak át Egyiptomból, hogy közelebb legyenek hazájukhoz” – számolt be a külügyminiszter.

origo.hu

18 fontos megállapodást írt alá Magyarország és Kína

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

magyarnemzet.hu

Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

magyarnemzet.hu

Bartucz ránk ijesztett, aztán Imre Bence helyreállította a rendet

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

travelo.hu

Különleges, szökött halat fogtak a balatoni horgászok

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

6400 milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon

POLITIK

Az ukránok megtámadtak egy orosz olajfinomítót

POLITIK

Orbán Viktor: Magyarország és Kína stratégiai partnerek

POLITIK

Magyar Péter migrációpárti képviselőt küldene Brüsszelbe