Létrehozva: 2020.09.12.

Korrupt és élősködő az MSZP vezetése?

Az Iszomm közleményében az MSZP jelenlegi pártvezetését támadják.

– Az egykoron baloldalinak hitt szocialista pártban immár vezetői törekvés lett a baloldaliság üldözése – összegezte az MSZP tisztújító kongresszusa körüli botrányokat Szanyi Tibor pártja, az Iszomm.

„Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (Iszomm) szolidáris az MSZP mindazon tagjaival, akik az utóbbi években a teljesen elkorrumpálódott országos vezetőik kishatalmi görcseinek áldozataivá váltak” – írta közleményében a Szanyi Tibor vezette párt. Eszerint az Iszomm sajnálattal állapítja meg, hogy „a baloldaliság üldözése túlfutott a kormánypropagandán, s az egykoron baloldalinak hitt szocialista pártban is immár vezetői törekvés lett”.

„Álláspontunk szerint egy normális baloldali pártban legfeljebb szomorú kivétel lehet egyes tagok, alapszervezetek, netán megyei szervezetek kizárása, illetve feloszlatása. Az MSZP-ben viszont az őszinte szó ma már statáriá­lis megtorlást vált ki a tagság nyakán élősködő vezetők részéről” – írták Szanyiék, hangoztatva, hogy felelősséget vállalnak a baloldali értékrendű emberek, párttagok emberi, politikai sorsa iránt.

MTI Fotó: Kovács Attila

„Ha az MSZP országos vezetői pártjuk eltorzításával és közelgő eltűnésével kívánják szolgálni a Fidesz és a NER érdekeit, az nyilván az ő felelősségük, mindazonáltal a közösséghívő, baloldali értékrendű és érzelmű emberek falhoz állítása az Iszomm számára politikai kérdés” – zárult Szanyi Tiborék közleménye.

Szeptember 19-én tartja tisztújító kongresszusát az MSZP, amelyen Tóth Bertalan jelenlegi, illetve Mesterházy Attila egykori elnök indul a férfi társelnöki posztért. Miután a Republikon Intézet felméréséből kiderült, hogy Mesterházy nagyságrendekkel ismertebb és népszerűbb Tóthnál, a pártvezetés feloszlatta a Pest megyei szocialistákat, mivel azok nyíltan Mesterházyt támogatták. A Pest megyei szervezet újjászervezésével az országos elnökség végül Hiller Istvánt bízta meg, annak korábbi vezetője, Fekete Zoltán viszont bírósághoz fordul. Fekete biztosra veszi, hogy a bíróság is kimondja: jogtalanul oszlatták fel őket, ezért illegitim lesz a szocialisták tisztújító kongresszusa és Tóth Bertalan esetleges elnöksége.

Mindeközben az ÁSZ (Állami Számvevőszék) közölte, a Táncsics Mihály Alapítvány gazdálkodása 2017–2018-ban nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, mert nem határozta meg a költségvetési támogatás felhasználásának nyilvántartási szabályait. Az MSZP pártalapítványa 2017-ben 234,2 millió forint, 2018-ban pedig 187,2 millió forint költségvetési támogatásban részesült.

origo.hu

Nem ismerné fel az utcán - így néz ki most az Egy rém rendes család sztárja

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

borsonline.hu

Emlékszel még az elragadó Rosalindára? Úgy megváltozott, alig lehet ráismerni 25 évvel a sorozat után

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor öltönyben húzott partra egy szép dévért + videó

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

hirtv.hu

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Vilmos herceg újabb részleteket árult el a rákkal küzdő Katalinról

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Magyar Péter őrjöngve, káromkodva támadt egy templomi menetre

POLITIK

Meglepően őszintén beszélt egy ukrán tábornok

POLITIK

Nyugati katonák Ukrajnában? Megszólalt a NATO-főtitkár és az orosz kémfőnök

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Az ENSZ-főtitkár az újabb izraeli offenzíva ellen

POLITIK

Karácsony 2019-es kampányát is külföldről pénzelhették

POLITIK

Tusk szerint a lengyeleknek háborúval kell szembenézniük

POLITIK

Erről a belorusz bázisról indulhat az új orosz támadás