Létrehozva: 2020.07.06.

Szijjártó Péter: Új világrend születik a járvány után – videó

A magyar külgazdasági és külügyminiszter georgiai (grúziai) tárgyalásai előtt sajtótájékoztatón beszélt a két ország kapcsolatáról.

Szijjártó Péter megköszönte vendéglátóinak, hogy a koronavírus-járványt követően első külföldi politikusként érkezhetett az országba. Felidézte, hogy mindkét ország sikeresen védekezett a járvánnyal szemben és jelezte, egyetért azzal, hogy csak óvatosan, fokozatosan könnyít Georgia kormánya a korlátozó intézkedéseken. Ezek közé tartozik, hogy a grúz kormány egyelőre fenntartja a nemzetközi légi összeköttetések tilalmát július végéig.

A két ország közös munkacsoportot hozott létre, ennek feladata a vírushelyzet elemzése és annak megállapítása, mikor és hogyan csökkenthetők a korlátozások.

Fotó: MTI

Szijjártó Péter kifejtette, hogy a járvány után új világrend jön létre, melyben a keleti partnerségnek nagyobb szerepe lesz. Ugyanígy komoly kapcsolat kell kialakuljon a NATO és Georgia között. Magyarország azt is támogatja, hogy Georgia az ENSZ emberi jogi bizottságának tagja legyen, hiszen mindkét ország a kereszténység alapján áll, így közösen tehetünk a keresztények védelméért világszerte.

A miniszter jelezte, hogy kulturális megállapodást írnak alá a tárgyaló felek, és külön köszönetet mondott azért, hogy Grúzia lehetővé teszi egy magyar emlékmű felállítását, amely majd az ország területén raboskodó, illetve itt életüket vesztett II. világháborús magyar áldozatok emléke előtt tiszteleghet.

 

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

borsonline.hu

9 hónapos fiával a karjában hajtotta örök álomra a fejét Daniella

vg.hu

Megtörte a csendet a verőcei hajóbaleset egyetlen túlélője

ripost.hu

A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

mandiner.hu

Galérián minden idők legnagyobb Békemenete

ripost.hu

Magasra tettük a lécet: ha ezt a kvízt meg tudod oldani hibátlanul, magasabb az IQ-d, mint 140

lakaskultura.hu

Látványos megújulás Törökvészen: így készült el a napfényes tetőtéri lakás

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

ripost.hu

Ez a bundáskenyér mindent lepipál, pedig csak egy apró változtatás kell hozzá

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

ripost.hu

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Rövidesen indul a Békemenet

POLITIK

Németországban máris kezdeni akarják a sorozást

POLITIK

Világháborúval fenyegető, Ukrajnát támogató javaslatokról egyeztet a NATO Prágában

POLITIK

NATO különleges küldetés indulhat Ukrajnában: mi áll a háttérben?

POLITIK

Giorgia Meloni: Nyerjük meg a Bajnokok Ligáját Európában!

POLITIK

Orbán Viktor: Akarunk vért adni Ukrajnáért?

POLITIK

Nézőpont Intézet: Az EP-választás történelmi pillanat

POLITIK

Zelenszkij szerint az oroszok nevetnek rajtuk