Létrehozva: 2020.07.07.

Novák Katalin: 2010 óta folyamatosan bővül a családtámogatások köre

A kormány két és félszer annyi támogatást ad a családoknak, mint tíz évvel ezelőtt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a közmédiának nyilatkozott Csopakon. Novák Katalin kiemelte, hogy a kormány csak az egy évvel ezelőtt indult családvédelmi akciótervvel mintegy 200 ezer családnak segített. A babaváró támogatást eddig mintegy százezren igényelték, az új otthonba készülő, családalapítás előtt álló párok jellemzően igénybe veszik a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) valamely formáját, és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása is népszerű.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy januártól fokozatosan visszavezetik a 13. havi nyugdíjat, jövő júliustól pedig emelkedik a csecsemőgondozási díj (csed) összege, így aki gyermeket vállal a szülés utáni első fél évben, többet keres majd, mint amikor dolgozott. Utóbbival évente 28 milliárd forinttal támogatják a családokat – fűzte hozzá.

Ismertette: a kormány ezek mellett ingyenes tankönyvvel és étkezéssel segít a családoknak, nyáron pedig „jelképes összegért” napközis Erzsébet-táborokban biztosítják a gyermekek felügyeletét és napi négyszeri étkezését.

Novák Katalin szerint többi között a babaváró támogatás, a jelzáloghitel-elengedés, a diákhitel-elengedés, a csok, a cseden, gyeden és gyesen lévők ingyenes KRESZ- és nyelvvizsga lehetősége olyan segítséget nyújt a fiataloknak, amelyekkel könnyebb a családalapítás és a gyermeknevelés.

Egyre több a házasságkötés, egyre kevesebben válnak el, és nő a gyermekvállalási kedv – hangsúlyozta az államtitkár, aki bízik benne, hogy a családvédelmi akciótervnek köszönhetően folytatódik ez a demográfiai trend.

origo.hu

Ez már totális szégyen: sem Mbappé, sem a milliárdok nem segítettek a csődtömeg PSG-n

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

hirtv.hu

Fordulat következett be a Nemzeti Színházban történt balesetről szóló nyomozásban

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

mandiner.hu

Hat országra nagyon megharagudtak az ukránok – Magyarország is köztük van

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

travelo.hu

Mostantól Splitben található Horvátország legmagasabb épülete

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Magyar Péter új embere évek óta fúrja a rezsicsökkentést.

POLITIK

Már 2019-ben megindultak Karácsonyhoz a guruló dollárok

POLITIK

A gazdasági együttműködés fokozása, ezért jön a kínai elnök

POLITIK

Itt a teljes névsor: Ők indulnak Budapesten a polgármesteri címekért