Létrehozva: 2020.03.04.

Az illegális migránsok vízbe öltek egy gyereket

Szándékosan borították fel a csónakot, hogy kimentsék őket. Ezzel meggyilkoltak egy gyermeket.

Felborult egy illegális bevándorlókat szállító csónak Leszbosz partjainál hétfő reggel, 47 embert sikerült kimenteni a vízből, de egy gyerek meghalt – közölte hétfőn a görög parti őrség.

A hatóságok elmondása szerint a csónakot egy török járőrhajó kísérte török felségterületen. A görög vizekre érve szándékosan borították fel a járművet, hogy kiprovokálják a mentőakciót.

Képünk illusztráció (Fotó: MTI/EPA-ANP/Szotirisz Barbaroszuszisz)

Vasárnap reggel óta legalább ezer ember érte el az égei-tengeri görög szigeteket.

A török-görög szárazföldi határon is több ezer bevándorló próbált hétfőn valamilyen úton bejutni Görögország területére. Csak néhány tucat embernek sikerült átjutni a határkerítésen keresztül vagy a határfolyón átgázolva.

A görög rendőrség helyenként könnygázzal oszlatja a tömeget napok óta. Az emberek fehér zászlókat lengetnek, és azt skandálják, hogy „béke, béke!”, bízva abban, hogy beengedik őket Görögországba.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

life.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: új lehetőségek, új célok

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

astronet.hu

A Vénusz a Bikába lép, a Mars a Kosba: ez a nagy egymásra találások ideje

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Magyar Péter támogatója lett az egyik hírhedt Soros-szervezet

POLITIK

Megérkezett Európába a kínai elnök

POLITIK

Figyelmeztető lövések a kárpátaljai Nagyszőlősön

POLITIK

Az európaiak leginkább a háborútól és a migrációtól félnek