Létrehozva: 2020.02.13.

Miért nem kér hetek múltán sem bocsánatot?

Niedermüller Péter közelmúltbeli kijelentése rasszista, uszító és menthetetlen – mondta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője szerdán Brüsszelben a Demokratikus Koalíció (DK) alelnökének közelmúltban tett kijelentésére reagálva.

Niedermüller az ATV január 23-i műsorában azt mondta: „Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket (ugye, fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a ”nemtudoménmik„), akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen, ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük. (...) Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből, mondom csöndesen nektek.”

Deutsch Tamás Niedermüller nyilatkozatát „az elmúlt időszak legsúlyosabb botrányának” nevezte. A képviselő leszögezte, hogy világosan és egyértelműen kell kommunikálni azzal kapcsolatban, hogy a DK alelnöke egyértelműen rasszista kijelentést tett, és amely által a magyar és európai emberek elsöprő többsége ellen indított támadást.

Fotó: Balogh Zoltán / MTI

„A Demokratikus Koalíció alelnökének megfogalmazása sértő, megbélyegző. A 21. század Magyarországában és Európájában elfogadhatatlan, hogy valakit bőrszíne, vallása vagy szexuális irányultsága alapján bélyegezzenek meg. Vállalhatatlan, durva kijelentés volt ez, amelyre nincs semmilyen mentség. Nem képzelhető el olyan logika, érvelés, gondolkozásmód, amelyben az európaiak többségét rémisztő képződménynek lehet minősíteni. Ez kimagyarázhatatlan, és nem hagyható szó nélkül” – fogalmazott a képviselő.

Deutsch Tamás hozzátette, hogy Niedermüller Péter kijelentésének súlyossága ellenére a DK vezetői napok óta hallgatnak. Elmondta, hogy Gyurcsányné Dobrev Klárától, az Európai Parlament alelnökétől is egyértelmű magyarázatot vár a Fidesz.

„Azt szeretnénk tudni, hogy Dobrev Klára egyetért-e Niedermüller Péter kirekesztő gondolkozásmódjával, elfogadhatónak tartja-e azt. Továbbá arra is választ várunk, hogy vajon maga a Demokratikus Koalíció, mint párt egyetért-e a kijelentéssel. Ha reményeink szerint a párt is elfogadhatatlannak tartja azt, akkor azt szeretnénk megtudni, hogy mikor lesznek hajlandóak nyilvánosan elhatárolódni képviselőtársuk menthetetlen nyilatkozatától” – hangoztatta a fideszes képviselő.

Az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén a Fidesz „meg fogja védeni a Niedermüller Péter által megtámadott embereket. Ez erkölcsi kötelességünk”- szögezte le Deutsch Tamás.

origo.hu

Isteni szikra – Mazda CX-30 e-Skyactiv X Nagisa teszt

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

„Paranoiás”, „hülyét csinál magából”, „kicsinyes” – már Magyar Péter híveinek is sok volt az internetblokkolós konteó

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

mandiner.hu

Gyurcsány Ferenc a térségünkből egyedüliként bekerült a világ legrosszabb vezetői közé

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

ripost.hu

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Manfred Weber kötelező katonai szolgálatot akar az EU-ban

POLITIK

6400 milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon

POLITIK

Az ukránok megtámadtak egy orosz olajfinomítót

POLITIK

Orbán Viktor: Magyarország és Kína stratégiai partnerek