Létrehozva: 2020.01.14.

Novák Katalin: A Fideszt nem lehet egyszerűen kitenni a Néppártból

Az Európai Néppártnak (EPP) meg kell erősítenie jobbközép elköteleződését – mondta Novák Katalin, a Fidesz alelnöke a közmédiának Berlinben, ahol vezető német politikusokkal tárgyalt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pártja EPP-tagságának ügyével kapcsolatban hangsúlyozta: „sokan próbálják azt a benyomást kelteni, hogy a Fideszt csak úgy ki lehet tenni” az EPP-ből, és a párt tétlenül várja, hogy döntsenek róla, de „szó sincs erről”.

A Fidesz aktívan keresi azt az együttműködési formát, amely „a lehető legjobb a magyar és az európai embereknek”. „Reméljük, hogy az EPP alkalmas lesz a klasszikus jobbközép és keresztény értékek védelmére és képviseletére a jövőben”, és „nem tolódik tovább balra” – mondta Novák Katalin. Kiemelte: „nagyon számítunk német szövetségeseinkre, hiszen Németországban is szükség van egy józan hangra és egy jobbközép politikai erőtérre”, amelyben nemcsak beszélnek, hanem tesznek is a hazáért, a családért, a biztonságért.

origo.hu

Mbappé, irány a McDonald's, pénzen nem lehet sikereket venni - íme, a legjobb mémek a PSG égéséről

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

life.hu

Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

ripost.hu

Súlyos daganattal küzd Tompos Kátya, megható összefogással segítenek neki

magyarnemzet.hu

Orbán Viktortól és Hszi Csin-pingtől zeng a nemzetközi sajtó

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

ripost.hu

„Telepatikusan felvettem a kapcsolatot az idegenekkel, akik megmentették az életemet!”

ripost.hu

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

6400 milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon

POLITIK

Az ukránok megtámadtak egy orosz olajfinomítót

POLITIK

Orbán Viktor: Magyarország és Kína stratégiai partnerek

POLITIK

Magyar Péter migrációpárti képviselőt küldene Brüsszelbe