Létrehozva: 2019.12.04.

Soros pénzén kampányolt az álcivil ellenzék

A civil sikerek kulcsát kereste, de valójában az ellenzéki NGO-k finanszírozására mutatott rá a Magyar Narancs. Több helyen is norvég civil alapos, illetve a Soros-alapítvány által támogatott szervezetek álltak az októberi győztes ellenzéki kampányok mögött – írja a Magyar Nemzet.

A civil szervezetek több helyen is meghatározó szerepet vállaltak az ellenzéki pártok győzelmében az október 13-i önkormányzati választásokon. A Magyar Narancs tényfeltáró cikkben mutatta be a sikerek titkát és közvetve azt is, hogy milyen pénzforrásokból segítették a civilek az ellenzéki kampányt.

A lap hosszasan elemezte az egyes településeken megalakult civil egyesületeket, melyek köztudottan azzal a céllal jöttek létre, hogy a kormánypártoknak ellenzéki kihívójuk legyen.

A lap példaként említi a Civil Kollégium Alapítványt (CKA), amelynek mentor-trénere önkéntesként segítette Józsefvárosban Pikó András kampányát. Bálint Mónika korábban is lelkes kampánysegítő volt, csak akkor nem járt sikerrel.

A cikkből kiderül az is, a CKA évek óta dolgozik azért, hogy részvételre buzdítsa a választópolgárokat, és közösségszervező projektekkel segíti a lakosokat érdekeik érvényesítésében a hatalommal szemben. A CKA-hoz hasonló programok futnak az Ökotárs Alapítványnál, azzal a különbséggel, hogy ők kifejezetten a tízezer fő alatti településeken vannak jelen. Összegzésként a lap leszögezi: a választási sikerhez aktivistákra és pénzre van szükség.

Forrás: Wikipédia

Arról azonban a Magyar Narancs nem ír, hogy a Civil Kollégium Alapítvány 2013 és 2016 között 150 ezer eurót kapott a Norvég Civil Alaptól, mindemellett a Soros-alapítvány is adott nekik 113 millió forintot, ebből tartottak polgári engedetlenségre oktató táborokat civileknek.

A Soros-hálózathoz köthető CKA korábban a polgári engedetlenségi képzésével hívta fel magára a figyelmet. Emlékezetes ugyanis, a CKA hozta létre azt a kunbábonyi kiképzőközpontot, ahol polgári engedetlenségre tanították az NGO-tagokat. A CKA szerkesztette azt a Sebály Bernadett által jegyzett tanulmányt is, amely a közösségszervező program eredményeit mutatja be, és amelynek kiadását a Soros-birodalom Open Society Initiative for Europe elnevezésű tagja támogatta.

Tavaly márciusban a CKA meghirdette a részvétel hetét. Közleményükben azt írták akkor: a gyűlöletkeltés leszivárog a hétköznapokba, ezért nincs fontosabb annál, mint hogy merjük vállalni a véleményünket és másoknak is bátorságot adjunk ehhez.

A kampányhoz több mint ötven civil szervezet és közösség csatlakozott, többek közt a Political Capital, a K-monitor, a Menedék Egyesület, a TASZ, a Transparency International és természetesen az önkormányzati választás ellenzéki sikereiért elismerésben részesített Ökotárs Alapítvány. Összességében elmondható, a Magyar Narancs a hazai NGO-k választási szerepéről közölt cikket, melyről több kormánypárti politikus már számtalanszor beszélt az elmúlt években, a balliberálisok azonban igyekeztek cáfolni, a Stop, Soros!-törvénycsomag kapcsán pedig boszorkányüldözésről beszéltek.

origo.hu

Francia fegyverekkel lőtték Oroszországot, pusztító válasz jöhet

ripost.hu

Nem kopogtatni kell a dinnyét vásárláskor, mutatjuk, hogy találod meg a legjobbat

borsonline.hu

"A királyi család féltőn óvta Katalin hercegnét" - kitálalt a szakértő

hirtv.hu

Ádám Martin személyében máris megvan az Európa-bajnokság egyik szupersztárja

metropol.hu

Lebukott Szalai Ádám, ezt biztos nem gondoltad volna róla

mandiner.hu

A németek rettentően félnek a magyaroktól – és nem Szoboszlai Dominik miatt

ripost.hu

Nem hiszed el, mi a sokáig roppanós kovászos uborka titka

ripost.hu

Vastag Csaba felesége bevallotta: Ciki vagy nem, de én még sosem…

ripost.hu

Rossinak menekülnie kellett; szigor a magyar szurkolóknál

ripost.hu

Rettenetes balesetről jött hír, 3 holttest van az úton

ripost.hu

A legjobb dolog a világon: megmutatta kislányát Krausz Gábor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Amerikai vadászgépeket kap Ukrajna

POLITIK

A foci-Eb elleni pusztító terrortámadást akadályozott meg a rendőrség

POLITIK

Németországnak "háborúképessé" kell válnia. Jön a hadkötelezettség

POLITIK

Újabb településeket foglaltak el az oroszok

POLITIK

Magyarország kész közvetíteni Oroszország felé

POLITIK

Már a pozíciókról folyik az egyezkedés Brüsszelben

POLITIK

Könnyen háborús részvétel lehet az ukrajnai NATO misszióból

POLITIK

Minden fél mást gondol a békéről Ukrajnában