Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.12.01.

A migrációs nyomás miatt összehívták a bevándorlásellenes kabinetet

Az egyre erősebb migrációs nyomás miatt Németh Szilárd összehívta a Fidesz-frakció bevándorlásellenes kabinetjét.

A testületet vezető kormánypárti politikus vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján nagyon komolynak, veszélyesnek és mindenki számára figyelmeztetőnek nevezte az ország déli határán és a Nyugat-Balkánon kialakult migrációs helyzetet.

Azt mondta: mintegy százezer migráns gyülekezik a Nyugat-Balkánon, s noha „egyelőre még rendezett a helyzet”, a szituáció „a 2015-ös nagy válsághoz kezd hasonlítani”, és ha a migránsokat „nekieresztik a magyar határnak, abból nagy baj lehet; nekünk erre fel kell készülnünk”.

Ezért is nevezte fontosnak, hogy szeptemberben meghosszabbították a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet, hiszen – tette hozzá – ez ad megfelelő jogi alapot a határ védelmére.

Szintén lényeges – mondta Németh Szilárd -, hogy a strasbourgi emberi jogi bíróság kimondta: a tranzitzónában tartózkodás nem számít fogva tartásnak, „tehát mindaz, amit a bevándorláspárti ellenzék a gazdáik kérésére, akár a tranzitzónával, akár a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzettel kapcsolatban összehazudott”, „teljes egészében összedőlt”.

Európa és Magyarország biztonságának a Nyugat-Balkán a kulcsa – jelentette ki kérdésre válaszolva a fideszes politikus, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, megemlítve, ezért is támogatja a kormány a térség államainak uniós és NATO-csatlakozását.

Hozzátette: az utóbbi hetek eseményei azt mutatják, hogy a migránsok már a föld alatt, alagutakon át is próbálnak bejutni az országba. Köszönetet mondott a határt őrző katonáknak, rendőröknek, hogy „az ország függetlenségét, a magyar emberek biztonságát és szabadságát ilyen hatékonyan őrzik”.

Németh Szilárd jelezte: a kialakult helyzet miatt hétőre összehívta az általa vezetett bevándorlásellenes kabinetet.

A Fidesz bevándorlásellenes kabinete 2018. október 11-én alakult meg. Németh Szilárd akkor arról számolt be, hogy a 17 tagú testületbe az ország minden részéről kerültek be képviselők.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az elhagyatott kínai bevásárlóközpont Leedsben

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Hemzseg a világsztároktól a Forma–1, ők szurkoltak Miamiban Hamiltonéknak – galéria

vg.hu

Térképen a régiós üzemanyagárak – ettől függ, hogy visszatér-e a benzinárstop a jövő héten

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Az európaiak leginkább a háborútól és a migrációtól félnek

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is

POLITIK

Magyar Péter összeállt azzal, aki nárcisztikus idiótának tartja

POLITIK

Tüntetés Franciaországban, migránskéselés áldozata lett egy 15 éves fiú