Orbán Viktor: Nem akarjuk hogy más döntsön a magyar fiatalok katonai szerepéről, sorsáról

POLITIK
Létrehozva: 2019.09.27.

Lomnici: Karácsony polgármesteri esküjét szegte meg

Az ellenzéki előválasztás legitimitását kérdőjelezi meg Karácsony Gergely, ellenzéki főpolgármester-jelölt csütörtökön kiszivárgott hangfelvétele, amelyben MSZP-s és DK-s politikusokat minősít, fenyegetéseket és lopást is említ, valamint az ellenzéki együttműködés résztvevőivel vívott csatákról beszél.

ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője pénteken az M1 aktuális csatornán értelmezte a Karácsony Gergely őszödi beszédeként elhíresült hangfelvételt.

Az alkotmányjogász szerint a sorok közül azt is ki lehet olvasni, hogy Karácsony Gergely szerint vigaszág Horváth Csaba MSZP-s politikus számára, hogy Zuglóban polgármesternek indulhatott, amiért cserébe a szocialista politikus részt vett az előválasztás folyamatában.

Ifj. Lomnici Zoltán hangsúlyozta, annál sokkal súlyosabb ez az ügy, hogy valaki kiszivárogtatott néhány kósza gondolatot.

Az ellenzéki főpolgármester-jelölt a hangfelvételen többek között azt mondta, „ha visszamegyek Zuglóba, akkor engem elásnak, tudnék sztorikat mesélni”. A szakértő szerint a Kúria büntetőjogi határozata alapján a polgármester hivatalos személy, így kötelessége korrupciós bűncselekmények esetén feljelentést tenni.

Ha ilyen ügyről tudott Karácsony Gergely és nem tett feljelentést, akkor a rendőrségnek kell kivizsgálnia az ügyet – mondta el véleményét az M1 hírcsatornán ifj. Lomnici Zoltán.

origo.hu

A mellbimbóit is megmutatta a Rendőrakadémia szőke bombázója - így néz ki most

ripost.hu

Megmondta a véleményét Szoboszlairól a Liverpool legendája

borsonline.hu

Lehetetlen retró kvíz: fogadjunk, hogy nem ismered fel a következő tárgyakat

magyarnemzet.hu

Dermesztő üzenet Koncz Zsuzsáéknak: „Magyar fiatalokat akartok a háborúba küldeni? Gondolkozzatok!”

metropol.hu

Ez még a tudósokat is zavarba hozta: különleges dolog jelent meg az égen – Videó

ripost.hu

Három csillagjegy, akinek gyökeresen megváltozik az élete júniusban

mindmegette.hu

Tóth Gabit már a boltban is a terhességéről faggatják

ripost.hu

"Ez egyszerűen kínos" – Megalázó helyzet, az erdő fái tövében végzik dolgukat a női focisták

ripost.hu

Gyászol a Buckingham-palota: mindenki szíve összetört

ripost.hu

Ellepték a kerted a csigák? Így inthetsz búcsút nekik nyomban

ripost.hu

Május végén fordul a kocka, ezekre a csillagjegyekre rámosolyognak az égiek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Három ukrán férfi nyilatkozott: A háborút nem lehet túlélni

POLITIK

A 2022-es magyar választást külföldről befolyásoló hálózat ma is aktív

POLITIK

Vajon Manfred Weber elküldené a gyerekeit katonának?

POLITIK

Lengyel tábornok: Az ukránokat az mentheti meg, ha megállítjuk a háborút

POLITIK

Menczer Tamás: Magyar Péter a Fideszben egy potyautas volt!

POLITIK

Orbán Viktor: Nem akarjuk hogy más döntsön a magyar fiatalok katonai szerepéről, sorsáról

POLITIK

Minden idők legnagyobb békemenete szerveződik

POLITIK

Le Pen a konzervatív európai erők egységét szorgalmazza