Létrehozva: 2018.04.19.

Ijesztő méretű Soros kapcsolati hálója Brüsszelben

Nem csak az Európai Bizottság alelnöke dolgozik Soros György keze alá. A tõzsde spekulánsnak több embere is dolgozik Brüsszelben. A TV2 kiderítette, miként és kiken keresztül befolyásolja a milliárdos az európai politikát.

Soros György hétfőn Brüsszelbe látogatott, ahol az Európai Bizottság első alelnökével, Frans Timmermansszal találkozott. A találkozóról az Európai Bizottság szóvivője, Margaritis Szkínász tájékoztatta a közvéleményt: „Soros György és az alelnök rendszeresen egyeztet az Európai Uniót érintő témákról, a megbeszéléseken pedig sok szó esik többek között a nyitott társadalmak melletti elkötelezettségről, és az európai megosztottság felszámolásáról”.

A TV2 Tények birtokába került dokumentumok újabb információkkal támasztják alá, hogy a milliárdos nem csak Timmermansszal áll kapcsolatban.

Hálózata az unió több intézményére kiterjed, mindenhol vannak emberei. Így próbálja érvényesíteni akaratát, üzleti céljainak elérése érdekében, a nyílt társadalom eszméjének a terjesztésével és a bevándorlás támogatásával – írja a Bors.

Az a lista már korábban kiszivárgott, amin Soros György azokat az EP-képviselőket gyűjtötte össze, akik megbízhatónak számítanak.

Ezen Niedermüller Péter, a Gyurcsány-párt európai parlamenti képviselője is szerepel, ő hivatalosan is a milliárdos egyik legmegbízhatóbb szövetségesének számít. A baloldali politikus többek között a kötelező betelepítési kvótát is megszavazta az Európai Parlamentben. De a magyar EP-képviselők közül az LMP-s Meszerics Tamás is megtalálható Soros névsorában.

A zöldpárti holland képviselő, Judith Sargentini is többször találkozott már Soros Györggyel. A találkozókon a migráció mellett a magyarországi helyzet is szóba került. Nem véletlen, hogy ő az a képviselő, aki a Magyarországot támadó, brüsszeli LIBE-jelentést előkészíti. A dokumentum szerint állítólag Magyarországon súlyosan sérülnek az uniós értékek.

A svéd Cecilia Wikström is büszkén vállalja kapcsolatát Soros Györggyel, még közösségi oldalán is megosztott egy fényképet, amin együtt láthatók. Õk akkor is találkoztak Brüsszelben, amikor Magyarországon nemzeti konzultációt tartottak a bevándorlásról. Pár nappal később pedig az Európai Parlament elfogadott egy jelentést a felső korlát nélküli kötelező betelepítésekről, amit éppen Wikström készített elő.

A Soros-tervről szóló nemzeti konzultációt támadó belga Guy Verhofstadt szintén Brüsszelben találkozott a spekulánssal. Verhofstadt, az EP liberális frakcióvezetője kezdeményezte a magyar uniós nagykövet bekéretését a nemzeti konzultáció leállítása érdekében.

A migráció legfőbb támogatójának számító Soros-szövetséges Dimitrisz Avramopulosz, az unió migrációs biztosa. Õ 2016-ban arról beszélt, hogy az Európai Bizottság kész büntetni a tagállamokat, amelyek visszautasítják a migránsok befogadását a kötelező elosztási kvóta alapján. Ezektől az országoktól megvonnák az uniós támogatásokat.

A Soros-hálózat tehát a döntéshozókig elér, az információk pedig a Nyílt Társadalom Alapítványon, civil szervezeteken és a szintén Soros-pénzen működtetett médiumokon keresztül jutnak el az emberekhez.

origo.hu

Megvan a veszprémi kézibotrány első áldozata

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

metropol.hu

Szörnyen néz ki Gérard Depardieu, tolószékbe kényszerült

mandiner.hu

„Paranoiás”, „hülyét csinál magából”, „kicsinyes” – már Magyar Péter híveinek is sok volt az internetblokkolós konteó

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

travelo.hu

Új szabadidős helyszín nyílik Budapest szívében

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

6400 milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon

POLITIK

Az ukránok megtámadtak egy orosz olajfinomítót

POLITIK

Orbán Viktor: Magyarország és Kína stratégiai partnerek

POLITIK

Magyar Péter migrációpárti képviselőt küldene Brüsszelbe