Létrehozva: 2017.10.09.

Döntött a bíróság a megrázó borsodnádasdi gyilkosság ügyében

A szökés elrejtõzés veszélye és a bizonyítékok eltüntetése miatt B. Roland elõzetes letartóztatásban marad.

Meghosszabbította a Miskolci Járásbíróság január 7-ig annak a 21 éves férfinak az előzetes letartóztatását, akit egy 17 éves borsodnádasdi lány megölésével gyanúsít a rendőrség.

A megrázó gyilkosságról a Ripost is beszámolt: Csenge eltűnését szeptember 3-án jelentették be hozzátartozói, mert a tini nem ment haza a megbeszélt időre. Végül aznap este találták meg a lány lemeztelenített holttestét egy borsodnádasdi vízaknában. Halálát fulladás okozta.


A 21 éves helyi B. Rolanddal látták utoljára a lányt. A fiú először azt mondta a rendőröknek, hogy már kora este elváltak, később pedig bevallotta, hogy együtt töltötték az estét, de állítása szerint közben Csenge eltűnt az erdőben, és mire rátalált, már eszméletlen állapotban volt.

Azt hitte, hogy Csenge meghalt, nagyon megijedt, és ezért eresztette le a vízaknába. Hogy elterelje magáról a gyanút, másnap még írt a lánynak egy üzenetet, mintha minden rendben lenne. Még nem tudni, hogyan halt meg a lány, de valószínűleg ha a fiú nem ereszti le a vízaknába, életben maradt volna.

A rendőrség egyelőre vizsgálja Csenge halálának körülményeit, a szökés elrejtőzés veszélye és a bizonyítékok eltüntetése miatt B. Roland előzetes letartóztatásban marad.

origo.hu

Eldőlt, hogy játszhat-e a magyar válogatott ellen a kiállított skót focista

ripost.hu

Most érkezett: mentőhelikopter szállt le az M5-ösön, roncsok mindenütt

borsonline.hu

Pénz üti a markukat: ez a négy csillagjegy garantáltan meg fog gazdagodni

mandiner.hu

Mérő Vera csalódott: Visszautasítom Magyar Péter manipulatív, a „helyes választ” a szavazók szájába adó helyzetértékelését

ripost.hu

3 csillagjegynek különös üzenetet küld idén nyáron az őrangyala

hirtv.hu

Ha az EU így folytatja, tíz év múlva nem lesz EU – így reagáltak a németek a Magyarországot ért büntetés hírére

ripost.hu

Nem kopogtatni kell a dinnyét vásárláskor, mutatjuk, hogy találod meg a legjobbat

lakaskultura.hu

Ezektől nem férünk el a konyhában: az IKEA friss felméréséből kiderül

ripost.hu

Egykori testőre kitálal Angelina Jolie piszkos húzásairól

ripost.hu

Most jött a hír: brutális baleset történt, folyamatban a mentés

ripost.hu

Megbízhatsz bennük: ennek a négy csillagjegynek a legtisztábbak a szándékai

ripost.hu

„Nagyon le van lakva szerencsétlen” – Kulcsár Edina felismerhetetlen, durván beszóltak neki a követői

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Amerikai vadászgépeket kap Ukrajna

POLITIK

A foci-Eb elleni pusztító terrortámadást akadályozott meg a rendőrség

POLITIK

Németországnak "háborúképessé" kell válnia. Jön a hadkötelezettség

POLITIK

Újabb településeket foglaltak el az oroszok

POLITIK

Csak színjáték volt a svájci békekonferencia?

POLITIK

Nemzeti felhatalmazás Brüsszelben

POLITIK

Magyarország kész közvetíteni Oroszország felé

POLITIK

Már a pozíciókról folyik az egyezkedés Brüsszelben