Létrehozva: 2018.06.14.

Menj a fürdődbe és ha ezt látod, azonnal dobd el

Tudjuk, hogy nehéz megválni valamitõl, amit még alig használtál, de a fürdõszobában sajnos néha selejtezni kell. Még olyasmit is érdemes néha lecserélni, amirõl azt hiszed, hogy idõtlen idõkig eláll. Megmutatjuk, mitõl lenne jó minél hamarabb megszabadulnod.

Luffa-szivacs

Havonta egyszer cseréld le. Mivel a luffa általában a nedves fürdőszobai környezetben tölti a napot akkor is, amikor épp nem használod, penész telepedhet meg a szálai között akkor is, ha nem látod. A baktériumok is elszaporodhatnak benne, ami, ha egy pici sérülés van a bőrödön, azonnal fertőzéshez vezethet. Ha pedig elszíneződést látsz rajta, akkor is dobd ki, ha még csak egy hete használod.

Fogkrém

A fogkrém szavatossági ideje általában a felbontástól számított 12-18 hónapon belül jár le, de ha fura a színe, az íze vagy az állaga, inkább szabadulj meg tőle. Idővel a fluor elveszti hatásosságát, elválnak egymástól az összetevői, vagy rossz lesz az íze. Használat után mindig tekerd vissza a fogkrém kupakját, és olyan helyen tárold, amely se nem túl meleg, se nem túl hideg. És persze használd rendszeresen, hogy ne kelljen egy-két hónapnál tovább tárolni.

Antibiotikumos kenőcs

A kenőcsökre ugyanígy jellemző, hogy idővel elveszítik hatékonyságukat. Felbontás után három hónappal a kukában a helyük.

Tampon

Azt hitted, a tampon nem romlik meg? Nos, vásárlás után egy vagy legfeljebb két évvel érdemes tőlük megszabadulni. A mosdókagyló alatti szekrényben ne tárold őket mert a nedves légkörben még akkor is elszaporodhatnak bennük a baktériumok és a penészgombák, ha bontatlanok.

Antibiotikumok

Először is, ki a gyógyszerekkel a fürdőszobában – a meleg, párás levegő nem tesz jót neki. A receptköteles antibiotikumok maradékát viszont mindig dobd ki, mivel idővel csökken a hatásuk. Ráadásul nem kell nyakra-főre alkalmazni az antibiotikumot, épp azért receptkötelesek, hogy az orvos döntse el, mikor van rájuk szükség. Ha ugyanis túl sokszor szedsz be ilyesmit feleslegesen, akkor lehet, hogy épp akkor nem hatnak majd, ha valóban szükséged lesz rájuk.

Szappan

A szappan, akár csak a bor, évekig eltartható – de nem akkor, ha akár csak egyszer is érintkezett vízzel. Ha fura az illata, az állaga, vagy a színe, akkor bőrirritációt, vagy akár fertőzést is okozhatnak a rajta elszaporodott baktériumok. Használj olyan szappantartót, amelyikben rendesen ki tud száradni a szappan két használat között, hogy ne váljon táptalajjá a mikroorganizmusok számára.

Fogkefe

Amikor a sörték megviseltnek látszanak, ideje lecserélni a kefét – ez rendszeres használat mellett legfeljebb három hónap alatt bekövetkezik. Legyen mindig otthon néhány tartalék darab, hogy ha elkopik, azonnal lecserélhesd.

Borotvafej

A borotvafejek minden használattal kopnak, a tompa pengék pedig megnövelik a sérülés és a baktériumfertőzések kockázatát. Néhány hetente érdemes lecserélni őket.

Pattanások elleni kencék

Azok a kozmetikumok, amelyeket nem használsz naponta, hajlamosak tovább a polcon maradni, mint kellene. A közvetlenül a pattanásokra kenhető pattanástalanító kozmetikumok szavatossági ideje 3-6 hónap, ez után a hatóanyaguk veszíteni kezd a hatékonyságából.

Fogfehérítő csíkok

A fogfehérítő szerek körülbelül egy év alatt járnak le. Ezután már nem olyan hatékonyak, és azzal sem tudod megőrizni a hatékonyságukat, ha a hűtőben tartod őket.

Naptej

Figyeld a flakonon a lejárati dátumot, de felbontás után egy évvel mindenképpen dobd ki. Ilyenkor ugyanis épp a fényvédő hatóanyagok károsodnak, így hiába kened be magad, leéghetsz.

origo.hu

Ádám Martin magyar válogatott csatár legjobb mémek

ripost.hu

Megbízhatsz bennük: ennek a négy csillagjegynek a legtisztábbak a szándékai

borsonline.hu

Így csókolja milliárdos üzletember párját Galambos Lajcsi lánya

mandiner.hu

Óriási leleplezés érkezett Svájcból, ez mindent megváltoztat: Orbán Viktor rájött, hogy a foci jót tesz a közhangulatnak!

ripost.hu

Bangó Margit lánya tiszta vizet öntött a pohárba az édesanyjával kapcsolatban

mandiner.hu

Mérő Vera csalódott: Visszautasítom Magyar Péter manipulatív, a „helyes választ” a szavazók szájába adó helyzetértékelését

ripost.hu

Adósságba verhette magát KKevin?

travelo.hu

Új közvetlen járat indul idén Spanyolország gasztrofellegvárába

ripost.hu

Megható: Ételre sem volt pénzük, Jákob Zoli segített a rászoruló családnak – Videó

ripost.hu

Most érkezett: mentőhelikopter szállt le az M5-ösön, roncsok mindenütt

ripost.hu

Most jött a hír: balesetet szenvedett a sikeres sportoló, nem tudták megmenteni

ripost.hu

Kemény műveltségi teszt: ha 10-ből 6-ra jó választ adsz, már átlagon felüli vagy!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OTTHONKA

Készítsd a kerted a kánikulára: spórolj a vízzel, mutatjuk, hogyan

OTTHONKA

Érkezik a pokoli forróság így hűtsd le fillérekből a lakást

OTTHONKA

Rozsdás a muskátli levele? Így mentsd meg, hogy újra egészséges legyen

OTTHONKA

Így gondozd a cukkinit, és bámulatosan sokat fog teremni

OTTHONKA

Így mentsd meg a muskátlit, ha elverte az eső

OTTHONKA

Költözzön Veresegyházra, megéri!

OTTHONKA

Ezt tedd, ha róka jár a kertedbe

OTTHONKA

9 ok: ezért apásabbak a lányok