Létrehozva: 2017.04.12.

Vegyszer nélkül így tüntetheted el örökre kertedből a krumplibogarat

Szakértõk szerint idén nyáron hatalmas pusztítást végezhet a krumplibogár, muszáj erre elõre készülni. Szerencsére létezik vegyszermentes megoldás a bajra, Boros Vali szabolcsi gazdálkodó elárulja, mit kell tenni!

 

Boros Vali egyszerűen csúcs! Mindent maga végez háztáji gazdaságában, és minden esetben vegyszermentes, biomegoldásokra törekszik. Szabolcsban, ahol él, meglehetősen nagy étvágyúak a krumplibogarak, minden évben borzasztó kárt okoznak - legalábbis, ha nem figyel oda az ember. Szerencsére Valikának a krumplibogarak ellen is van ötlete, mi több, maga fejlesztette ki azt a módszert, amivel teljesen eltünteti ezt a kártevőt.

Az ötlet: fokhagyma mellé veti a burgonyát! Már korábban elültetett fokhagyma mellé kerül a kicsírázott burgonya, ami háromévente vetésforgóban kerül ugyanarra a helyre.

Amire szükségünk lesz: vetőburgonya, dughagyma és sok-sok kapormag!

1. Jelöljük ki a sor helyét

Két karó és madzag segítségével tudunk egyenesen ültetni, mert  nagyon fontos az esztétika is a kertben.

2. Készítsünk helyet a krumplinak

Kapával vágott helyre tegyük a krumplit, és a tetejére kerüljön a dughagyma. Mindjárt takarjuk is be, töltsük fel. Gondoljunk az esetleges kései fagyokra.

3. Ne felejtsük a lényeget!

Jöhet a kapormag!

A hagyma és a fokhagyma ilyen módon körbefogja azt a földterületet, ahová burgonyát vetettünk. A hagymások illetve a kapor erős aromájú illóolajait gyűlölik a krumplibogarak, így messze el fogják kerülni az elkerített krumpliágyást.

(Forrás: Vali Hagyományos Konyhája, Facebook)

origo.hu

Közröhej tárgya lett a Bayern és Harry Kane - BL-mémek

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

metropol.hu

„Elsődleges célponttá vált” – sztárklub csábítja Marco Rossi felfedezettjét

mandiner.hu

Szakított a Fidesszel Orbán Viktor korábbi főtanácsadója és Raffay Ernő is

ripost.hu

Zseni vagy, ha sikerül megoldanod ezt a trükkös matematikai fejtörőt

origo.hu

Újabb ország kezd nukleáris hadgyakorlatba, egy lépésre az atomháború

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OTTHONKA

Mutatjuk, mit kell tenni most a málnával, hogy nyáron szuper termés legyen

OTTHONKA

Ez történik a kenyérrel, ha zellert teszel mellé

OTTHONKA

Így gondozd most az epret, hogy májusra gyönyörű termésed legyen

OTTHONKA

Ha így gondozod a muskátlit, soha többet nem sárgulnak majd a levelei

OTTHONKA

Mohásodik a füved a kertben? Ezzel a trükkel tüntetheted el

OTTHONKA

Barnul a muskátlid levele? Mutatjuk, hogyan mentsd meg!

OTTHONKA

Ebbe a luxuslakásba csak beköltözni kell!

OTTHONKA

Kukacos lesz-e idén a cseresznye, különös megállapítást tett egy gazda