OLDALVONAL

Szerző SK

Létrehozva: 2023.12.21.

Karácsonyi misén ad hálát a világbajnok magyar sztár

Készül a magyar birkózó család a karácsonyra! Lőrincz Tamásnak ilyenkor egy kicsit több ideje jut a családra, Elekes Enikő nem sokat lazít, Losonczi Dávid pedig azt mondja: soha rosszabb évet, így hálát adva ünnepel.

Az olimpiai bajnok Lőrincz Tamás a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) szakmai igazgatójaként sokat tesz azért a hétköznapokban, hogy minél sikeresebb utánpótláskorú birkózók képviseljék a magyar színeket. 

„Az ünnepeket azért szeretem, mert egy kicsit lelassulunk. Családi körben töltjük a karácsonyt idén is, és természetesen nem marad el a testvérem, Viktor családjával való asztalhoz ülés sem.” – mondta Lőrincz Tamás.

Elekes Enikő idén nemcsak birkózásban, hanem szumóban is jeleskedett. Nemrég átvehette az év utánpótláskorú birkózója és az év szumósa díjakat is.

„Nagyon szerettem ezt az évet. Minden összejött. Azért sokat nem fogok lazítani, mert a két ünnep között már lesznek edzések” – jegyezte meg Elekes Enikő.

Elekes Enikő a szövetség elnökével, Németh Szilárddal (balra) Fotó: ROTH TAMAS

Losonczi Dáviddal nagyot fordult a világ 2023-ban. Kétszer nyerte meg a világbajnoki aranyat. Egyszer a szőnyegen – bár ezt akkor nem adták át számára – a belgrádi vb-n, hetekig úgy tűnt, hogy be kell érnie a 2. hellyel, de a sors igazságot tett, a vb-aranyat és az övet később – a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) döntése alapján – kapta meg. 

Losonczi Dávid Fotó: Hovath Balazs - Blasius Photography

„Vallásos nevelést kaptam, így minden évben karácsonykor (is) misére megyek és hálát adok mindenért, amit abban az évben kaptam. Idén a hálaadás rendhagyó lesz, hiszen sok minden történt velem 2023-ban” – mondta a 87 kilogrammos világklasszis.

 

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Elképesztő titkot árult el magáról Vilmos herceg

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

Váratlan sztárvendég jelent meg Vlagyimir Putyin eskütételén

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Milyen ember az ilyen? Meggyalázta a foci elhunyt legendáját a kapus

OLDALVONAL

Szoboszlai után újabb válogatott focistát kaptak gyorshajtáson a 45 milliós autójával

OLDALVONAL

Rányitottak a mosdóban, vadító pózban találták a meztelenkedő Tiannát

OLDALVONAL

„Csodálom Rossit!” – Lanzafame a Fradiról, a Honvédról és a magyar válogatottról áradozott