Németországban máris kezdeni akarják a sorozást

POLITIK
Létrehozva: 2023.09.12.

Fiatalon elhunyt a magyar labdarúgónő, kislányát hagyta hátra

Súlyos veszteség érte a hazai sportvilágot.

Felfoghatatlan veszteségről számoltak be. Életének mindössze 37. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Heidt Edina, a magyar női labdarúgás és futsal egyik kiemelkedő alakja – írja a Kékvillogó. 

Képünk illusztráció / Fotó: Pexels

Karrierje során a Szentes, az Univerzum, a Dévavány, az Obsitos, a Berettyóújfalu csapataiban is játszott, de főleg a gyulai Amazonok csapatához kötődött. 

„Felejthetetlen az emléke, melyet őrizünk utána. Edina mindössze 37 éves volt, kislányával előtte álltak élete legszebb évei. Felfoghatatlan, ami történt, egyszerűen nem találunk szavakat!” - idézte a gyulai Amazonok szívszaggató sorait a Futsal Hungary. 

„Kislányával együtt előtte álltak élete legszebb évei. Felfoghatatlan, ami történt, egyszerűen nem találunk szavakat!” – írta korábbi egyesülete a történtek kapcsán.

 

origo.hu

Ez a világ legnagyobb barlangvára, és itt van a szomszédban - képek

ripost.hu

Nem nyugodhatnak meg a 11 évesen elhunyt magyar kislány szülei

borsonline.hu

Most erősítette meg a szomorú hírt Katalin hercegnéről a Buckingham-palota

vg.hu

Megtörte a csendet a verőcei hajóbaleset egyetlen túlélője

ripost.hu

Tömegkarambol a 7-es főúton, zajlik a mentés

ripost.hu

„Már emiatt is megérte ezen a világon lenni” – kiszivárgott Tompos Kátya egyik utolsó üzenete, szívbemarkoló

travelo.hu

Videó: Tragédia a Mount Everesten - megdöbbentő, miért veszthette életét a hegymászó

ripost.hu

Ledöbbentek a rajongók: elképesztő dolog derült ki Michael Jacksonról

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek született mázlisták, idén nyáron nagy szerencse éri őket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Szurkolók rohanták le a Fradi focistáit, bulizott az éjszakában a bajnokcsapat - Fotók

OLDALVONAL

Tragikus hős lett a Fradi gólkirálya, mi lesz így az Eb-n?

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Ez most jól jön, Szoboszlai óriási előnybe került a Liverpool edzőjénél

OLDALVONAL

Két perc alatt rúgták ki, megalázták BL-döntő előtt a világsztárt

OLDALVONAL

Ugrik a Porsche, új autót kap Gulácsi Péter és Orbán Willi

OLDALVONAL

Tragédia: Halálába zuhant a sikeres sportoló, mindössze 27 éves volt