Létrehozva: 2023.05.20.

Heti top: Szoboszlai átigazolása és Ronaldo szerelmének fenékrázása tartja lázban az internetet

Szoboszlai Dominik reagált az átigazolási pletykákra, nem tagadta, hogy nyáron marad Lipcsében. Dárdai Pálba egy korábbi Hertha-sztár rúgott bele, Georgina Rodriguez pedig szexi fenékrázással hozta lázba az internetet. A Ripost május 15. és 20. között megjelent legizgalmasabb híreiből válogattunk.

Szoboszlai Dominik alaposan felkavarta az állóvizet Lipcsében. Az elmúlt hetekben a Newcastle United egyre komolyodó érdeklődéséről lehetett hallani, a 22 éves középpályás pedig nem is tagadta, hogy nyáron továbbállna. "Még három mérkőzésig biztosan az RB Leipzigben játszom. Szeretnék a Bajnokok Ligájában szerepelni és szeretném megnyerni a kupát másodszor is a Lipcsével. Hogy mi történik a nyár után, majd meglátjuk" - mondta a Werder Bremen elleni győztes meccs után Szoboszlai. A Bajnokok Ligájától karnyújtásnyira lévő Newcastle pedig úgy tűnik, hogy mer nagyot álmodni, ugyanis a 30-szoros magyar válogatott mellett a hétszeres aranylabdás Lionel Messi iránt is érdeklődik, írja a Transfermarkt. A 35 éves szélső továbbra is európai sztárcsapatban szeretne játszani, a Newcastle pedig impozáns pozíciója mellett anyagi szempontból is rendkívül stabil a szaúdi befektetőknek köszönhetően.

Szoboszlai Dominik nagy dilemmája: menjen vagy maradjon Lipcsében?
Szoboszlai nem cáfolta az esetleges nyári klubváltást Fotó: AFP

Dárdai Pál borzasztó nehéz helyzetben van a Herthával, a fővárosi együttes nagy valószínűséggel a szezon végén kiesik a német másodosztályba. Egyre több kritikus hang jelenik meg a német klubnál, legutóbb korábbi sztárjuk, Mario Basler rúgott beléjük. Az Eb-győztes kiváló futballista a magyar szakembernek és segítőjének, Andreas "Zecke" Neuendorfnak szólt be, aki korábban kritizálta a kirúgott sportigazgatót, Fredi Bobicot. "Neuendorf valószínűleg azért bosszús, mert Fredi annak idején elbocsátotta őket Dárdaival. Részben mindketten felelősök. Pál vezetőedzőként, Zecke pedig a segítőjeként" - szurkálódott Mario Basler.

Dárdait (balra) és akkori segítőjét, Neuendorfot 2021 végén menesztette Bobic
Dárdai és Neuendorf is kapott pár keresetlen szót Mario Baslertől Fotó: AFP

Cristiano Ronaldo szerelme, Georgina Rodriguez pedig újabb pikáns tartalommal jelentkezett. Az argentin influenszer érdekes hobbit talált magának, és twerk órákat (fenékrázás) vett egy hivatásos profitól, Jack Gomeztől. Az erről készült videó nagy sikert aratott.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondot

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

metropol.hu

Most érkezett: baleset történt, erre készüljenek a 4-es 6-os villamos utasai

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Ötvenen túl is lepedőakrobata a Forma-1 sztárja

OLDALVONAL

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet