Létrehozva: 2023.04.22.

Óriási bejelentést tett Hosszú Katinka

Egyelőre nem zárta le sportolói pályafutását Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó, aki anyai örömök elé néz. A 33 éves versenyző többek között erről beszélt az M4 Sportnak adott exkluzív interjúban.

"Terveim szerint fogtok még így látni, jelenleg nem azt mondom, hogy ez a lezárása ennek a fejezetnek. Szerencsére mindent elértem, sőt többszörösen, amit szerettem volna, egy sportolónak ez mindig nagy megnyugvást jelent" - válaszolta Hosszú Katinka arra a kérdésre, hogy láthatják-e őt még a szurkolók a vízben tempózni, vagy éppen összpontosítani a rajt előtt.

Beszélt arról is, hogy születendő gyermeke biztosan meg fog tanulni úszni, ő azonban nem tereli majd feltétlenül a versenysport felé. Hozzátette, a mai világban a sport még mindig meg tudja tanítani a fiataloknak, mi az a kitartás, hogyan kell célokat kitűzni és azokért harcolni.

A Hosszúról szóló, Katinka című film televíziós premierje május 7-én 21 órakor lesz a Dunán.

"Amikor elvállaltuk a filmet, nekem fontos volt, hogy megmutassuk, hogy én egy bajai kislányként indultam egy bajai uszodából és onnan sikerült világcsúcsokat döntenem, körbejárnom a világot, Amerikában járni egyetemre, és ezt mind az úszás adta"

 - mondta.

Az interjúban szóba kerül Hosszú nemrég megdőlt, 4:26.36-os 400 vegyes világrekordja, amelyet a 16 esztendős kanadai Summer McIntosh adott át a múltnak 4:25.87-tel. A magyar klasszis elmondta: McIntosh hozzá hasonló edzésmódszerrel és hozzáállással dolgozik. Megjegyezte, hogy ma már biztosan tudja a 4:20-as idő receptjét.

"Úgyhogy érdekes, ha most lennék tizenöt, teljesen más lenne az én pályafutásom története"

 - vélekedett, majd hozzátette: a 4:20-as idő szerinte nem űrbéli.

A Hosszú Katinkával készült interjút vasárnap este, a 22 órakor kezdődő Sport7 című műsorban, illetve az m4sport.hu oldalon lehet majd megtekinteni.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mintha egy bombát dobtak volna erre az épületre, pedig így tervezték - képek

origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Ötvenen túl is lepedőakrobata a Forma-1 sztárja

OLDALVONAL

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet