Létrehozva: 2023.03.23.

Fogolyként élt az elmúlt évtizedben Schumacher felesége

Corinna Schumacher retteg a férje állapotával kapcsolatos kérdésektől, ezért évek óta inkább nem is megy sehova.

Michael Schumacher felesége, Corinna „fogolyként” élt az elmúlt évtizedben, miközben titokban tartotta férje állapotát - állírtja a család közeli barátja, Eddie Jordan.

Corinna és Michael Schumacher 2010-ben
Schumacher felesége nagyon vigyáz férje nyugalmára Fotó: AFP

Schumachert, a Ferrari legendás pilótáját nem láthatta senki a nyilvánosság előtt, mióta 2013-ban súlyos agysérülést szenvedett egy svájci síbalesete során. Azóta családja a médiától és a rajongóktól teljesen elzárva foglalkozik a családapa felépülésével.

A német versenyzőt mesterséges kómába helyezték, majd a család Genfi-tó mellett lévő otthonába költöztek, ahol Corinna egy orvosi csapat segítségével ápolja.

Eddie Jordan, a házaspár régi barátja azt mondta az OLBG-nek , hogy Corinna nem volt hajlandó megengedni neki, hogy meglátogassa Schumachert, azért, hogy elmondása szerint „megvédje” férjét.

 

Majdnem 10 év telt el a baleset óta, és Corinna nem tudott elmenni bulizni, ebédelni, úgy él mint egy fogoly, mert mindenki Michaelről akarna beszélni vele, de ez neki nagyon nem tenne jót 

 

- idézi a lap a sportvezetőt.

Schumacher 22 évesen, 1991-ben Eddie Jordan csapatában mutatkozott be a Forma-1-ben.

 

origo.hu

Megvan a veszprémi kézibotrány első áldozata

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

metropol.hu

Szörnyen néz ki Gérard Depardieu, tolószékbe kényszerült

mandiner.hu

„Paranoiás”, „hülyét csinál magából”, „kicsinyes” – már Magyar Péter híveinek is sok volt az internetblokkolós konteó

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

travelo.hu

Új szabadidős helyszín nyílik Budapest szívében

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Rejtélyes eltűnés, senki nem érti, mi történt a bombázó teniszezőnővel

OLDALVONAL

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

OLDALVONAL

Egyszer csak eltűnt, a legrosszabbkor ment WC-re a focista

OLDALVONAL

„Nem tisztelik eléggé Magyarországot” – kiakadt Marco Rossi hűséges segítője