Létrehozva: 2022.12.16.
Módosítva: 2022.12.16.

Eldőlt Szalai Ádám jövője, bejelentést tett a svájci klubelnök

Kiderült, hogy van-e visszaút Szalai Ádám számára az FC Basel labdarúgó-csapatába.

Szalai Ádám ügye is szóba került az FC Basel sajtótájékoztatóján. Svájci főnöke szavaiból világosan kiderült, mire számíthat légiósunk tavasszal vagy a januári átigazolási időszakban.

Szalai februárban igazolt Mainzból az FC Baselhez - most marad vagy megy?
Fotó: Instagram

Mint ismert, a 86-szoros magyar válogatott futballista őszre kiszorult a svájci csapatból, sőt októberben megtiltották neki az edzéslátogatást is. A nemzeti tizenegytől legendaként elbúcsúzott korábbi csapatkapitány novemberben bíróságon érte el, hogy ismét részt vehessen az első csapat tréningjein, de szeptember 3. óta egy percet sem játszott.

Most a korábbi klasszis csatárból lett bázeli vezetőedzőnek, Alexander Freinek szegezték a kérdést, hogy a 35 éves magyar légiós valaha játszik-e még a klubcsapatában. Frei erre úgy reagált, hogy a jövő nyárig érvényes szerződése tudatában "bármi előfordulhat".

Az FC Basel igazgatótanácsának tagja és egyben legnagyobb részvényese, David Degen (szintén korábbi svájci válogatott focista) azonban sietve átvette a szót és tiszta vizet öntött a pohárba:

A klub képviseletében mondhatom: nem, már nem fog játszani.

– jelentette ki határozottan a klubvezér Szalairól.

 

origo.hu

Hátborzongató felfedezés: földönkívüliekké alakulnak a Nemzetközi Űrállomáson

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Özönlenek a rendőrautók a McDonald'shoz: holttestet jelentettek be

hirtv.hu

Messzire küldte Zelenszkij az ukrán fegyveres erők volt parancsnokát

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

mandiner.hu

Szintlépés: az Egyesült Államok nyíltan megfenyegette Magyarországot

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

astronet.hu

Idén május 9-én van Áldozócsütörtök, vagyis Jézus mennybemenetelének napja

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Balesetet szenvedett Kőgazdag Csabi, durván összetört 85 milliós Ferrari

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Nem bírt magával, kibújt a fürdőruhájából az egzotikus üzletasszony

OLDALVONAL

Rejtélyes eltűnés, senki nem érti, mi történt a bombázó teniszezőnővel

OLDALVONAL

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

OLDALVONAL

Egyszer csak eltűnt, a legrosszabbkor ment WC-re a focista