Létrehozva: 2022.10.24.

Két lábujját vesztette el a mesteredző

Szakos Józsefet négy éve sztrókkal kezelték, nemrég pedig két lábujját is amputálták. Ennek ellenére felépülése után besegít a bokszolók felkészítésébe.

Szerző szs

Szakos József szakmai tudása is kellett ahhoz, hogy Erdei Zsolt hivatásos ökölvívó világbajnok legyen, később pedig a mester a birkózó olimpiai bajnok Növényi Norbertet vértezte fel bunyós technikával. Azonban a nyugdíjas szakember egyelőre nem látogatja a bunyósok edzéseit.

Szakos József (balra) sokat segített Erdei Zsolt (jobbra) pályafutásában Fotó: Szakos József / facebook

Még júniusban, a teraszon felsértettem a lábamat egy kiálló éles csempével 

– emlékezett vissza a 69 éves Szakos József, aki nyolc évig irányította Erdei tréningjeit, majd a kick-box-válogatott szövetségi kapitányaként Növényi Norbertet készítette fel a ringcsatákra. 

A sebem csak nem akart gyógyulni, én pedig túl sokáig halogattam a doki felkeresését. Hiba volt, mert a bal lábam nagylábujját nem is tudták megmenteni, nemrég a mellette lévőből is leoperáltak két ujjpercet.

Szakost most is kórházban ápolják, még nem térhet haza.
„Erdei Madár gyakran meglátogat, és kicsordult a könny a szememből, amikor arra kért, hogy ha már rendben leszek, segítsek neki a bokszolók felkészítésében. Persze Norbinak is köszönhető, hogy a kórházban nem szenvedek hiányt semmiben.” 

A tréner hozzátette, életében nem szenvedett annyit, mint amennyit az utóbbi öt hónapja során kínlódott.

„A diabétesz a legalattomosabb betegségek egyike. Mindenkit óvok attól, ne hanyagolja el a 'csendes gyilkos' elleni küzdelmét. A műtétek ellenére szerencsésnek érzem magam, hogy Lippai Zoltán főorvos kezei közé kerültem a kőbányai kórházban” – zárta szavait Szakos József.

 

origo.hu

Felháborító üzenet: Valter Attila bukásán gúnyolódott a sztárkerékpáros

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

OLDALVONAL

Egyszer csak eltűnt, a legrosszabbkor ment WC-re a focista

OLDALVONAL

„Nem tisztelik eléggé Magyarországot” – kiakadt Marco Rossi hűséges segítője

OLDALVONAL

Milyen ember az ilyen? Meggyalázta a foci elhunyt legendáját a kapus