Létrehozva: 2022.03.15.

Közel a vég, Messinek elege van Párizsból

Bajnokok Ligája kiesés majd füttykoncert: nem Lionel Messi sikereiről szólt az elmúlt hét, akinek édesapja már fel is vette a kapcsolatot nevelőegyesületével, az FC Barcelonával.

Szerző lm

A feje tetejére állt a futballvilág, amikor 2021. augusztus 10-én a Paris Saint Germain bejelentette, kettő plusz egy évre Franciaországba hozza a hatszoros aranylabdás világklasszis Lionel Messit. Az argentin szélső ezzel egy csapatba került korábbi csapattársával, Neymarral, valamint a következő sztárcsatárnak kikiáltott Kylian Mbappéval, ezzel a támadótrióval pedig a PSG-nek soha vissza nem térő alkalma adódott elhódítani a BL trófeát.

Azonban ez közel sem jött össze, csoportjában csupán második lett a Manchester City mögött, a nyolcaddöntő visszavágóján pedig a Real Madrid 3-1-re legyőzte, ezzel idén is idejekorán búcsúzott a sorozattól.

Ezt pedig úgy tűnik, a szurkolók is nehezen viselik: a hétvégi, Bordeaux elleni 3-0-ra megnyert bajnokin Messi és Neymar labdaérintéseit folyamatos füttykoncert kísérte, és a rajongók nem kímélték tulajdonosukat (Nasszer al-Khelaifi) és sportigazgatójukat (Leonardo) sem. A brazil betalált a Bordeaux-nak, Messi azonban ismét adós maradt a góllal, így továbbra is mindössze két bajnokin volt eredményes 18 lejátszott összecsapás alatt.

Eddig kevésszer ünnepelt Messi Párizsban. Fotó: AFP

A szupertrió pedig úgy néz ki, csupán egy évet játszik együtt. Mbappé szóbeli megállapodást kötött a királyi gárdával, Neymar mentális gondokkal küzd, és egyre kevesebb motivációja maradt a labdarúgás irányába, Messi pedig úgy tűnik, idejekorán dobbant a francia a fővárosból.

Gerard Romero spanyol újságíró úgy tudja, a 34 éves játékos édesapja, Jorge Messi már felvette a kapcsolatot a Barcelonával az esetleges visszatérésről. Egy másik szakértő, Matteo Moretto szerint pedig az argentin rendkívül eltökélt annak érdekében, hogy visszatérjen korábbi sikereinek helyszínére.

Kérdés, hogy mit gondol a katalán klub Messiről, ugyanis az új vezetőedzővel, Xavival, valamint a téli átigazolásokkal (Pierre-Emerick Aubameyang, Adama Traoré, Ferrán Torres) pazar formába lendült és nem biztos, hogy megérné újra Messire felépíteni az együttes játékát.

Szerző lm

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

vg.hu

Amerika bejelentette: jövőre segít Ukrajnának ellentámadást indítani

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

Íme a legjobb kefires-burgonyás lángostészta receptje: háromféle feltéttel is kínálhatjuk

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Ötvenen túl is lepedőakrobata a Forma-1 sztárja

OLDALVONAL

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet