Létrehozva: 2021.09.12.

Fantasztikus magyar siker Olaszországban, itt vannak a részletek

A focicsapatot amatőrök alkotják, de most végre pénzt is kaptak.

Tizennyolc csapat vett részt a Riminiben a minifutball Bajnokok Ligájában, melyet címvédőként a Mad Dogs csapata nyerte meg. A kispályán, műfüvön 5+1 fővel, 2x4 méteres kapura játszott tornára a csapat bajnoki ezüstérmesként jutott ki. Szigorú feltétel, hogy csak amatőrök vehetnek részt a meccseken, van köztük NB III-as focista, projektmenedzser, Nagy Dániel pedig ingatlanfejlesztőként nyert a focipályán Bajnokok Ligáját.

„A Mad Dogs egy baráti közösség, ez a titkunk. Élünk, halunk egymásért, talán ezért is nehéz minket legyőzni” – árulta Nagy Dániel, aki elárulta, a minifutball lényege, hogy mivel kevesebben egyszerre a pályán, mindenki támad és védekezik.

„Azt nem bírja el a csapat, hogy a mondjuk a csatár csak elöl álljon„ – vallja a focista.

Döntőbeli ellenfelük, a a román FC Oradea „összevásárolt”, a Mad Dogs azonban barátságból, szeretetből focizik.

„A bajnoki ezüstéremért kaptunk félmillió forintot, két támogatótól kaptunk még hárommilliót, ebből utaztunk Olaszországba, lett szállásunk, teljes ellátásunk. Sőt, még masszőrt is tudtunk vinni magunkkal. Az első helyért 3500 eurót kaptunk, ezt maguk között osztjuk el ” – árulta el Nagy Dániel.

origo.hu

Brüsszel bejelentette a világháborús felkészülést

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Rányitottak a mosdóban, vadító pózban találták a meztelenkedő Tiannát

OLDALVONAL

„Csodálom Rossit!” – Lanzafame a Fradiról, a Honvédról és a magyar válogatottról áradozott

OLDALVONAL

„Nem érdekelte őket, hogy olimpiai bajnok vagyok” - 75 éves lett a magyar sport legendája

OLDALVONAL

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot