Létrehozva: 2021.07.26.

Szilágyi Áron kalandos kapcsolatban él tiniszerelmével

Tinédzserként szerettek egymásba Bettivel, majd az olimpia évekre elválasztotta őket. Most férj-feleségként is csak nagy ritkán találkozhatnak.

Sportágának köszönheti élete párját Szilágyi Áron, de majdnem örökre szét is szakította őket – olvasható a Metropol napilap hétfői számában az immár háromszoros egyéni olimpiai bajnok magyar kardvívóról.

Szilágyi Áron hibátlanul vívott
Fotó: MTI

Betti már a tokiói játékok előtt megjelent „Egy mindenkiért”-dokumentumfilmben előre megmondta, hogy a férje sorozatban a harmadik olimpiáján is győzni fog. Ennek ellenére nem mindig csak örömöt okoztak nekik az ötkarikás játékok.

Csak 2017 nyarán házasodtak össze, noha vívótársakként jó pár évvel korábban egymásba szerettek. Akkoriban még mindketten tizenévesek voltak.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Aron Szilagyi (@szilagyi_aron) által megosztott bejegyzés

Ha érdekel, mi szólt közbe a szerelmük hajnalán, mi tette tönkre majdnem véglegesen a kapcsolatukat, hogy házasságuk ellenére miért látják egymást havonta csak pár napon, és mi az a gyerekkorában gyökerező dolog, ami máig segíti Szilágyi Áront az élsportban, a Metropolból megtudod. Keresd az újságárusoknál!

origo.hu

Már a babát tervezi a Házasság első látásra sztárja új szerelmével

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

hirtv.hu

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

hirtv.hu

Ottó: Épelméjű ember számára elképzelhetetlen, hogy fölvegye a feleségét úgy, hogy ő nem tud róla + videó

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

„Az a probléma…” - újabb nehézségek, Hamilton ezt már nem tudja hova tenni

OLDALVONAL

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

OLDALVONAL

Terpesz a bárpulton, Ronaldo exe miniszoknyában tárta szét meztelen combjait