Létrehozva: 2020.12.13.

Messi és Ronaldo miatt fodrász lett a Fradi focistája

Olyan jól vág hajat Heister, hogy már a ferencvárosi csapattársai is kérik a segítségét.

Marcel Heister a koronavírus-járvány veszélyei, és az FTC Bajnokok Ligája-szereplése miatt hónapokkal ezelőtt vett magának egy hajvágógépet. A 28 éves német labdarúgó a kockázatok elkerülése végett – nem akart lemaradni például a Lionel Messi és a Cristiano Ronaldo csapata elleni meccsekről – sok mindenről lemondott, fodrászhoz sem akart járni, ezért saját magának vágja a haját.

Heister (középen) nem maradt le a Juventus elleni meccsről és Cristiano Ronaldóról sem
Fotó: AFP

A balhátvéd a Spiegelnek adott interjújában elárulta: olyan jól belejött, hogy már mások is kérik a segítségét ezen a téren.

„Rövid hajban már profi vagyok, még a csapattársaim is felkérnek. Eleinte nehéz volt, de már fel sem merül bennem, hogy ne én vágjam a hajamat. Vásároltam egy háromoldalú tükröt is, hogy mindenhonnan lássam a fejem. Csak sajnos a fürdőszobám egyik felében nem az igazi a világítás, ezért a frizurám egyik oldalát néha elrontom”

- mesélte nevetve Heister.

origo.hu

Döbbenetes előtte-utána fotót mutatott a magát szörnyeteggé plasztikáztató ukrán modell - kép

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

borsonline.hu

„Ő az egyik legnagyobb tehetség a világon” – Máris itt az új Szoboszlai, a City szerződtette

mandiner.hu

Váratlan helyen bukkant fel Novák Katalin

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ennél kínosabb bakit aligha hozott még össze rövid politikai pályafutása alatt + videó

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Nem takart a csipkés fehérnemű, a hálóban villantott az egzotikus kebelcsoda

OLDALVONAL

„Az a probléma…” - újabb nehézségek, Hamilton ezt már nem tudja hova tenni

OLDALVONAL

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző