Létrehozva: 2020.10.09.

Djokovics forradalmat hirdetett: óriási változás közeleg

Kétszer telibe találta a vonalbírókat, most pedig el is tüntetné őket a teniszpálya széléről. Haladás vagy rémálom?

Rövid időn belül kétszer is telibe talált egy-egy vonalbírót Novak Djokovics (előbb dühében a labdába püfölve, aztán játék közben). Most pedig a testi épségük után az állásukat veszélyezteti.

Hadat üzent a vonalbíróknak
Fotó: AFP

„Jelenleg már annyira fejlett a technológia, hogy abszolút semmi nem indokolja, hogy a pálya szélén vonalbírók legyenek”

mondta a világelső szerb teniszező a Roland Garroson aratott nyolcaddöntős sikere után.

Djokovicsban a US Openen tapasztaltak miatt erősödött meg a gondolat, hogy az emberi érzékszerveket ma már gond nélkül lehet elektronikával helyettesíteni. Az amerikai nyílt teniszbajnokság két fő pályáján ugyanis csak az úgynevezett Hawk-Eye (sólyomszem) technológia érzékelői figyelték a vonalakat.

„Tisztelem a sportágunk hagyományait és a kultúráját, de ha a meccsek idején a pályán tartózkodó emberekről van szó – közöttük a vonalbírókról is –, nem tudom, miért ne lehetne élni a korszakunk fejlett technológiájával a világ minden tornáján”

– mondta Djokovics, aki félig-meddig viccesen hozzátette: ha korábban a New York-i viadalon sem lett volna vonalbíró, esélye sincs véletlenül leléptetést érően a torkának bombázni a teniszlabdát.

Sokan helyeslik Djokovics javasatát, mások – például a párosban 22-szeres Grand Slam-győztes Todd Woodbridge – szerint viszont a számítógép vezérelte, kissé késleltetett döntés sterilebbé, kevésbé élvezhetővé tenné a játékot a nézők számára. A világranglistán hajdan negyedik Tim Henman (az Eurosport szakértője) szerint pedig „ez egyszerűen rémálom lenne”.

origo.hu

Így kezdődött Tompos Kátya súlyos betegsége

ripost.hu

Jürgen Klopp ismét tarolt, Mourinhót is nevetségessé tette a BL-döntőn

mindmegette.hu

Jó hír a vásárlóknak: a Lidl testvérboltja is megjelenhet Magyarországon

hirtv.hu

Nagy a felháborodás Amerikában a Donald Trump elleni ítélet miatt

life.hu

Már nem a szájfeltöltés és a mellnagyobbítás hódít: ezt csináltatják meg magukon a nők

vg.hu

Nem udvariasságból köszönnek a légiutas-kísérők felszálláskor – kiderült a valódi indok

ripost.hu

Két perc alatt rúgták ki, megalázták BL-döntő előtt a világsztárt

mindmegette.hu

Tepsis finomság vasárnap délutánra: hagyományos tejszelet

ripost.hu

Magasra tettük a lécet: ha ezt a kvízt meg tudod oldani hibátlanul, magasabb az IQ-d, mint 140

ripost.hu

Nem erre számítottunk: Kőgazdag Csabi végre válaszolt Jákob Zolinak

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

ripost.hu

Ha ezt látod a lángosozónál, menekülj!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Szurkolók rohanták le a Fradi focistáit, bulizott az éjszakában a bajnokcsapat - Fotók

OLDALVONAL

Tragikus hős lett a Fradi gólkirálya, mi lesz így az Eb-n?

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

„Az volt az egyik kedvenc estém" - David Beckham a feleségéről sztorizott

OLDALVONAL

Szétszakadt a neccharisnya, a kanapén mutogatta kerek fenekét a bombanő

OLDALVONAL

Óriási a készültség, magyar drukkerektől rettegnek a németek

OLDALVONAL

Ez most jól jön, Szoboszlai óriási előnybe került a Liverpool edzőjénél