Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.07.03.

13-ból 10 meccsen szabálytalankodtak a fociszurkolók

Nem tartották a 1,5 méteres távolságot. Kétszázezertől kétmillióig terjedő bírságokat szabhat ki a rendőrség a klubokra és az MLSZ-re.

A vizsgált mérkőzések zömében nem tartották be a távolságtartási szabályokat a fociszurkolók. A rendőrségtől megtudtuk: két figyelmeztetés mellett nyolc esetben indítottak közigazgatási eljárást.

 

A vírushelyzet enyhülésével összhangban május végén lazítottak a szabadtéri rendezvények szabályain. Ezután korlátozott számban beengedtek szurkolókat az addig zárt kapus stadionokba, de csak a 1,5 méteres távolság megtartásával. A többség ügyelt erre (a klubok is különböző praktikákkal álltak elő, például közéjük „ültetett” kartonfigurákkal), de azonnal látszott: az ultratáborok szinte mindenhol magasról tettek az előírásokra.

Az MK-döntőn a többség szellősen ült, de a kapu mögötti táborokba beengedtek bárkit
Fotó: mlsz.hu

Az ORFK Kommunikációs Szolgálatától megtudtuk: a vizsgált két NB I-es forduló és a Magyar Kupa-döntő bizonyítékai alapján a rendőrség „nyolc esetben közigazgatási eljárást indított és két esetben eljárás mellőzésével figyelmeztetést alkalmazott; az eljárásokat a Hajdú-Bihar, a Szabolcs-Szatmár-Bereg, a Zala Megyei és a Budapesti Rendőr-főkapitányság indította”. Ezt tévéfelvételekre, a közösségi oldalakon megjelent fotókra és rendőri észlelésekre alapozták. A rendező klubok, illetve a kupadöntőt szervező MLSZ „kétszázezertől kétmillió forintig terjedő összegű közigazgatási bírságot” kaphatnak.

A Ripost rákérdezett arra is, hogy a kupafinálé előtt rendőri felvezetéssel az utcán gyülekező és vonuló több ezres Honvéd-tábort biztosító, végigkísérő rendőrök nem követtek-e el a meccsrendezőkéhez hasonló mulasztást, amikor nem követelték meg a kötelező távolságtartást.

Az ORFK szerint azonban „a vonuló szurkolók egyenkénti igazoltatására az eset összes körülményét figyelembe véve nem volt lehetőség”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Vad terpesztés az ágyon, meztelen combjait mutogatja az angyali szépség

OLDALVONAL

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

OLDALVONAL

Csak 33 éves volt: rejtélyes körülmények között meghalt a kosaras

OLDALVONAL

Másfél millió forint: ennyit ér egy magyar hokis felszerelése