Létrehozva: 2020.06.08.

Drámai hír, megműtötték a világklasszis magyar pólóst

Varga Dénes állapotáról a szövetség elnöke adott tájékoztatást.

Súlyos térdsérülést szenvedett Varga Dénes, az Európa-bajnok magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya. Vári Attila, a magyar szövetség elnöke a szervezet hétfői közleményében elmondta, hogy a Bajnokok Ligája-győztes FTC és a nemzeti csapat összetartásának egyik edzésnapján sérült meg, aminek következtében meg kellett műteni. Hozzátette, a sérülés várhatóan nem veszélyezteti a játékos jövő évi olimpiai szereplését.

Madaras Norbert, az FTC vízilabda-szakosztályának elnöke elmondta, a 33 éves olimpiai bajnok előreláthatólag három-négy hónap múlva végezhet teljes értékű munkát.

„Az biztos, hogy a nyári Magyar Kupán még nem számíthatunk csapatkapitányunkra, akit biztosítottunk támogatásunkról. Az FTC mindent megtesz annak érdekében, hogy klasszisunk minél hamarabb egészséges legyen és a csapat rendelkezésére álljon” – fűzte hozzá.

 

origo.hu

Egy gyilkosságban részt vevő sportolóval erősített a fociválogatott

origo.hu

Fordulat jön a háborúban nem akárki miatt

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

magyarnemzet.hu

Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Nem bírt magával, kibújt a fürdőruhájából az egzotikus üzletasszony

OLDALVONAL

Rejtélyes eltűnés, senki nem érti, mi történt a bombázó teniszezőnővel

OLDALVONAL

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

OLDALVONAL

Egyszer csak eltűnt, a legrosszabbkor ment WC-re a focista