Létrehozva: 2020.02.20.

Nagyon rossz hírt közölt Federer: a Facebookon jelentette be

Bánkódhatnak a rajongók. A 38 éves teniszklasszisnak fájdalmas döntést kellett hoznia a kínzó térdsérülése miatt.

Megműtötték Roger Federer jobb térdét, ezért a 20-szoros Grand Slam-győztes svájci teniszező többek között a Roland Garrost is kihagyja az idén – jelentette az MTI.

Kihagyja az egész salakszezont
Fotó: AFP

A 38 éves sztár a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a jobb térdével komoly problémái voltak az utóbbi időszakban, ezért – orvosaival közösen – az artroszkópos beavatkozás mellett döntött. A műtétet szerdán végezték el Svájcban.

„Az orvosok megerősítettek abban, hogy jó döntést hoztam, és bizakodhatunk a teljes felépülésemben”

- írta Federer. Hozzátette, Dubajban, Indian Wellsben, Bogotában és Miamiban sem indul, valamint ki kell hagynia a francia nyílt bajnokságot is.

A volt világelső 2017-ben és 2018-ban a teljes salakos idényt kihagyta, tavaly pedig mindössze két tornán indult, mielőtt megérkezett Párizsba. Menedzsere, Tony Godsick egy héttel ezelőtt még azt közölte, Federer az idén csak a Roland Garroson játszik majd a salakpályás szezonban.

Federer egyszer, 2009-ben nyert Párizsban, Grand Slam-tornán pedig legutóbb 2018-ban, Melbourne-ben győzött.

A francia nyílt teniszbajnokság május 24-én kezdődik.

origo.hu

Orbán Viktor: Magyar fogadtatás - videó

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

magyarnemzet.hu

Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

OLDALVONAL

Egyszer csak eltűnt, a legrosszabbkor ment WC-re a focista

OLDALVONAL

„Nem tisztelik eléggé Magyarországot” – kiakadt Marco Rossi hűséges segítője

OLDALVONAL

Milyen ember az ilyen? Meggyalázta a foci elhunyt legendáját a kapus